Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-181

308 A nemzetgyűlés 181. ülése 1923. elbocsátott katonatiszt, mint az elbocsátott polgári közalkalmazott is a trianoni béke áldozata, tehát ugyanazokat a szorzószámokat állapitják meg a végkielégítés összegénél a polgárok számára, mint amilyeneket annakidején a katonatisztek számára szavaztunk meg. T. Nemzetgyűlés! A végkielégítés összegénél nagy gondot ad az elbocsátandóknak az, hogy nem tudják, mi lesz a szorzandó, vagyis mi lesz az a beszámítható javadalmazás, amelyet majd ezekkel a szorzószámokkal meg kell szorozni. A kormány ezt nem tisztázta eléggé. 1922-ben, amikor az akkor B-listás közalkalmazottakat elbocsátottuk, a kormány az 1922. évi VI. tcikkben nyilt kártyával játszott. Megmondta, hogy a fizetési összeget veszi alapul, a rendkívüli segélyt, háborús segélyt, drágasági segélyt, lakáspénzt és a lakáspénz-pótlékot s mindezek összegét tekinti összjárandóságnak, és ezeket szorozza meg egy szorzóval. A t. kormány most bezárkózik; most már nem ilyen nyíltan áll elibénk, nem mondja meg határozottan, hogy mi lesz a szorzandó, mi lesz az alap, hanem csak azt mondja, hogy a havi fizetés, holott maga a t. pénzügyinmister ur épen a közelmúltban 21 különböző pótdíjat rendszeresített, melyeket azzal indokolt, hogy az illető közalkalmazottak különleges foglalkozási ágának külön járandóságai, amelyek feltétlenül fizetés természetével birnak. Hasonlóképen nélkülözzük azt a megállapítást, hogy a legutóbb meghatározott lakáspénz is beszámítható javadalmazás körébe tartozik, az is hozzáadandó a törzsfizetéshez, és azután az igy kijött összjárandóságot kell megszorozni azokkal a szorzószámjegyekkel, amelyeknek rossz, aránytalan és igazságtalan voltát az előbb voltam szerencsés kifejteni. Yitás kérdés, de a kormánynak mindenesetre nyilatkoznia kell és mély tisztelettel kérem, méltóztassék is ebben a tekintetben a homályt eloszlatni, hogy vájjon a kedvezményes ellátásnak, amely határozottan a fizetésnek egy integráns, nélkülözhetetlen része, amely rosszul kereszteltetett el kedvezményes ellátásnak, mert inkább természetbeni része a konvenciónak, fizetésnek, — ennek a kedvezményes ellátásnak válságösszegét be tudják-e abba a beszámítható javadalmazásba, amelyet mint szorzandót kell tekinteni és ez is szoroztatni fog-e azzal a szorzószámmal, amely a végkielégítés összegét meghatározza. A magam részéről mindenesetre mély tisztelettel kérem, hogy a kedvezményes ellátást méltóztassék ugy tekinteni, ahogy azt Kállay Tibor pénzügyminister ur a jóvátételi bizottság előtt Parisban jellemezte. Nagy örömre szolgált, hogy akkor sikerült a pénzügyminister urnák előterjesztésébe betekintenem és igy minduntalan rá tudom olvasni a pénzügyminister úrra azt, hogy Parisban hogyan nyilatkozott a jóvátételi bizottság előtt. Akkor a kedvezményes ellátás megszüntetését olymódon tüntette fel a évi szeptember hó 4-én, kedden. jóvátételi bizottság tagjai előtt, mint az állam takarékoskodási szándékának kétségtelen bizonyító jelét, ós ez ellen nem is lehet kifogást tenni. Yiszont azonban maga a t. pénzügyminister ur ott, a jóvátételi bizottság előtt kifejtette, hogy a kedvezményes ellátás a fizetésnek egy integráns része, amelyet meg akarunk szüntetni ós amelyet, ha valaha megszüntetünk, annak ellenértékét meg kell állapitani, pénzváltságban kell kifejezni. Én belekapaszkodom a t. pénzügyminister urnák ebbe a nyilatkozatába és ennek alapján arra kérem a t. kormányt : méltóztassék odahatni, hogy amikor a végkielégítés összegét megállapítják, akkor a kedvezményes ellátás váltságösszege a fizetéshez adassék és az igy keletkezett összeg szoroztassék meg azzal a szorzószámmal, amelyet a törvényhozás bölcsesége megállapít. A közalkalmazottak élénk figyelemmel kisérték, hogy az 1922-es elbocsátás milyen módon hajtatott végre és azon szomorú tapasztalatokra tettek szert, hogy akkor azoknak, akik végkielégítést kértek, hónapokon keresztül várniuk kellett a végkielégítés összegére, úgyhogy aki a végkielégítést választotta, határozottan rosszabbul járt. Tudok példákat, hogy a kérvény benyújtása után nyolc hónapra jutottak hozzá a végkielégítés összegéhez. Tehát arra kérem a t. kormányt, hogy ezt a kifejezést, ami itt van a törvényjavaslatban, hogy : »haladéktalanul ki kell fizetni«, méltóztassék a végrehajtási utasításban vagy más intézkedések során oly módon fixirozni, hogy ebből minden alárendelt hatóság megértse, hogy a végkielégítés összegét pedig mindazoknak, akik végkielégítést kaptak és végkielégítést kértek, és az számukra engedélyeztetett, egy-két nap alatt ki kell fizetni. Ha a t. kormány ezt nem tudja biztosítani, akkor az a szomorú helyzet áll be, hogy a becsapatás érzése ver gyökeret azokban a tisztviselőkben, akik a végkielégítést választották. Már pedig, mint már többizben hangsúlyoztam, minden törekvésünk oda kell hogy irányuljon, hogy minél nagyobb mértékben csökkentsük az elkeseredést az elbocsátásra kerülőkben. Van még egy speciális kérelme az elbocsátandóknak, s a t. pénzügyminister urnák ezt is bátor voltam már figyelmébe ajánlani a bizottsági tárgyalásnál, de nem nyilatkozott róla, hogy mikor a kereseti adót kiróják a végkielégítésben részesülő közalkalmazottakra, akkor a kereseti adó kulcsának megválasztásánál ne a végösszeget, tehát ne az összes járandóságoknak azt a szorzandónak és szorzónak a szorzatából megállapított végső összegét méltóztassék tekinteni, hanem a havi összjárandóságot, mert teljesen más a kulcs, óriási különbség van, más végösszegek jönnek ki, ha én egy közalkalmazott végkielegitésót azzal a kulccsal rovom meg, amely kulcs az ő havi fizetésének megfelel, és egész más az a kulcs, amely érvényes, ha az egész összeget tekintem. Mert ha