Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-215
À nemzetgyűlés 215. ütése 1924. é Elnök: A nemzetgyűlésnek imént hozott határozata alapján nincs joga a képviselő urnák felszólalni, felszólalását indokoltnak nem látom. A napirend letárgyalása után jogában lesz a képviselő urnák személyes kérdésben felszólalni. Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna; Az idő előrehaladottságára tekintettel kérem a nemzetgyűlést, járuljon hozzá, hogy beszédemet holnap mondhassam el. (Felkiáltások jobbfelül éa a középen: Megadjuk! — Baticz Gyula: Velem nem voltak ilyen lovagiasak! — Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Az idő előrehaladván, a vitát megszakítom. Mielőtt elnöki előtérj esztéseimet megtenném, Szakács Andor képviselő ur a házszabályok 215. §-ának a) pontja alapján személyes kérdésben kért szót. Szakács Andor: Tisztelt Nemzetgyűlés! Abban a beszédben, melyet Huszár Károly t. képviselőtársam adott elő itt a nemzetgyűlésben egy órával előbb, ő felsorolta azokat a történelmi alkalmakat, amidőn őt a legnagyobb borzadály töltötte el. Ezek között az alkalmak között felemiitette, hogy mindjárt a forradalom első napjaiban olvasott egy cikket »Tízezer fejet követelünk« felírással (Egy hang jobbfelöl: Jelentkezik a szerző!) és akkor lelt meg az ő lelke első alkalommal ilyen nagy borzadállyal. Engem ennek a nemzetgyűlésnek legelső ülésén ebben a kérdésben mar provokál.ak. En ugy akartam ezt a kérdést egyszersmindenkorra elintézni, hogy a nemzetgyűlés szine előtt a kérdéses cikket felolvastam; az benne van a nemzetgyűlés naplójában. Elmondtam az időt, a körülményeket, a nemzetgyűlésnek módjában volt erről a cikkről megalkotni véleményét. Mégis visszatér ennek a cikknek ez a borzadályos emléke; visszatért a múltkor igen V. és nagyrabecsült Gaal Gaston t. barátom ajakán, aki, amikor arról volt szó, hogy miért ölték meg Tisza Istvánt, azt mondotta felém — akkor nem referáltam rá —: azért, mert az ön lapja tizezer fejet követelt; most pedig ugyancsak visszatért ennek a cikknek ez az emléke, amikor igen t. képviselőtársam is ilyen vonatkozásban emiitette fel. Legelőször is meg kell állapítanom azt, hogy annak a lapnak, amelynek abban az időben én voltam a szerkesztője, ez a cikke nem a forradalom kitörésekor vagy a forradalom első napjaiban jelent meg, hanem 1919 március 3-án. Egy 1919 március 3-án megjelent cikk és gróf Tisza István meggyilkolása között tehát semmiféle összefüggést ezen a földön megállapitani nem lehet. Másodszor: miután a cikk 1919 niáre. 3-án jelent meg, az én igen t. képviselőtársamnak a lelkét e miatt a cikk miatt a forradalom első napjaiban semmiféle érzés, még kevésbé borzadály nem tölthette el. (Rakovszky István: Mindig borzad!) Hogy egyszersmindenkorra kiküszöböljem ezt az emléket, mint ilyen borzadályos emléket, kötelességemnek tartom elmondani a Ház előtt, hogy az a lap, amelynek szerencsés vollJam abban az időben szerkesztője lenni, igazán a legnagyobb elszántsággal és merészséggel állt a nemzeti gondolat szolgálatába és az akkor uralmon levő diktátorokkal szemben. Itt van az 1919 január elsejei szám, amelyben Urmánczy Nándornak egy vezércikke jelent meg fegyveres erőnk szervezéséről, amely cikket az ITj Nemzedék szerkesztője küldötte át nekem. Miért tette, nem tudom; az ő lapjában nem évi január hó 3-án, csütörtökön. 