Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-216

A nemzetgyűlés 216. ülése 1924. bérletbe adni a rokkantaknak. Az államnak és a hatóságoknak általában az ilyen esetekbe nem volt beleszólásuk, akár mert nem akartak, akár, mert nem tudtak beleszólni. Az állam azonban befolyásával valamint a hatóságok egyéb tereken sem siettek ezeknek a szerencsétleneknek segítségére.^ A e különböző el­helyezkedéseknél a városi bódék, árusító helyek bérbeadásánál nem tették kötelezővé a rokkantak és özvegyek előnyben részesitését hasonló feltéte­lek és anyagi aiánlatok mellett. Az iparengedélyek, erkölcsi bizonyítványok és egyéb ilyen városi okmányok kiadásánál kálváriát járatnak a váro­sokban a rokkantakkal és a rokkantaknak és özvegyeknek sok napi munkabérveszteséget okoz­nak, nem is szólva arról a bánásmódról, amellyel ezeken a hivatalos helyeken, ezekkei a szerencsét­lenekkel elbánnak. Vannak az országban lapárusifó bódék szerte­széjjel mindenütt, a Máv, területén és a városok utcáin. Ezek egy olyan társaság tulajdonába tartoznak, amelyre az államnak nagyon is sok befolyása van. Mégsem láttuk ezeknek az újság­árusító, cukorkaárusitó és más egyebet árusitó bódék bérbeadásánál azt, hogy az állam a maga befolyását abban az irányban érvényesítette volna, hogy azokat rokkantaknak és özvegyeknek adják. Az éptestüek, akiknek számára más munkaterü­letek is nyitva állanak, lefoglalják a maguk szá­mára ezeket a munkaalkalmakat is. Számtalan egyéb tere is van a munkának, amelyen az állam a maga hatalmát és befolyását érvényesíteni tudná anélkül, hogy ezzel a befo­lyásával visszaélne. Ehhez azonban az kellene, hogy az egész állami adminisztrációt áthassa a hadikárosultakról, a hadirokkantakról, hadiözve­gyekről és árvákról való gondoskodás kötelességé­nek a tudata. Ez a szellem azonban nem hatja át az állami és a városi adminisztrációt és ezen a téren különösen a fővárosig adminisztráció jár elől, amelynek körében valósággal lelkiismeretle­nül szaladgáltatják a rokkantakat és özvegyeket egyik hivatalból a másikba, egyik ajtótól a mási­kig, ha valamire szükségük van. A villamoskölt­ség és elvesztett munkabér ennek folytán sokszor olyan összegekre rug, hogy a rokkant vagy özvegy nem tartja érdemesnek a neki járó illetményekért vagy kedvezményekért ezt a nagy utánjárást, mert elvesztett munkabérben és villamosköltség­ben, egész elvesztett munkanapokban ráfizeti mindazt, amit ott neki kiadnának. Legtöbbször azonban csak a hivatalos eljárás befejezése után jön rá, hogy ráfizetett arra, amit kapott. Nagyon sokan tisztában vannak ezzel és ennek az a követ­kezménye, hogy nem is mozgatják meg a hiva­talos apparátust ügyük elintézésére, mert hiába­valónak és feleslegesnek tartanak ilyenformán minden fáradságot. Ez a szellem különösen most nyáron adta fényes tanújelét a bürokratikus meg nem értés­nek, amikor a hadigondozottak lisztellátása ügyé ben kellett összeirást eszközölni. Három-, négy­es többgyermekes hadiözvegyeket és hadirokkan­takat utasitottak el azzal, hogy menjenek dolgozni, menjenek és keressenek maguknak kenyeret, mert az ő számukra ez a hatósági lisztellátás nem volt tervbevéve,holott nagyon jól tudjuk valamennyien, hogy még akkor is, ha az a hadiözvegy elment dolgozni; ha munkába állt és három, négy vagy több gyermekét gondozatlanul és felügyelet nélkül otthonhagyta, akkor sem tudott a mai munka­bérek, főleg a női munkabérek alacsonysága mellett annyit keresni, hogy a hatósági liszt­ellátásra vagy állami támogatásra rá ne szorult volna. Ebben a tekintetben is különösen a fővárosi adminisztráció mutatott követendő példát. Az elöljáróságoktól a liszthivatalokig, az egyik liszt­évi január hó 4-én, pénteken. 