Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-213
A nemzetgyűlés 213. ülése 1923. évi december 20-án, csütörtökön. 241 orvoslásához. A közigazgatás nem áll a nép mellett mint tanácsadó, nem igyekszik orvosolni sérelmeit, hanem ellenkezőleg megneheziti az életét ilyen téves intézkedésekkel és rendeletekkel. (Farkas István: Pató Pál szelleme!) Nem akarok rátérni arra, hogy az egyesülési és gyülekezési jog terén milyen állapotok vannak, hiszen lesz még mód és alkalom a költségvetési vita során ezt okmányokkal bizonyitanunk. Rá akarok azonban mutatni arra, hogy hiába igér itt a ministerelnök ur és a belügyminister ur bármit, az állapotok egyáltalában nem javulnak, sőt ellenkezőleg, bizonyos visszaesést kell megállapítanunk, mert ezek a szekatúrák csak fokozódnak és a közigazgatás üldözése épen a munkásegyesületekkel szemben talán nagyobb, mint volt akkor, amikor nem a Bethlenkormány, hanem egy más kormány irányitotta az ország sorsát. Azt látom, hogy az állam, illetőleg a kormány ezt a szellemet kívánja továbbra is fentartani és hogy erre az antidemokratikus uralomra be akar rendezkedni. Nincs ugyan itt előttünk a nemzetgyűlési választásokról szóló törvényjavaslat, de a nemzetgyűlési választási törvényjavaslatra nézve már egy példát látunk azokból a javaslatokból, amelyeket a belügyminister ur előterjesztett a fővárosi választójogot illetői eg és a törvényhatósági bizottságok újjászervezését illetőleg. (Farkas István:Szép kis törvényjavaslat!) Az a szellem, amely ezekben a törvényjavaslatokban megnyilatkozik, veszedelmes, és a leghatározottabban máris ki kell jelentenünk azt, hogy mi ezen törvényjavaslatok egyik-másik rendelkezése ellen minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel küzdeni fogunk, mert mi véteknek, bűnnek tartanok, ha ezek a törvényjavaslatok törvényerőre emelkednének. Ez azonban egy későbbi kérdés és ezekről majd akkor kivánok beszélni, ha tárgyalás alá kerülnek, azonban már most meg kivánom állapitani és rá kivánok mutatni arra a veszedelemre, ami abban a felfogásban rejlik, amelyet itt a belügyminister ur képvisel és amely felfogásának kifejezést ad ezen törvényjavaslatokban. Itt van előttünk a fővárosi törvényhatósági bizottság újjászervezéséről szóló törvényjavaslat. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Halljuk! Halljuk! — Farkas István: Ujabb jogfosztás!) Ez egy uj találmány és nem tudom, honnan vette át a belügyminister ur. (Egy hatig a szélsőbaloldalon : Találékony ! — Farkas István : Ferenc József se nyúlt hozzá az önkormányzathoz és nem avatkozott bele.) Ez az uj találmány az örökös tagoknak a kinevezése, amit nagyon gyengén is tud megindokolni (Zaj a szélsőbaloldalon.) Azt mondja a belügyminister ur az indokolásban, hogy az örökös tagok kinevezésére azért van szükség, hogy az autonómia minden zaklatás nélkül menjen át az egyes választásoknál s hogy ezek az örökös tagok bizonyos állandóságot fognak ott képviselni. Nem tudom azonban, mit fognak képviselni : az állandó reakciót vagy az állandó konzervativizmust. (Farkas István : Az együgyűséget ! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Hedry Lőrinc : A hazafiságot akarja konzerválni ! — Farkas István : Fenét hazafiak azok : zsebisták ! — Zaj. Elnök csenget.) ügy látszik, a minister urnák szüksége van ezen örökös tagok kinevezésére, hogy olyan emberek kerüljenek be ezen törvényhatósági bizottságba, akik másképen nem tudnának oda bejutni. Én el tudok képzelni egy virilizmust is, mert azt is meg lehet valamivel indokolni. Ha én nem is fogadom el ezt indoknak, de aki erre az álláspontra helyezkedik, legalább meg tudja indokolni azzal, hogy ezek az emberek