Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-182

378 A nertizetgyiiUb 182, ülése 1923. emberanyag egy fluktuáló, az állami szolgálatban le nem kötött emberanyag, mig a tisztviselők, ha egyszer már kinevezést nyertek, az állami szolgálatra egész életüket elszánták. Ha ebből az elszánásból épen az ország szerencsétlen helyzete miatt a törvényjavaslat kibillenti őket és valaminő kárpótlást nyújt nekik, akkor azt hiszem, egészen méltányos, hogy jelentékenyen nagyobbmérvü kárpótlást kapjanak mint végkielégítést azok, akik egészen elszánták magukat erre az életre — értem az állami szolgálatra — és most onnan elbocsáttatnak, mint az az emberanyag, amely úgyis fluktuáló a természeténél fogva és sohasem volt az a szándéka, hogy egész életében állandóan ottmaradjon az államnál. Ami a harmadik kérdést illeti, amelyet méltóztatott megemlíteni, hogy t. i. túlságos nagy számban látszanak nők, különösen leányok alkalmazásban lenni az állam és különböző hivatalok szolgálatában, nagyon sajnálom, hogy kénytelen vagyok megerősíteni teljes mértékben az igen t. képviselő urnák ilyen irányú megállapítását. Arról, hogy minő munkaerőt adnak ezek a női munkaerők, és minő munkaértéket produkálnak, nagy általánosságban természetesen elismeréssel kell nyilatkoznom, jóllehet a férfi munkaerő a női munkaerővel nem egyenlősíthető, illetve fordítva kellene mondanom : a női munkaerőt nem lehet az állami szolgálatban teljesen egyenlősíteni a férfi munkaerővel érték dolgában. Tannak azonban bizonyos szolgálati ágazatok, vagy helyesebben, munkaágazatok, amelyekben a női munkaerő jobban tud érvényesülni, mint a férfi munkaerő. Egész nagy gazdaságpolitikai programúi volna arról nyilatkozni, vájjon helyes-e az a jelenség, és hogy minő okok eltávolításával lehetne magát a jelenséget megszüntetni, azt a jelenséget értem, hogy nagy mennyiségben özönlenek állami és általában hivatali pályákra a női munkaerők. En a magam részéről az ország jelen gazdasági összetételében nem tartom helyesnek ezt a jelenséget. Okainak kutatásába és azoknak a módszereknek megjelölésébe, amelyekkel magukat az okokat elíminálni lehetne, nem kívánok belebocsátkozni, mert hiszen ez a kultusztárca keretébe tartozik. Mindenesetre azonban még a régi emlékeimből idézve, amelyek bennem abból az időből élnek, amikor a kultusztárca élén állottam, megerősíthetem az egész magyar kultúrpolitikának azt a tendenciáját, hogy lehetőleg megszüntesse a túlságos szellemi női proletariátus termelését, ugy, hogy mondjuk pl. a női középiskolák számának a túlságos felduzzadását, a kultuszministerium a maga részéről nem tartja helyesnek és amennyiben a középiskolák redukciójáról van szó az egész országban, meg vagyok győződve, hogy a magyar kultúrpolitika elsősorban ezt a szempontot is figyelembe fogja venni és megtalálja azokat a módokat, amelyek segítségével a családokból évi szeptember hó 5-én, szerdán. kifelé munkaterekre törekvő magyar leányifjuság inkább a gazdasági vonaizatokon helyeztessék el. (Helyeslés.) Nagy Ernő igen t. képviselő ur kifogásolta azt, hogy ez a törvényjavaslat az öt éves nyugdíjjogosultságot tiz évre emeli fel. Ez tulajdonképen már megtörtént az indemnityben, mert hiszen az 1912-ik évi törvényben megállapított öt éves nyugdíjjogosultsági korhatár már ott felemeltetett tízre. Itt ebben az esetben újra kimondatik ugyanez a regula különösen a törvényjavaslat kereteiben elbocsátandókra nézve, ez tehát tulajdonképen csak adaptáció. Ha azonban azt méltóztatik tőlem kérdezni, mi az oka annak, hogy — amint kifejezni méltóztatott magát az igen t. képviselőtársamnak — itt az állam elvon bizonyos jogot, ennek oka nyilván az, hogy ez a szegény magyar állam, amikor körültekint a saját portáján és mérlegre teszi, hogy mennyi munkaerő kell neki saját munkafeladatainak elvégzésére és minő terheket tud magára vállalni, természetesen figyelembe kell vennie saját teherbírásán kivül azt is, hogy a magyar gazdasági életben megvannak-e az elhelyezkedési lehetőségek azokra a kevésbé igénybe vett, nem hosszú időre igénybe vett munkaerőkre, amelyeket az állam elbocsát a szolgálatából, és meg kell állapítani, hogy a magyar gazdasági életnek megvan a felvevő képessége. Most már két esztendő óta szünetel a tisztviselők beözönlése az elszakított területekről. Mióta én állok a népjóléti ministeri tárca élén, azóta pláne leeresztettem a sorompókat az ország szerencsétlenül megcsonkított határain és az állam terhére bejövök előtt felállítottam a tilalomfát. Ennek következtében az a tisztviselőmennyiség, amely most van csonka Magyarszág határai között, figyelembe véve egyrészt elzárását ennek a mennyiségnek az állam szolgálatában, másrészt a gazdasági élet felvevő képességét, nem olyan irtózatos nagy teher, amellyel, elismerem, bizonyos zökkenések, bizonyos nehézségek árán maga az állam és a gazdasági élet ne tudna megbirkózni. Ez a tulajdonképeni oka annak, hogy az állam ebben a pont ban még a nyugdíj terhektől is szabadulni kivan. Méltóztatott említeni még azt is, hogy a nyugdíjazásnál, épen az 5 és 10 év közti differenciának nagy jogtalanság történik az elbocsátottakkal szemben. Vagyok bátor az igen t. képviselő ur figyelmét felhívni arra, hogy ez a nyugdíjazás nem szolgálati alkalmatlanság címén történik. Ha szolgálati alkalmatlanság, tehát a szolgálatban beállott megrokkanás címén történnék az elbocsátás, ebben az esetben teljes mértékben honorálnám ezt az okfejtést, itt azonban 5, 6, 7, 8, 9 éves szolgálattal biró, életerejük teljében ós életkoruknak még nem is az elején levő egyénekről, fiatalemberekről van szó, akik mint izmos fák állnak az élet erdejében. Ezek egyszerűen transzplántáltatnak az ál-