363 hivataltól a másik liszthivatalig' sokszor meg­tették haszontalanul az utat a hadirokkantak és özvegyek, holott _ egy kis jóakarattal, egy kis szeretettel és megértéssel mindezt megtakarithat­ták volna részükre. Ezenfelül szinte napról-napra kapom a pana­szos leveleket — és velem együtt többi képviselő­társaim is, akik ezekkel a dolgokkal foglalkoznak — az ellen a tűrhetetlen hang és türelmetlen bánásmód ellen, amellyel ezeket a szerencsétlen embereket ott kezelik, mintha nem is honfitársak­ról volna szó, hanem egy megszállott városban a megszálló hatóságoknak, a megszálló idegen em­bereknek ellenséges emberekkel szemben való bánásmódjáról volna szó. t Szegénységi és illető­ségi bizonyitvány és egyéb hivatalos okmányok megszerzése szinte teljesen lehetetlen ezeknek a szerencsétlen embereknek számára, ezek a rosszul Öltözött emberek mindenütt olyan bánásmódban részesülnek, amilyet ők valóban nem érdemelnek meg, se a fővárosi, se az állami adminisztráció részéről. (Halljuk! Halljuk!) Öt esztendő alatt a hadirokkantakról és a hadiözvegyekről lerongyo­lódott már a ruha és ötesztendős herce-hurca után ruha és cipő nélkül még az okmányok után sem lehet szaladgálniuk, pedig mindenféle össze­írásnál, mindenféle állami kedvezmény kiszolgál­tatásánál az ilyen okmányoknak és hivatalos Írásoknak egész tömegére van szükség. Ilyenkor aztán az ilyen hadirokkant és hadi­özvegy, csakhogy ezektől a hivatalos vexálásoktói megmeneküljön, inkább minden igényét veszni hagyja, csakhogy ne kelljen ezzel az adminisztrá­cióval és ezzel a bürokráciával semmiféle érint­kezésbe jutnia. És máskülönben is és más téren is, nemcsak az ilyen hatósági adminisztrációnál, hanem pél­dául a rendőrségen is hogyan bánnak a rokkan­takkal, arra egy nagyon kényes és érdekes bizo­nyíték van a kezemben, amelyhez hasonlót szám­talant tudnék produkálni. Egy súlyosan rokkant, idegsokkos hadirokkantat a budapesti rendőrség elitélt közveszélyes munkakerülésért, — egy telje­sen munkaképtelen hadirokkantat — tizenöt napi elzárásra és amikor mi jogvédő irodánk utján a főkapitány úrhoz fordultunk, hogy ezt az Ítéletet legalább pénzbirsággá változtassa át, akkor azt a választ kaptuk a főkapitány úrtól, hogy »mivel nevezett a nyilvántartás adatai szerint közveszé­lyes munkakerülésért már öt izben, engedély nélküli koldulás miatt már két izben volt bün­tetve, ezt a büntetést nem találom a bűntettel aránytalannak.« Egy hadirokkantat tehát, aki tel­jesen munkaképtelen, aki kenyerét megkeresni nem tudja, engedélynélküli koldulásért már két izben elitéltek ahelyett, hogy ha már a paragra­fusoknak és rendeleteknek eleget tettek az első elitéléskor, akkor legalább egy koldulási engedélyt adtak volna a kezébe, hogy ez a szerencsétlenség, ez az elitéltetés, még egyszer ne essék meg vele. Ahelyett, hogy legalább ezt a koldulási enge­délyt megadták volna neki, elitélik közveszélyes munkakerülésért 15 napi elzárásra. (Rothenstein Mór : Ez Nádosy rendszere ! — Propper Sándor : Ha bombát hajitott volna, egy nappal menekült volna ! — Éhn Kálmán : Nono, nem egészen Î — Nagy Ernő : No kettővel, mondjuk ! — Cserti József : Hárommal !) Nagyon nehéz azután, hogy ennek a rokkantnak ne jusson eszébe a német költőnek az a verse, hogy »Was ich bin und was ich habe, dank ich Dir mein Vaterland !« — (Propper Sándor : Szépen meghálálták a háborús teljesitményeket ! — Rothenstein Mór : Nem olvasnak németül !) Azon, hogy a hadirokkantak és özvegyek ebben az öt esztendőben teljesen ruhátlanná és eipőtlenné lettek, még csak csodálkozni sem lehet

Next

/
Oldalképek
Tartalom