Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.

Ülésnapok - 1922-204

396 A nemzetgyűlés 204. ülése 1923, rient elkövet, hogy abból a földből, amely életének alapfeltétele, egy daraboeskátbiztositson magának. A népnek ez a törekvése épolyan jogos és ter­mészetes, mint amilyen természetes a levegő vagy a napfény után való vágya. Amint levegő és nap­fény nélkül nem tud megélni sem ember, sem állat, sem növényzet, azonmódon az emberiség sem képes megélni, ha a föld ki van húzva lába alól. Ha végignézünk Magyarország földbirtok meg­oszlásán, azt tapasztaljuk, hogy bizony, a magyar nép zöme alól a magyar föld ki van húzva. Nem rovom ezt fel bűnül egyetlenegy társadalmi osz­tálynak sem, mert nagyon jól tudom, hogy ez volt a történelem fejlődése, ez volt történelmünknek egyik korszaka. így oszlott meg a föld, mert kevés ember volt az országban, de sok volt a föld. Ma azonban más a helyzet. Ma helyzet, hogy csonka hazánknak eirca 8 millió lakosa van, ennek 65-70°/o-a földmiveléssel foglalkozik s ennek a hatalmas számnak körülbelül 45—507o-a teljesen földnélküli és nincstelen. A hivatalos statisztika szerint 1,250.000 a teljesen nincstelen, keresetképes földmunkások száma. Méltóztassanak már most csak három sze­mélyt venni egy-egy ilyen keresetképes család­tagra s akkor méltóztatnak rájönni, hogy csak­nem 49°/o-át teszi ki Magyarország népességének az a réteg, amely a földből ki van zárva. Termé­szetes dolog, hogy ha a magyar nép zöme szám­űzve van a magyar földről, a magyar néppel együtt száműzve van a magyar földről az ipar, a kereskedelem és az azok nyomában járó kul­túra és civilizáció is. Ez természetes is, hiszen fejlődés, haladás, kultúra és civilizáció csak olyan földterületeken lehet, ahol a népesség sürü, csak ott lehet, ahol nemcsak búzatáblák virágza­nak, nemcsak szép marhacsordák és disznófalkák legelnek, hanem ahol az emberiség szaporodhatok, sűrűsödhetik, ahol ház ház mellett, község köz­ség mellett, ipartelep ipartelep mellett keletkez­hetik. Ha hazánk földjét bejárjuk, lehetetlenség meg nem döbbennünk azon a nagy némaságon, azon a nagy pusztaságon, amelyet különösen a dunántúli részeken találunk. Perlaki György: Épen a dunántúli részeken? Dénes István: Órákhosszat mehet az ember, sőt herceg Esterházy óriási birtokain naphosszat (Ellenmondások jobbfelöl.) és nem 1 a Iá 1 életet, nem talál virágzó községeket, nein talál városo­kat, talál szép pusztákat, szép marhacsordákat, szép disznófalkákat — ezt koncedálom — de em­beri életet, mely egy kulturált, civilizált, iparo­sodó ország alapfeltétele, nem talál; talál óriási uradalmakat szanaszét mindenfelé, az óriási ura­dalmak közepén majorokat, ezekben a majorok­ban pedig magyar zselléreket, földmunkásokat és mezőgazdasági cselédeket, akikről ugy, ahogy gondoskodnak, de akik mégis el vannak zárva a kultúrától, el vannak zárva a civilizációtól, sőt még annak lehetőségétől is. Fájdalom, az a ta­pasztalatom, hogy ezeknek a latifundiumoknak, ezeknek az óriási birtokoknak gazdatisztjei, in" tézői nagyon vigyáznak arra, hogy a kultúra szele meg ne csapja ezeket az embereket. Újságot nem igen engednek a kezükbe, legfeljebb olyant, amilyent ők látnak jónak és szinte hermetikusan elzárják őket a külvilágtól. (Ellenmondások a kö­zépen.) Ha tovább nézelődünk, azt látjuk, hogy ezek­nek az óriási uradalmaknak tövében itt-ott van egy ^ kicsike község, amelyben néhány magyar család él, akiknek a község körül néhány hold földecske áll rendelkezésükre. Fehér megyében pl. ahol 662.000 katasztrális hold a megye terü­lete, ebből a birtokállományból 127 nagybirtokos 420.000 holdat tart kezében, mig ezzel szemben évi december hó 10-én, hétfőn. 