Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.

Ülésnapok - 1922-201

A nemzetgyűlés 201. ülése 1923. a magyar társadalomból, akik a nemzeti törekvésekkel szemben Lobkovitznak, Monteeuccolinak a politikáját támogatták, akik a bécsi kamarillát képviselték a Zrínyiek, a Frangepánok, a Nádasdyakkal szemben. T. Ház! Csúnya, nagyon csúnya lapjai vannak a magyar történelemnek, ha ennek a másik tábornak a szerepét vesszük szemügyre. Az árulásoknak, a testvérgyilkosságnak, az agent provocateurösködéseknek, a politikai hitehagyásnak, a hazaárulásnak legcsunyább lapjai vannak a hazafias önfeláldozás legszebb lapjai mellé befűzve a magyar históriába ebben az időben. Caraffának, Koppnak, Spankaunak, Bástának, a magyarok hóhérainak emléke, akik száz- és ezerszámra végeztették ki és börtönöztették be a magyar hazafiakat,. .. Szakács Andor: Elűzték a magyar földmives népet ! Baross János : ... átkos lesz mindig a magyar históriában, de ez a politikai küzdelem nyitott azután tág terét a politikai konjunktúrák kihasználására és óriási latifundiumok megszerzésére is. (Ugy van! balfelől.) A Rákóczyak, a Frangepánok — az utolsó Bécsújhelyen bárd alatt vérzett el — a Zrínyiek, a Thökölyek kipusztultak, utódaik nyomorban haltak meg, mint Rákóczy két fia is, birtokaikat azonban megkapták a kamarilla politikájának követői. (Ugy van! Ugy van!) Létay Ernő: A vegyesbiróságok ítélkezése nélkül ! Baross János: A nemzeti párt Programm ját Thököly a kassai országgyűlésen ebben a mondatban fejtette ki (olvassa): »A mi igyekezetünk az, hogy ez a szegény megromlott haza az idegenektől felszabaduljon és csak a haza fiainak maradjon meg.« Azok, akik ezt a prograrnmot vallották, elpusztultak, a földek azonban ittmaradtak és birtokukba beleültek az ellenpártban érdemeket szerzett hazaárulók. A 250 esztendő történelmi távlatán át nyugodtan, hidegen és tárgyilagosan meg lehet áliapitani, hogy abban az időben nem a hazafiak szereztek latifundiumokat Magyarországon, hanem a hazaárulók. (Ugy van! Ugy van!) Szakács Andor: Engem megleckéztetett a ministerelnök ur, amikor ezt mondtam! Baross János: Ez históriai igazság! (Egy hang jobbfelől;: Szomorú história!) Amikor a Thököly-féle szabadságharc leverése után külpolitikai okok nyomása alatt összehívták az 1687. évi országgyűlést, Magyarország hereegprimásának feltűnt, hogy^ kevés ember jött el és főleg csak fiatalok. Azt kérdezi a primás, hogy: »Hol maradtak a tisztes, idős, nagyszakállú férfiak!« Azután második mondatában saját maga adja meg a választ: »Ha az idősebb embereknek fejét veszik, bizony csak fiatalokat küldhetni az országgyűlésbe.« Ez a »fejét vett« országgyűlés azután négy törvényt iktatott be a magyar Tripartitumba. Ha minden kommentár nélkül csak egymás mellé állítjuk is ezt a négy törvényt, akkor — mintegy keresztmetszetből — megértjük ennek a kornak egész politikai, társadalmi és jogi állapotát. Az 1687. évi törvény 2. §-a előbb megszünteti a nemzet szabadkirály választó jogát, a 4. § azután eltörli II. Endre aranybullájának jus resistendi-jét, az ellenállási jogot a törvénytelen rendeletekkel szemben. A 27., 28. és 29. f pedig a százhetven idegen családnak a honfiusitást adja meg, akik magyarokká fogadtatnak — »in huogaros recipiuntur«. r Egy hosszú, hosszú névsor ; soha nem hallott és ma már legnagyobbrészt kipusztult nevekből áll, amelyek közül csak Gvadányi neve van beleírva a magyar históriába jó évi december hó 5-én, szerdán. 