Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.

Ülésnapok - 1922-206

448 A nemzetgyűlés 206. ülése 1923, határozata értelmében ebben az időben kell, hogy sor kerüljön az interpellációk előterjesz­tésére. Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét e szerint beosztani. Drozdy Győző: Végtelenül sajnálom, hogy rendkivül bő anyagomat kénytelen vagyok egészen félbeszakítani. Nánássy Andor: Majd a leg*közelebbi no­vellánál (Derültség.) Drozdy Győző: Még csak egy kis türelmet kérek a t. Nemzetgyűléstől. Beszédem befeje­zéséül arra kérem a t. kormányt, hogy az amerikai magyarságnak, mely azért vándo­rolt ki innen, mert nem tudott földhöz jutni, nyújtson lehetőséget arra, hogy aki vissza akar vándorolni és készpénzért meg tud venni bizonyos kisbirtoktesteket, ezt a földbirtok­reform keretében megtehesse. (Helyeslés bal­felői.) De az amerikai magyarságtól még egy másik üzenetet is hoztam. Azt üzeni az ame­rikai magyarság, mindazoknak, akik -olyan szerenesés, vagy szerencsétlen helyzetben van­nak, hogy a magyar fórumon szerepelhetnek, hogy hagyják abba ezen a nemzetgyűlésen az üres szószátyárkodást... (Élénk helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások: Járjanak elől jó példával!) Kováts-Nagy Sándor: Saját magán kezdje a képviselő ur. Drozdy Győző:... hagyják abba a szájas­kodó személyeskedéseket és párttusákat (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.), hagyják abba az egész közélet terén a sötét, gonosz puccsokat és fenekedéseket (Ugy van! Ügy van! a jobb­oldalon.) és térjenek az összes felelős tényezők a teremtő, alkotó politika útjára. (Helyelés a jobboldalon.) Rassay Károly: Másfél év óta sokat alkot­tak! (Zaj.) Horváth Zoltán: És boruljon ez a kormány­zati rendszer a feledés homályába! Nagy Ernő: A legfőbbet kihagyta: hogy a kormányzati rendszer pusztuljon! Berki Gyula: Azt nem üzenték, hogy Hor­váth képviselőtársam legyen a ministerelnökl (Élénk derültség jobbfelöl.) Drozdy Győző: Azt üzeni ez az amerikai magyarság, hogy a meddő teóriák, a politikai Összekülönbözések apró csetepatái helyett in­kább a praktikus élet modern kiépítésével tö­rődjünk és foglalkozzunk. Azt üzeni, hogy egy reakciós, tanulni, haladni és alkotni nem akaró kormányzati rendszerrel megtagad minden kö­zösséget, ellenben olyan kormányzati rendszert, mely alkotni, építeni törekszik, teljes támoga­tásában fog részesiteni. Rassay Károly: Helyeseljenek! Horváth Zoltán: Mit alkottak? Rassay Károly: Mit alkottak? Az egységes pártot? Zsitvay Tibor : Ez az egységespárt pro­grammja! (Zaj bálfelöl.) Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy te; kintettel arra, hogy a tanácskozásra szánt idő letelt, méltóztassék beszédét befejezni. Drozdy Győző: Az amerikai r magyarság eddig is sokat tett Magyarországért, de ha Magyarországon olyan politikai irány követ­keznék be, mely a széles néprétegekre és a demokráciára fektetné alapjait, és az alkotás­ban, épitésben lelné gyönyörűségét, olyan tá­mogatásban részesítené ezt áz országot, hogy talpraállása sokkal könnyebb lenne. Egy-két közbeszólásra reflektálva, hogy mi járjunk elől jó példával, tisztelettel meghajtom fejemet és azt mondom, hogy magam fogadom meg első évi december hó 12-én, szerdán. sorban az amerikai magyarok tanácsát és üze­netét. (Helyeslés jobbfelöl.) Meskó Zoltán: Két láda hangfogót hozott! (Derültség.) Drozdy Győző: Megnyugtathatom azonban a t. túloldalt, hogy elveim revíziójára semmi szükség nincs, mert az egész világ, különösen pedig az amerikai magyarság megerősített abban a hitemben, hogy azok a demokratikus elvek, amelyeket ezen az oldalon képviseltem, helyesek és igazak, s igy legfeljebb csak arról lehet szó, hogy másféle módszerekkel fogok küz­deni ezen elvek megvalósításáért. (Zaj a jobb­oldalon.) Ami a módszereket illeti — valljuk be egymás között, maradjon közöttünk a szó — mindannyiunknak meg kell tisztulnunk ugy a t. túloldalnak, mint nekünk. Rassay Károly: Tisztuljanak meg a man­dátumok! Horváth Zoltán: Tisztuljanak el! Nagy Ernő: Legjobb, ha eltűnnek! Farkas István: Tiszta választást! Rassay Károly: Olyan finomak leszünk, hogy mindegyikünk főtanácsos lesz! (Derült­ség a baloldalon.) Berki Gyula: Ne gúnyolódjék, államtitkár úr őméltósága! A Wenkheim-palotában más­ként beszélt! Meskó Zoltán: Maga is kap egy hang­fogót! (Zaj.) Drozdy Győző: Avégből, hogy Magyar­országot minél előbb talpraállithassuk, igy fo­galmazom meg kötelességeinket : minden jog­nak és a gazdasági jólétnek alapja, mint min­denütt máshol a világon, nálunk is a munka legyen... (Ugy van! jobbfelöl.) Horváth Zoltán: Ez az egységespárt pro­grammja! (Zaj.) Szijj Bálint: Azért mondtam, hogy az ame­rikai magyarok mind az egységespárthoz tar­toznak! Drozdy Győző:... a közcélú, társadalom és a köz javainak előmozdítására törekvő munka. Farkas István: Aki ezt követeli, azt inter­nálj ák Zalaegerszegen ! Zsitvay Tibor: Ugyan, ugyan! Drozdy Győző: Minden kulturális, közgaz­dasági és népjóléti reformnak arra kel irá­nyulnia, hogy a nemzeti munkát és annak le­hetőségét fokozza. Ennek előfeltétele és irá­nyitó géniusza a szabadság. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) A kereskedelem szabadsága,... Farkas István: Most tapsoljanak odaát! Drozdy Győző:... az ipar szabadsága, a szellemi érintkezésnek lehetősége és szabad­sága. Ennek meleg testvériességgé, nemzeti szolidaritássá való fejlesztésére törekedjünk. A környező uj nemzeti államoknak és a távo­labbi külföldnek nagy közgazdasági eszme­áramlataival kapcsolódjunk és azokat mindig kellő figyelemre méltassuk. A szabadság és ha­ladás szellemében kell átreformálnunk nép­jóléti intézményeinket és minden önkormány­zati intézkedésünket, hogy a népmilliók bol­dogabbak legyenek és hazánk dicsőségesen fel­támadjon. (Elénk helyeslés <a szélsőbaloldalon.) Okos gyakorlati külpolitika, jogrend és a szabadságjogok teljességének biztosítása mel­lett rá kell térnünk a konkrét munkára. Min­denekelőtt közigazgatási rendszerünket kell szétzilálni s modern és gyakorlati alapokra ! fektetni. A közigazgatás legyen olcsó, igazsá­í gos észszerű és^ egyszerű legyen sematikus, alapos, gyors és minden bürokratizmustól mentes. (Zaj és felkiáltások a középenl: Hiszen i ez valóságos kormányprogramon!)

Next

/
Oldalképek
Tartalom