Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-182
392 A nemzetgyűlés JSS, vlés? 1923, < telt minister ur, amikor a javaslatot megvédte, jónak látta azt a megállapítást tenni, hogy csodálkozik afelett, hogy ennél a javaslatnál érvény esitettünk bizonyos óvatossági szempontokat az alkalmazottak érdekében, ellenben a javaslat ama részénél, amelyben milliókról volt szó, nem hangzottak el kifogások. Téved a minister ur. Igaz, én nem szólaltam fel és meg is indokoltam, miért nem akarok felszólalni a javaslatnál, de másoktól, akik felszólaltak, hallottuk azokat a szempontokat, hogy garanciákat kértek abban a tekintetben, hogy üldözés eszközévé ne legyen az a fegyver, amely az állam háztartásának szanálását célozza. Hangoztak el erre vonatkozóan óvó figyelmeztetések. Kénytelen vagyok a magam részéről a legteljesebb határozottsággal visszautasítani a minister urnák azt a beállítását, mintha a mi álláspontunknál a legkisebb szerepet is játszott volna bármiféle felekezeti vagy vallási szempont. Soha, semmiféle zsidó szempontot nem védtem és nem is védek, ellentétben azokkal a hangos keresztény politikusokkal, akik megtalálják a közgazdasági elhelyezkedést . . , (Zaj a szélsöbaloldalon.) Farkas István : Akik csinálják a drágaságot, nyúzzák a népet ! Miért nem terjesztik ide a részvényeket ? Miért nem hozzák ide ? (Zaj.) Propper Sándor : Miért nem teszik ide a zsidórészvényeket ? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon ; Fecske-utcai gyár ! Halálgyár !) Hegyeshalmy zsidó részvénytársaságban ül ! Zsidó részvényesekkel ül együtt. Ne játsszék itt antiszemitizmust. Hegyeshalmy Lajos : Ismeri őket ? Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Propper Sándor : Ott ül Bettelheimmal S Szabóky Jenő : Samu bántja a zsidókat ! Peidl Gyula : Szép kis kereszténység az ! Elnök : Csendet kérek ! Rassay Károly : Lehet, hogy ezt a szakaszt . . . (Zaj a szélsöbaloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Rassay Károly : Meg vagyok győződve róla, hogy ezt a szakaszt olyan kicsinyes szempontok hozták életre, amelyek a felekezeti kérdéssel, a bosszú gondolatával összefüggésben álltak. Legyére meggyőződve a minister ur, az én személyem részéről, de meg vagyok győződve, hogy felszólaló többi képviselőtársam részéről is . . . (Zaj a szélsöbaloldalon.) Propper Sándor : Hegyeshalmynak kell megrí éhány állás. Hegyeshalmy Lajos : Mi köze hozzá ? (Zaj.) Farkas István : Ne panamázzék ! (Nagy zaj.) Elnök : Farkas István képviselő urat kénytelen vagyok ezért a kif ej ezésért rendreutasítani ! Nagy Ernő : Hát Hegyeshalmy panamázik ? (Zaj.) Rassay Károly ; A javaslat elleni védekezésben ilyen kicsinyes momentum nem vezetett bennünket. Megmondom a minister urnák, mi a kettő között a különbség : Az, hogy az állami tisztviselőiméi végeredményben esküt tett állami felelős tisztviselők és felelős ministerium intézi 7vi szeptember hó 5 éti, szerdán el az ügyet, ott pedig elintézi egy pártdirekciő, amelyet párturalmi rendszer tett arra a helyre és ruházott fel hatalommal. Én tehát nem követem a minister urat és nem fogom megsérteni a kormányt azzal, hogy a felelős kormányzatot a garancia szempontjából egy színvonalra helyezzem egy magánvállalatnak ily módon létrejött direkciójával. Elnök : A ministerelnök ur helyettese kivan szólni. Vass József, a ministerelnök helyettesítésével megbízott munkaügyi és népjóléti minister : T. Nemzetgyűlés l Azt hiszem, egész világosan beszéltem az előbb, amennyire tudniillik abban a nagy lármában világosan beszélni lehetett és megmondtam., hogy én nem kívánok átmenni egészen más területekre, mint aminő területekről látszottak elhangzani a különböző kifogások. Nagy megnyugvással veszem tudomásul Rassay igen t. képviselőtársam beszédéből, hogy a felszólalókat semmiféle felekezeti, faji és nem tudom milyen szempont nem vezette. Rassay Károly : Soha és most sem S Vass József, a ministerelnök helyettesítésével megbízott munkaügyi és népjóléti minister : Köszönettel tudomásul veszem, teljesen rendben van ! Azt az érvet, amelyet a vitában méltóztatott felhozni és amelyben tökéletesen igaz az, hogy végre is a kormány, mint a B-lista végrehajtó szerve és a magánvasut, vagy bármely társaság igazgatósága, mint végrehajtó szerv egy vonalra, nem hozható, köszönettel honorálom. Rendben van ! A tisztviselők vagy alkalmazottak azonban, akik a javaslat erejében elbocsátásra kerülnek, minden esetre megtalálják azt az utat, amelyen, ha velük bármiféle jogtalanság, vagy sérelem történik, rekurzusuk van, ha máshová nem, magához a kereskedelemügyi ministerhez, akinek engedélye és felügyelete alapján történik az egész kérdés tárgyalása. Rassay Károly: Diszkreeimalisjogot adnak! Vass József, a ministerelnök helyettesítésével megbízott munkaügyi és népjóléti minister : Kérem, méltóztassék a benyújtott határozati javaslatokat elvetni és a javaslat eredeti szövegét elfogadni. Elnök : Szólásra senkinek sincs már joga. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Amennyiben az 5. §-hoz több módosítás adatott be, az egyes bekezdésekre külön fogom feltenni a kérdést. Az 5. § első bekezdése meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. A 2. bekezdéshez az előadó ur és HegymegiKiss Pál képviselő ur adott be indítványt. Az előadó ur indítványa ellentétben áll az eredeti szöveggel, igy a kettőt szembe fogom állítani egymással, azután pedig fel fogom tenni a kérdést Hegymegi-Kiss Pál képviselő ur javaslatára, amely kiegészítést javasol. A harmadik bekezdés nem támadtatott meg. A negyedik bekezdéshez két indítvány adatott be, amelyek ellentétben állanak az eredeti szöveggel, ezeket szembe fogom állítani az eredeti szöveggel és azután fel fogom tenni a