283 emiékezettel. A kipusztított, elfogott és kivégzett hazafiak birtokaiba a kivert Rákócziaknak, Thökölyeknek, Nádasdyaknak, Frangepánoknak, Zrínyieknek és a 2000 kipusztított középbirtokoscsaládnak helyére ezek jöttek, ezek települtek, akiknek számára nagy konjunktúra, egy uj gyarmat nyílt meg Európában. S ugyanennek a törvénynek 9. § a iktatja törvénybe a hitbizományokat (olvassa): »Ugyanakkor kimondja az országgyűlés, hogy az ország mágnásai és előkelői romlásának elhárítására és a fekvő jószágok szokás szerint való önkényes elidegenítésének és elpazarlásának megfékezésére hozza be a primogeniturát, ellenben a 2. pontban szigorúan hozzáteszi, hogy »ezen törvénycikkely azonban a köznemességre semmiképen ki nem terjesztetvén«. Miért nem ! Azért, mert a köznemesség volt a gerincoszlopa a nemzeti pártnak és nemzeti törekvéseknek ! Barthos Andor : Sajnos, tönkrementek ! Szabó István (sokorópátkai) : Ez volt a baj ! Baross János: A hitbizományoknak ez a gazdaságtörténelmi és politikai háttere. Ne csodáljuk tehát azt, hogy már 1790 óta megindult egy elégedetlenkedő reformmozgalom a hitbizományi intézmény megváltoztatására. Az 1723. te. ezután a középosztály részére is megengedte hitbizományok létesítését, amely törvénycikk ugyancsak az uralkodóház örökösödési jogát rendezte, kiterjesztvén azt a női ágra is. Sajnos azonban, a középbirtokos osztály alig alapított hitbizományokat. Miért? Mert a nemzeti érzésű köznemességnek egyrészt nem volt módja nagy vagyonokat szerezni s mert végrendelkezni nein ősi, hanem csak szerzett vagyonról lehetett, másrészt pedig azért, inert a bécsi kormányzat nem is biztatta a neki kényelmetlen és nyakas középosztályt arra, hogy hitbizományokat alapítson. Örültek Bécsben, hogy a középosztály, amely erősen nemzeti és kuruc volt, pusztulásnak indult. Összesen tehát csak hét középosztálybeli hitbizományunk van, de ez a hét család is csak az utolsó időkben, az agrárválság idejében alapította hitbizományát. Ellenben megindult a politikai árulásokért kapott nagy latifundiumok, a mammuthitbizományok alapítása. Már 1695-ben megalakult az Esterházy-i'éle 427.000 katasztrális holdnyi hitbizomány, amelyhez fogható földbirtok egy kézben századokon át csak az orosz cáré volt még Európában. S így tovább, részben a honosított külföldiek, részben pedig a kamarillát támogató politikusok latifundiumain alakultak meg a hitbizományok; nem normális nagybirtokok, nem középbirtokok, hanem egész országrészeket kitevő latifundiumok köttettek így meg. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy már az első nemzeti felbuzdulás idején 1790-ben megindult a reformmozgalom az országgyűlésen és kiküldtek^ egy bizottságot a hitbizományi kérdés tanulmányozására. Ennek a bizottságnak munkálatait Bécsben az akkori ismeretlen kezek megint elaltatták. Várni kellett 1827-ig. Ez az országgyűlés újból kiküldött egy bizottságot a hitbizomány ok reformjának tanulmányozása céljából s ez' a bizottság már konkrét indítványt is tett: a hitbizományok maximális nagyságát akarta, megállapítani, redukálni akarta a normális nagyságra azokat a kötött mammutbirtokokat. De csodák csodája, az 1827-iki országgyűlés után sem bírták keresztülvinni a reformot. És ne képzeljék az urak, hogy ezeken az országgyűléseken a hitbizományok kérdését valami francia forradalmi »freidenklerek« kezdték piszkálni, oh nem. Kiböngésztem, hogy kik voltak többi közt tagjai ezeknek az 1790-es és 1827-es országgyűlési bizottságoknak, amelyek a hitbizományok kérdésével foglalkoztak. Az Almássy, Szapáry, Podmaniczky