Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.
Ülésnapok - 1922-200
258 A nemzetgyűlés 200. ülése 1923. évi december hó á-én, kedden. fogásának nyíltan kifejezést ad, akadnak olyan sajtóorgánumok, amelyek keresztyéneknek nevezik magukat és mégis úgyszólván a leglesujtóbb kritikával illetik őt, vagy legjobb esetben pár sorban lekicsinylő módon emlékeznek meg róla, mint pl. a Nemzeti Újság mai száma is, (Ugy van! a bál- és a szélsőbaloldalon.) ahelyett hogy örülnének, hogy akad olyan katholikus pap, aki a maga szociális belátásával eleget akar tenni azoknak a nemzeti követelményeknek, amelyeknek teljesitése ennek az országnak és magának a katholikusságnak is érdeke. Horváth Zoltán: Kitartott grófi sajtó! Várnai Dániel: Egy gróf orgánuma! Eőri-Szabó Dezső : T. Nemzetgyűlés ! Rámutatott már Griger Miklós igen t. képviselőtársam is, — röviden én is rámutatok, — hogy a nagybirtok jól felfogott érdeke is azt kívánja, hogy ezt a becsületes, mérsékelt reformot lehetőleg a leggyorsabban és közmegnyugvásra, intézzük el, hiszen a nagybirtoknak tulaj donképen meg kellene azt gondolni, hogy ha ellene áll vagy ha ellene akar állani a szociális problémák helyes megoldásának, akkor maga alatt fürészeli és vágja a fát, mert akkor el fog érkezni az a kirobbanás, amitől Isten mentse meg nemcsak a nagybirtokot, hanem különösképen ezt a szegény, megnyomorított hazát is. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Baross János t. képviselőtársam rámutatott nagyszerű tanulmányában arra, hogy a földbirtok megoszlása különösen nemzeti tekintetben milyen hátrányos volt Magyarországon. Rámutatott arra, hogy a latifundiumok a legnagyobb kvantumban, a legteljesebb mértékben ott terpeszkedtek leginkább, ahol színtiszta magyar lakosságról volt szó. Itt méltóztassanak nekem megengedni, hogy röviden kitérjek bizonyos egykére, (Halljuk! balfelől.) amelyre vonatkozólag Gaal Gaston t, képviselőtársam is tett már itt a földreformmal kapcsolatban nyilatkozatot, s bár nem igen szivesen szállok vele vitába, mert ő nagyon gyakran vindikálja magának a csalhatatlanság tulajdonságát, mégis talán veszem magamnak azt a bátorságot, hogy szembeszálljak azzal az állításával, amellyel kétségbevonta, hogy ennek a nemzetpusztitó bűnnek, — mert igazán csak mi tudjuk, akik olyan helyeken élünk, ahol az előfordul, hogy ez milyen nemzetpusztitő bűn, — nem utolsó sorban a nagybirtok túltengése az oka. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Gaal Gaston t. képviselőtársam ezt kétségbe vonta és rámutatott arra a tényre, hogy most tulajdonképen azok között grasszál leginkább ez a baj, akik vagyonosabbak, tehát nem lehet azt mondani, hogy ez azért van, mert szegények és nem tudnak terjeszkedni. T. képviselőtársamazonban abban téved, hogy ezt a bajt nem a kezdetétől fogva nézi. Ez a nemzetpusztitő bűn ott kezdődött a jobbágyfelszabadítás után rövidesen, amikor hosszú évszázadok elnyomatása után az az elnyomott jobbágy végre szabaddá lett és azt a jobbágytelket, amelyet addig csak mint jobbágytelket művelt, a maga tulajdonába kapta; akkor a XIX. század 60-as éveiben _— be van bizonyítva — már elkezdődött ez a baj, különösen azokon a helyeken — igy a Dunántúl Baranyában és Somogyban (Ugy van! balfelől.) — ahol nem tudtak ezek a kisemberek terjeszkedni (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és ahol azok, akik megszabadultak a jobbágyság terhétől, irtózva gondoltak arra, hogy gyermekeik — mivel ők nem tudnak számukra földet