Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-182
3<4 A nemzet'jvülés 182. ülése 1923. évi szeptember lié 5-ên, szerdán. Mindehhez hozzászámítandó még az az ujabb munka, ami a betegsegélyezési járulékokkal és a természetbeni járandóságoknak fakultatívvá tételével szaporította a számvevőségek teendőit, amelyek mellé jön most még a birtokreform keresztülvitele folytán a földjáradékok előírása, nyilvántartása, illetőleg könyvelése. De ha mindezeket figyelmen kivül hagy va, csak arra gondolok is, igen t. Nemzetgyűlés, hogy a létszámcsökkentés következtében a közalkalmazottak sorából — mint ezt egyik képviselőtársam felEmiltette —. körülbelül 40.000 közalkalmazott fog kiválni, akiknek legtöbbje igényt tart végkielégítésre vagy nyugdíjra s mindezeknek nyugdíját, végkielégítését a számvevőségeknek kell mennél gyorsabban elintézniök, akkor is nyilvánvaló, hogy ezt az intézményt is mentesíteni kell a létszámcsökkentés alól legalább addig, amig a közigazgatás reformja a munkakörök helyesebb megállapítását is megvalósítja. Mindezek szemelőtt tartása mellett előterjesztem következő indítványomat (olvassa) : »A második bekezdés után külön bekezdésként felveendő lenne: A legfőbb állami számvevőszék személyzeti létszáma egyáltalában nem csökkenthető, a számvevőségek létszámát pedig a közigazgatás teljes átszervezésének keresztülviteléig nem lehet csökkenteni.« Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Benedek János! Benedek János : T. Nemzetgyűlés ! Nagyon jól esett hallanom a helyettes ministerelnök urnák azokat a kijelentéseit, amelyekkel igazán megnyugtatott bennünket aziránt, hogy a kormánynak az az intenciója, hogy ezt a törvényjavaslatot, amelyet egyébnek nem tekinthetünk, mint Prokrustes ágyának, olyan humánus szellemben fogja kezelni, hogy ezáltal az elbocsátott tisztviselőknek tulajdonképen sem a kenyerében, sem a becsületében semmi kár ne essék. Ezeket a kijelentéseket jó volna mind mellé tenni magának a törvénynek. Hiszen a helyettes ministerelnök ur elokvenciája mindnyájunkat gyönyörködtetett (ügy van ! balfelöl.) és az ő szép kijelentései valóban olyanok, hogy ha azok magában a törvényben is benn volnának, sok tekintetben és talán mindenkiben is megnyugvást keltenének. De nem szép szavak, hanem ^törvényről lévén sző, intézmények kellenek. Epen ebbe az 5. §-ba utólag bevettek egy olyan intézkedést, amely egészen ellentétben áll magának a törvénynek az alapgondolatával, a törvény intenciójával és mindazokkal a szempontokkal, amelyeket a helyettes ministerelnök urnák méltóztatott hangoztatni. Ezt a törvényjavaslatot főként a mi szerencsétlen országunk megcsonkulása tette szükségessé. A ránk kényszeritett béke, a megcsonkult terület természetes, hogy kevesebb hivatalnoki apparátust igényel, apasztani kell tehát a létszámot Ellenben minek apasztani a létszámot vagy alkalmat adni létszámapasztásra, exisztenciák megsemmisítésére ott, ahol arra semmi szükség sincs? Minek pl. a magánvasutaknál, különösen azoknál a magánvasutaknál, amelyeknek területét egyáltalában nem tangálja az ország területének megcsonkulása? Ilyenek pl. okáért a budapesti helyi érdekű és közúti vasutak; ezek hálózata egy milliméterrel sem lett kevesebb azért, mert Magyarország területe megcsonkult. Minek tehát ezek a kegyetlen, végeredményükben mégis csak rettenetes intézkedéseket kiterjeszteni oda is, ahol annak szüksége fenn nem forog? (ügy van! balfeUl.) Hiszen méltóztatott mondani, hogy a szelekciónál semmi egyéb nem vezetheti a kormányt, mint a közérdek; ezt gyönyörűen precizirozta a helyettes ministerelnök ur — ebben igazán mindnyájan meg is nyugodhatunk — és kifejtette a többi szempontokat is, amelyek mind megnyugtatólag hatottak ránk. Akkor azonban, amikor magánvasutakról, olyan testületekről van szó, amelyek nem rendelkeznek azokkal az anyagi eszközökkel, amelyekkel a kormány rendelkezik — mert hiszen a kormány rendelkezik az ország pénzével a törvényhozás hozzájárulásával -— amikor olyan intézményekről van szó, amelyeknél pl. nincs nyugdíj, nincs nyugdíjtörvény, nincs szabályzat sem, — mint ahogy p. o. nincs a budapesti közúti vasutaknál, az egyesült vasutaknál — olyan sérelmek fordulhatnak elő, amelyek az egyesekre nézve teljesen irreparabilisak, teljesen reparálhatatlanok. E tekintetben a törvényjavaslatnak ez a betoldása túllő a törvényjavaslat eredeti intencióján. A magánvasutaknak alkalmazottaikkal szemben fennálló viszonyát részint az a szerződés határozza meg, amely az alkalmazott és az illető vállalat között létrejött akkor, amikor alkalmazták őt, vagy pedig, ha a figyelem nem terjedt ki mindenre előre, maga a kereskedelmi törvény határozza meg, amely 1875-ből való. A kereskedelmi törvénynek különösen a kötelmi jogi része kiegészítő része a magyar magánjognak és ez olyan gyönyörű klasszikus munka, amelynek ma is nagyszerű hasznát vesszük, A kereskedelmi alkalmazottakra vonatkozó része ellenben már régen elavult, a forgalom azóta oly nagygyá lett, hogy ma már túlnőtték a viszonyok ezt a törvényt. Mondhatom, igen mostohán bánik a kereskedelmi törvény az alkalmazottakkal, mert amig az alkalmazottak csak három esetben hagyhatják abba a szolgálatot, addig a főnöknek, a munkaadónak, az alkalmazónak ezer és ezer olyan eset áll rendelkezésére, amely alá vonhatja mindig a szolgálatból való elbocsátás okát, ürügyét. Most még ezt akarja tetézni ez a törvényjavaslat az 5. §. utolsó bekezdésével, amikor a kereskedelmi törvényben taxatíve felsorolt esetek, okok fenforgása nélkül is módot és alkalmat kivan nyújtani a magánvasutaknak, hogy alkalmazottaik létszámát 20 százalékkal kényük és kedvük szerint minden további indok nélkül csökkenthessék. Ilyen latitüdöt nem adhat a törvény a
