Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-214

3Ô8 À nemzetgyűlés 214. ütése 1.923. évi december ho 21-én, pénteken. cia újságíróknak (Halász Móric : Itt is mondta ! A ministerelnöki székből is mondta 1) hogy itt mindenki royalista, hogy itt nincsenek köztársasági felfogású emberek ; a napokban lörtént, hogy egy nyomdatulajdonost azért Ítéltek el négyheti börtönre, mert röpcédulákat nyomatott ki, amlyen csak ez állott : Éljen a köztársaság ! Tudniillik a röpcédulák rendelőit nem lehetett kinyomozni, a nyomdászt tették tehát felelőssé és lázítás címén négyheti börtönre ítélték el. Lázítás ez : Éljen a köztársaság !? Ez nem lázítás. Emlékszem, hogy olvastam a lapokban, hogy a múlt nemzetgyűlésen Szilágyi Lajos t. képviselőtársam azt mondta, hogy semhogy a mai állapot fenmaradjon, inkább »éljen a király« felkiáltással le fog szavazni a köztársaságra. De hiszen Európa többi monarchista államaiban, mint Angliában, Svédországban, Norvégiában, Spanyolországban parlamenti köztársasági pártok vannak, (Drozdy Győző : Dániában maga a király is köztársasági párti !) melyek nem felforgatással akarják a monarchista államformát megváltoztatni, hanem alkotmányos eszközökkel. (Zaj a jobboldalon. — Horváth Zoltán : Gr. Appouyi Albert is el tud képzelni köztársaságot ! — Drozdy Győző : A görög király most ment üdülni S — Horváth Zoltán : Apponyi azt mondta, hogy inkább köztársaság legyen, mint szabad királyválasztás.) Nem szeretek személyekkel foglalkozni, kiváltképen olyan személyekkel, akik nincsenek jelen és nem tudnak ellentmondani, (Barthos Andor : Látszott József főherceg megtámadásából I) de ha a történelmi idők forgatagába bebkerül egy főherceg, vagy egy curiai bíró, kénytelen vagyok ezt tenni. Kénytelen vagyok itt foglalkozni Ráth Zsigmonddal a Curia másodelnökével. Ráth Zsigmond volt az, aki 1918 november 14-én kivette az esküt a népköztársaságra a curiai bíráktól. Megint csak ezt mondom : Vagy hamis volt az az eskü és akkor ez nem volt méltó a curiai bírákhoz, vagy igaz volt, s ekkor megint kérdem, ki oldotta fel őket az eskü alól ? Mert ne tessék azt mondani, hogy terror alatt tették. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon : Ugy van ! Kényszer hatása alatt tették ! — Peyer Károly : Micsoda beszéd az, hogy terror vagy kényszer ! A kommün után köztársasági kormány volt ! — Nagy zaj a jobboldalon.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Pikler Emil : Ráth Zsigmond urnák módjában állott volna curiai birói állásáról lemondani és azt mondani, hogy én a köztársaságnak esküt nem teszek, inkább lemondok az állásomról. (Gaal Gaston : Farkas Tibor meg is tette ! — Drozdy Győző : Éljen Farkas Tibor !) De megtette ezt történetesen Fábián Béla t. képviselőtársunk is, aki akkor törvényszéki bíró volt és azt mondta : Nem teszem le az esküt a köztársaságra, és emiatt a hajaszála sem görbült meg. Miért nem tette meg Ráth Zsigmond ur is"? A Veér Imrére kiszabott másfél évi börtönbüntetést a Curia tanácsa is helybenhagyta. Tessék nekem a történelemből még egy ilyen példát mutatni ! És akkor ne csodálkozzék senki, hogy mi a birói párta!lanságban és függetlenségben nem hiszünk. Nekünk ezt kötelességünk megállapítani. Elnök : Ismét figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a birói függetlenséget ne méltóztassék kritika tárgyává tenni, mert ezt meg nem engedhetem. (Helyeslés jobbjelöl. — Vanczák János : A magyar nemzet fórumán mindent kritika tárgyává lehet tenni. A nemzetgyűlés elnöki székeben nem szolgabíró ül ! — Nagy mozgás a jobboldalon.) Vanczák képviselő urat rendreutasítom. (Drozdy Győző : Konkrétumot hozott ide !) Pikler Emil : Tessék megnézni az »Alkotmány« című lapnak, tehát egy keresztény konstruktiv lapnak 1918 november 18-iki számát ! Ott olvashatják, hogy Ráth Zsigmond, a Curia másodelnöke nemcsak hogy kiszedte az esküt a köztái saságra, hanem felköszöntötte Günther Antalt a Curia elnökét, mint az első magyar népköztársasági Curia elnökét és zengő ditirambusokban dicsőitette a köztársasági eszmét. Beszédét ott lehet olvasni az Alkotmány 1918 november 18-iki számában. Ezt is terror alatt tette ? Lehet engem terrorizálni, hogy dicsőítsem a köztársaságot ? Nem lehet. Én nem vetem ezt szemére Ráth Zsigmondnak, teljesen osztom mindazt, amit akkor mondott, mert én akkor is köztársaságinak vallottam magamat, most is annak vallom. De hogy ma valaki királypárti, holnap legitimista, holnapután szabad királyválasztó, hogy Pécsett legitimista, három nappal később pedig lövet a királyra : ez nem mutat valami nagy következetességre. (Zaj. — Lendvai István : Parisban Brantingot köszönti feJ !) Teljesen igaza van Lendvai képviselőtársamnak. (Horváth Zoltán : Az igazság, igazság ! —• Zaj ) Végre is, mikor az amnesztiát kérjük és likvidáltatni akarjuk az emigrációt, ezt azért csináljuk, hog}

r ne legyen szükség az olyan beszédek elmondására, mint amilyet kénytelen voltam most elmondani. Ha nem állna Zalaegerszeg, ha nem volna politikai üldözés, ha emigrált elvtársaink hazajöhetnének . . . (Barthos Andor : Aha ! Ez az ! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Igen, ez az ! Pató Pál ur ! — Farkas István : Ősi jussát elpipálta már ! — Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak. (Drozdy Győző : Mi már régóta követeljük becsületes emberek hazajövetelének lehetőségét ! — Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak, szíveskedjenek a szónokot csendben meghallgatni. Pikler Emil : Tessék csak elolvasni Garami Ernő elvtársamnak kereskedelmi minister korában tett minden nyilatkozatát. Tessék beszélni azokkal a gyáriparosokkal, polgá/i emberekkel, akiknek alkalmuk volt vele beszélni és érintkezni, hogy mi a véleményük róla. Hogy ő azután az emigrációban kesergő lelkének minden fájdalmát rábízta az ólombetűkre, azt meg lehet érteni. (Zaj a jobboldalon.) Q sohasem támadta az országot, ő csak a kurzust, a kormányzati rendszert támadta Magyarország érdekében. (Peyer Károly : A Britanniás lovagokat ! —• Zaj) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Pikler Emil : Én nem azonosítom magamat minden emigránssal. (Barthos Andor : így tessék mondani ! — Peyer Károly : Mi. azokról beszélünk, akik hozzánk tartoznak !) Mert Garami és a körülötte csoportosuló emigránsok, akik a mi pártunk tagjai . . . (Peyer Károly : Mi sohasem tagadtuk, hogy hozzánk tartozik, büszkék vagyunk rá ! —

v Zaj. Barthos Andor közbeszól. — Peyer Károly : Bár önnek volna az a tudása,