21.000 törpebirtokosnak összesen 24.000 hold földje van. Példákat hoztak fel már t. képviselőtársaim, én nem hozok fel ujabbakat, csak rá akarok mu­tatni, hogy akkor, amikor a szabad emberek, kisemberek kezében a föld ennyire el van aprózva, lehetetlenség, hogy az a magyar paraszt földet juttathasson tovább szaporodó gyermekeinek. Ennek következtében mi áll be 1 Beáll az, hogy a magyar paraszt a Dunántúl sok vármegyéjé­ben egyszerűen korlátozza a szaporodás lehető­ségét, látván azt a szomorú sorsot, mely gyer­mekeire vár, akik vagy béresnek, vagy kocsisnak mennek el, akiknek épen nincs rózsás helyzetük... Viczián István : Nagyobb fizetésük van, mint egy táblabirónak ! Dénes István : . .. vagy kénytelen kivándo­rolni Amerikába. Harmadik alternativa nincs részükre. Mi sem természetesebb tehát, mint, — ami be is következett — hogy a Dunántúl a ma­gyar földbirtokos anyáknak nincs kedvük szapo­rodni ; a legértékesebb magyar vármegyék számos részében azt tapasztaljuk, hogy a magyar anyák maholnap már elfelejtenek gyermeket szülni. Wolff Károly : Minden anyakönyvezett gyer­mek részére egy hold földet kell adni ! Perlaki György : Sajnos, kényelmi szempon­tok játszanak itt közre ! Dénes István : Nem vonom kétségbe, hogy más szempontok is közrejátszanak, de ez a kardi­nális szempont, mellyel a magyar irodalom is foglalkozott, de amelyet bizonyítanak a külföldi irodalom képviselői is. Innen magyarázható meg azután az a tény, hogy a nagybirtokosok által uralt vármegyékben a szaporodás cirka 35—40%-al kisebb, mint a gazdaságpolitikai szempontból jól tagozott, egyenletes megoszlású vármegyékben. Erdélyi Aladár: Fehér vármegyében a leg­kedvezőbb! Itt van a statisztikai adat róla! Dénes István : Mit jelent mindez? Néma magyar fajnak életgyökerében való megtámadását és elpusztulását? A nyomorba sülyedés és az attól való rettegés a magyar gyermekek szaporodását úgyszólván megszünteti, s ezzel együtt a magyar katonák, magyar munkáskezek és magyar család­apák életgyökerét pusztítja ki. Hegedüs György: Igen gazdag községekben sincs gyermek! Dénes István: Ez olyan szomorú tünet, amely mellett magyar ember nem mehet el érzéketlenül. Ha semmi egyébért nem, csak azért, hogy a nagy magyarszaporodás lehetőségeit megteremthessük, kell megcsinálni nem ezt a földreformot, amely előttünk fekszik, hanem bátrabb, merészebb lépést kell előre tennünk a gyökeresebb földreform felé. De menjünk tovább és vizsgáljuk meg, váj­jon a nagybirtok túltengésének csak a szaporodás csökkenésére van-e kihatása. Erdélyi Aladár: Arra nincs! Dénes István: Nemcsak arra van kihatása, hanem az iparra és kereskedelemre* is, melynek kifejlődését nagybirtokosaink lehetetlenné teszik, Magyarországon. Hol is fejlődhetnék ki hazánk­ban ipar és kereskedelem? A nagybirtokokon, ha­zánknak csaknem 50%-ot kitevő részén, nagy puszták, nagy uradalmak vannak, másik részén pedig, ahol a nyolc milliónyi magyarság össze­szorul, a nagy magyar földmunkástömegek és a többi dolgozó lömegek összezsúfolva olyan nagy nyomorúságban és szegénységben élnek, hogy nem tudván fogyasztani, nincs is szükségük iparra és kereskedelemre. A magyar falvakban összezsú­folódott óriási munkásnéptömegek, amelyek a ma­gyar föld feléről ki vannak zárva, — mint jól méltóztatnak tudni, hiszen a túlsó oldalról is volt alkalmam egyik-másik t. képviselőtársamtól hallani, — olyan szegénységben és nyomorúság­ban élnek, mint a koldusok. Hogyan lenne szűk-

Next

/
Oldalképek
Tartalom