Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.

Ülésnapok - 1922-201

290 Á nemzetgyűlés 201. ülése 1923, az elején vettek nagybérletbe, a kisbérlők igénybejelentését visszautasították. Meskó Zoltán : Kissé ki keliene oktatni a gazdasági felügyelőket, minister, ur! Felei ­tálni és kioktatni ! Szabó István (nagyatádi) földinivelésügyí miniszter : Eddig nem kerültek a földmivelés­ügyi ministerhez ezek a dolgok ! Majd ezután ! Szakács Andor: Itt van a kisbérlőtársada­lom problémája. Az ember azt gondolná, hogy ennek a törvényjavaslatnak a lü. §-a most már kellőképen gondosko.dik a Skisbérlőkről, mjert a 10. §-ban meg van állapítva, hogy azok a kisbérletek, amelyek az 1920: XXIX. törvény­cikk életbelépte előtt magánjogi szerződéssel állottak fenn, amennyiben a kizárólagos mező­gazdasággal foglalkozó kishaszon bérlők kezé­ben, a mar meglévő saját földeket is ideszá­mítva 15 holdat tesznek ki, továbbra is megma­radnak bérleteknek. Ezt a szakaszt egyáltalában nem tudom megérteni, mert azt mondja, igy kezdődik (ol­vassa) : »Amennyiben a birtokos vagyonvált­ságba olyan földet ajánl fel, amely az 1920. évi XXIX. te. életbelépte előtt magánjogi szer­ződéssel van kishaszonbérlet utján haszno­sítva ...« Talán volt hasznosítva ! Szabó István (nagyatádi) földmiveiésügyi minister : Van, van ! Hogy azoktól ne vegyék el, akiknek most van ! Erdélyi Aladár : Ez vonatkozik a szerző­désre ! Szakács Andor : Kishaszonbérlet utján volt hasznosítva ; ebben- a szövegezésben meg tud­nám érteni. Ez a meghatározás a múltra vo­natkozik, tehát jelen időben való állítmány nem szerepelhet itt. Ezt feltétlenül korrigálni kell, mert rendkívül isok félreértésre fog alkal­mat adni. Ez nagyon szép intenció, ha azonban azt nézzük, hogy mi volt az eredeti törvényben a kishaszonbértetekre nézve, akkor a következő­ket kell megállapítanom. Ott, ahol a törvény megállapítja az igényjogosultságot,... Dénes István : Kár volt bevenni uj rendel­kezést ! Ez megszorítás ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Nem áll ! Ha százszor elolvassa is nekem ; én cis&k jobban tudom, mi van benne ! Szakács Andor : ... a következőket mondja (olvassa) : »A mezőgazdasággal foglalkozó, ön­állóan kereső, ön jogú törpe- vagy kisbirtoko­soknak gazdaságaik kiegészítése végett, ha hozzá megfelelő vagyoni erejük és képességük is van, akkora terület, hogy meglévő földbirto­kuk a juttatható területtel együtt elérheti a helyi viszonyokhoz alkalmazkodó nagyságú kis családi birtok területét, de 15 katasztrális hold­nál nagyobb ne legyen; ugyanekkora földet le­het juttatni egyébként a fentemiitett meghatá­rozás alá eső azoknak a földmiveseknek is, akiknek csak belsőségük, vagy belsőségrészük van, vagy akik már haszonbéreltek mezőgazda­sági ingatlant, s haszonbérletüket nem saját hibájukból vesztették el.« Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Nem erre vonatkozik ez a paragrafus! Szakács Andor: Azoknak tehát, akik kis­haszonbérlők voltak, azoknak a földmivesek­nek. akiknek csak belsőségük volt és akármikor a törvény meghozatala előtt haszonbérlők vol­tak, meg volt nyitva az igényjogosultság arra, hogy kis családi birtokot igényelhessenek ma­guknak, most azonban a novella lefokozza őket... Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Ez nem áll! . évi december hó 5-én, szerdán. Szakács Andor: ... és öt esztendei kisbér­létre^ utasítja őket bizonyos esetekben. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Nem arra vonatkozik ! Méltóztassék megtanulni a novellát ! Egészen másra vonat­kozik ! Arra, hogy a meglevő kisbérleteket ne vehessék el ! Nem az igénylésre vonatkozik ! Egészen más természetű ! Dénes István: Az más paragrafusban van! Szakács Andor : Igen t. földmivelésügyi minister ur, én nagyon jól értem ennek a két szakasznak a természetét. Az a 10. § azokra a kisbérletekre vonatkozik, amelyek már meg­vannak és a kisbérlők kezében vannak. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Igen, arra vonatkozik ! Szakács Andor : Az alaptörvény 3. §-a «edig az összes földmivesekre, akik valaha vagy a mai időben kisbérlők voltak, vagy ma is kisbérlők. Ez megnyitotta az összes kisbér­löknek azt a jogot, hogy kis családi birtokot igényelhessenek. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Ez megvan ma is, megmarad ' az­után is ! Hol van a baj ! Szakiács Andor : Rendben van, megmarad ezután is, nem vonom kétségbe, mert a törvény érvényben marad, én azonban azt mondom, hogy szívesebben veszi az a kisbérlő, ha a föld­reformtörvény értelmében egy ilyen 15 katasz­trális holdig terjedő kis családi birtokot kap, mintha még 5 esztendeig tovább is meghagyják bérletében, aztán pedig se bérlete, se valódi birtoka nem lesz. Tudom, hogy a. kettő nem zárja ki egymást, igen t. minister ur, nem is akarom én ezt ebben az értelemben kifogá­solni, én csak azt a tényt említem fel, hogy nagyon sok helyen nemcsak a törpebirtokoso­kat nem vették figyelembe és nem adtak nekik kishaszonbérleteket, de a bérlőtársadalomtól is mint igényjogosultról egyáltalában nem vet­tek tudomást. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Ez igaz ! Ezen akarok segíteni ! Létay Ernő : Ezen a novella sem segít ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Dehogy nem ! Ha nem hajtjuk végre, akkor nem segít ! Szakács Andor : Ami a kisbérleteket illeti, nekem erre a pontra vonatkozólag az a kifogá­som, hogy ebben a szakaszban benne van az, hogy »amíg mint kisbérletek vannak haszno­sítva«, tehát abban az időpontban, amikor a novellát meghozzák. Igen ám, de a nagybirto­kosok előrelátók és az 1920 : XXIX. tőikkel fel lettek riasztva és minden törekvésüket arra irányították, hogy bár talán anyagi áldozatok­kal is, a kisbérlőiktől megszabaduljanak. Egy­pár évvel ezelőtt a Wenckheim-féle uradalom­ban sok ezer hold föld volt kisbérlő ke­zében. Kidobolták még évekkel ezelőtt, hogy aki kisbérletéről lemond, annak elengedik az azévi haszonbért. Ajándékokat doboltak a számukra, arra az esetre, ha kimennek a kisbérletből. Másoknak azt mondották, hogy úgyis megkapjátok a föld­birtokreform következtében a birtokotokat, nem érdemes tehát ezzel foglalkozni. Voltak azután esetek, amikor erőszakkal eltávolították őket a bérletekből, gőzekével felszántatták r a bérletüket, majd pedig az ispánok kimondották, hogyha bérletük földjén meg mernek jelenni, megimtoztatják őket. Propper Sándor: Ezért hozták be Magyar­országon a bottörvényt ! Szakács Andor : Úgyhogy ma, ugyaneb­ből a sok ezer hold területből, amely pár évvel

Next

/
Oldalképek
Tartalom