biztosítani, — ismét cselédsorba, szolgaságba sülyednek. Itt pedig kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy ez, sajnos, a református vallású magyaroknál kezdődött. De miért? Azért, mert a református vallás bizonyos fokig jobban kifejleszti az emberben az önállóságra, függetlenségre való törekvést, és mert ezek az emberek, mondom, fáztak attól a gondolattól, hogy a gyermekeik ismét szolgasorba sülyednek. így kezdődött ez a borzasztó nemzetpusztitő bűn. Én, aki foglalkoztam ennek a kérdésnek minden egyes ágával, igenis kijelenthetem azt, hogy itt kezdődik és egyik fontos oka abban rejlik, hogy azok az emberek nem tudtak terjeszkedni, mert a latifundiumok és nagybirtokok túltengése miatt annak a reménysége is ki volt zárva, hogy terjeszkedhessenek és gyermekeiknek megfelelő földet biztosithassanak. Dénes István: Bebizonyitott igazság ez! Eőri-Szabó Dezső: Hogy engem nem demagóg szólamok és jelszavak vezetnek, hanem egyesegyedül hazám és népem jól felfogott érdeke vezet, be fogom bizonyítani többek között azzal is, hogy ebben a kérdésben is szembeszállók a népszerűségnek talán mások előtt sokkal szentebb jelszavával és érdekével s be fogok nyújtani egy olyan módosítást, hogy a földjuttatás azokon a vidékeken, ahol a nemzetpusztitő egy-gyermekrendszer grasszál, csak féltételesen történjék, és ha 10 esztendő alatt ezen a téren javulás nem mutatkozik, akkor azt a juttatott földet tessék azoknak juttatni, akiknek sok gyermekük van. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Meglátom, hogy az egykés vidékek igen t. képviselői a javaslatom mellé fognak-e állani, hogy azt szavazatukkal támogassák. Szeder Ferenc: A folyosón oda fognak állani! Eőri-Szabó Dezső: Igen t. Nemzetgyűlés! Mint előbb mondottam, Griger Miklós igen t. képviselőtársammal csaknem mindenben egyet értek a földreformra vonatkozólag, abban az egyben azonban nem, hogy ő nem fogadta el ezt a földreformnovellát az általános tárgyalás alapjául sem. Én igenis, elfogadom. Örömmel fogadom és köszöntöm ezt a novellát, bár — mint rá fogok térni nagyon-nagyon sok hiányát látom, amelyekre vonatkozólag majd meg is fogom tenni javaslataimat. Dénes István: Reakciósabb, mint maga az alaptörvény ! (Az elnöki széket Pesthy Pál foglalja el.) Eőri-Szabó Dezső: Erre a földreformnovellára igenis, szükség volt. Szükség volt rá azért, mert a földreform nálunk olyan nehezen és döcögve ment, hogy nagy általánosságban inkább elkeserítette, mintsem megnyugtatta volna az embereket. Igaz ugyan, hogy azt mondhatom, talán nem is annyira a törvényben volt a hiha, mint az emberekben. Azt mondhatom, hogyha az a szellem hatotta volna át a reform végrehajtóinak mindegyikét, amely a földmivelésügyi minister urat és Börcsök másodelnök urat (Éljenzés és taps a baloldalon.) akik előtt ismételten indittatva érzem magam meghajtani az elismerés lobogóját, mondom, ha ez a szellem hatotta volna át a reform minden végrehajtóját, akkor azt hiszem, — szent meggyőződésem — hogy novellára sem lett volna szükség. És hozzáfűzöm ehhez mindjárt azt is, mélyen t. képviselőtársaim, hogy ha mi ezt a novellát akármilyen jó szellemben alkotjuk is meg, ha nem tudjuk garantálni azt, hogy a végrehajtók csakugyan lehetőleg megértsék ennek a nagy kaliberű dolognak intencióit, akkor attól félek, a novellát is hiába fogjuk megszavazni. (Ugy van! balfelől.) T. Nemzetgyűlés! Tapasztalatokból beszélek. Az én kerületemben öt birő járt. A legtávolabbról sem akarom érinteni a bírói függetlenséget, a