357 ;>ették közzé, az enyémben ellenben közzétettük. A vörös hadsereg helyett a régi honvédség elemeiből egy megbízható nemzeti védősereg felállítását követelte ebben a cikkben. És ha igy tovább megyek, »Mi a legnagyobb baj« című következő cikke a lapnak, amelynek utján a Népszava egy vezércikkével polemizált Kalmár Antal néhai t. barátom tollából, az integritás kérdésében \ 7 ette védelmébe a nemzeti gondolatott A következő cikk — »Tiltakozunk Jászi politikája ellen« — szintén a leghatározottabban a nemzeti álláspont s az integritás eszméje mellett tört lándzsát. A január 12-iki cikk »A Károlyi-kormánynak meg kell maradnia« címmel — ennek én voltam a szerzője — azt a gondolatot fejtette ki, hogy a vegyes polgári-szocialista kormánynak a nemzetgyűlési választásokig minden körülmények között helyén kell maradnia és lehetetlen az, hogy akár egy exkluzív szociáldemokrata kormány, akár egy vegyes szocialista és bolseviki kormány alakuljon és vegye át az uralmat. A január 16-iki számban Károlyi Mihálynak egy kijelentésével polemizált újra Kalmár Antal és a legsúlyosabban megtámadta az akkori köztársasági elnököt. A január 19-iki szám »Pogány-uralom Magyarországon« címmel a vörös hadsereg uralkodása ellen tört lándzsát. A január 26-iki szám a Lovászy Márton elnökletével megalakult mérsékelt függetlenségi párt programmját tette közzé és fejtegette, mert a lap ennek a pártnak volt a szócsöve. És igy tovább. Végre a március 3-iki számban »Tizezer fejet követelünk« cím alatt, amikor már kétségbevonhatatlan volt, hogy az ország elpusztult, számot vetett azokkal a tényezőkkel, akik a pusztulást előidézték és ezeknek megbüntetését követelte az én néhai t. barátom, dr. Kalmár Antal ebben a vezércikkében. Követelte tehát az előző rendszer megbüntetését, amely a háborút az utolsó puskagolyóig folytatta, amely az országot végveszéllyel fenyegető helyzettel nem törődve, a békekötésre alkalmas pillanatokat elmulasztotta, mert nem akkor ragadta meg Wilsonnak felénk nyújtott kezét, amikor az aktuális volt, hanem majdnem egy esztendővel később, amikor az a békeajánlat már minden aktualitását elvesztette; követelte azoknak a politikusoknak megbüntetését, akik^ győzelem esetén Magyarországot Mitropa r címen be akarták vinni a német állam közösségébe; követelte ez a cikk azoknak megbüntetését, akik a néptörvény ellenére sajtóeenzurát honosítottak meg Magyarországon és legvégül követelte azoknak a bolseviki elemeknek megbüntetését és lehetetlenné tételét, akik akkor már szervezkedtek Magyarországon, hogy a Károlyi-féle köztársaság megbuktatásával a proletárdiktatúrát honosítsák meg. Én ezért a cikkért nem vagyok felelőssé tehető, mert nem én irtani, mert ennek az újságnak már az első számában proklamálva volt,— tessék meggyőződni róla — hogy minden cikkért az irója felelős, függetlenségi politikusok irnak benne, lelkiismeretük teljes szabadságának biztositékával, és szerkesztői cenzúrát sem gyakorolunk az újságban. Ennek ellenére azonban én, amikor a nyomdába mentem és azt a cikket elolvastam, nehogy félreértés támadjon valakiben és ilyen borzadályos érzés töltse el a lelkét, egy szerkesztői megjegyzést fűztem a cikkhez, hogy szó sem lehet fizikai kivégzéséről, hanem csak politikailag lehetetlenné tételéről azoknak, akik az országot enyészetbe sodorták, pusztulásba döntötték.