járulnak hozzá az állam, a község vagy a város terheinek a nagyobb viseléséhez. De mivel lehet megindokolni az örökös tagok kinevezését? Tán azzal, hogy azok képviseljenek ott egy állandó szellemet? Akkor a nemzetgyűlésbe is, mint az ország legnagyobb törvényhozó testületébe is be kellene hozni ezt a szellemet. Miért nem itt kezdi meg a minister ur ezt az okos találmányt, ha ezt szükségesnek és hasznosnak tartja és miért csak a megyékben és a fővárosban látja ennek szükségét. Akkor a nemzetgyűlési tagokat is ezen az alapon kellene megrosálni és ide is be_ kellene hozni egypár örökös tagot, aki talán a jó modort fogja állandósitani itten, (Derültség a szélsőbaloldalon.) mert ugy látszik ezeknek nem lesz más kötelességük, mint ezt a szellemet meghonositani. (Hedry Lőrinc: Proponálják, hátha megszavazzák!) Én a magam részéről és pártom részéről csak egy álláspontot tudok elfogadni * és ez az, hogy egy törvényhatósági bizottság tagjai csak azok lehetnek, akiket annak a törvényhatóságnak a polgárai megválasztanak. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Semmi más jogcím arra nem lehet. Nem lehet fentartani sern a virilizmust, sem az örökös tagsági intézményt, mert itt csak egyetlenegy jogcím lehet szerintem ezeknél a választásoknál és ez az, hogy csak azokat lehet odaültetni az ország ügyeinek az intézésére, akikben a nép, a választók bizalma megvan. Nem akarok most rátérni arra, hogy micsoda visszaélés történhetik ezzel. Tételezzük fel pl., hogy egy rendszerváltozás történik. Mi történik akkor ezekkel az örökös tagokkal, akiknek egyik névsorát Györki t. képviselőtársam volt bátor itt prezentálni, t. i. a Francia Kiss Mihályt és társait ? Nem tudom, hogy ha esetleg ilyen garnitúra kerülne r be, egy rendszerváltozás esetén — mert azzal mégis csak számolni kell egyszer —, hogy mi történnék akkor ezekkel az örökös tagokkal 1 Talán lemondanak ? Nem lehet őket erre kötelezni, mert semmiféle rendelkezés a törvényjavaslatban nincs, hogy le kell mondaniok, tehát megmaradnának örökös tagoknak. És mit képviselnének ezek ? Talán azt a rég letűnt szellemet, amelynek sem a népben, sem a választókban, de meg a kormányban sincsen támasztéka? (Drozdy Győző : Ha a rendszer megbuknék, ezeket felakasztanák ! Nem maradnának azok V Vagy pedig megszöknének. A másik uj megszorítás az, amely azt mondja, hogy : »ha hat év óta az illető a főváros területén lakik«. Nem látom # be, hogy miért szükséges ez. (Hedry Lőrinc : Elég kevés bizony! — Kabók Lajos: Húsz óv kellene l) Legjobb volna, ha kevesebb volna a választó, mert ezeket olcsóbban lehetne megvenni, és nyílttá kellene tenni a választást, mert akkor nem" is volna szükség semmiféle törvényre. (Farkas István: Nagyon rosszul áll a szénájuk; hogy erre a törvényjavaslatra szükségük van! — Zaj.) Leghatározottabban kifogásolnom kell ezt a hat évet, mert épen ebbe a hat esztendőbe esik bele idő, amikor Magyarországon az állampolgárok egy nagy részének akaratán kivül kellett a lakóhelyét megváltoztatnia. A háború után igen sok ember ment tönkre, aki kénytelen volt a vidékről a fővárosba költözni, s aki a frontan harcolt s azalatt otthon vagyona tönkre ment, és így kénytelen volt magának uj exisztenciát keresni. Hát ezeket mind ki akarják hagyni a választók névsorából? Még klasszikusabb uj találmány az, hogy viszont választani csak azt lehet, aki a 30-ik életévét betöltötte és bármilyen egyenes állami adót fizet. Ezzel a belügyminister ur visszatér arra a kellékre, ami a legjobban bizonyítja azt a reakciót, azt a visszamaradt szellemet, azt a veszedelmet, amelyet épen az ilyen javaslat magában rejt. Ma ide jönni és azt mondani, hogy csak annak
