Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-179

Á nemzetgyűlés 179. ütése 1923. kapják. Ezen cél elérése érdekében egész apparátust kellene beállítani a főispán mellé. Hiszen a tényleges tanítóknak illetményeit tulajdonképen ma is a pénzügyigazgatőság utalványozza. De a munka kétszeres, mert maga a kultuszkormány megállapítja, utalványozza, számvevősége kartoték-rendszer szerint nyilvántartja, még számfejtőkönyveket is vezet, azután az ügy megy a pénzügyigazgatósághoz, hűl hevertetik, mert ők is meg akarják mutatni, hogy tesznek valamit. Tehát az ügy szenved igy is, a tanítók nélkülöznek, mert nem kapják meg idejében az illetményeiket. Ez tehát nem megoldás az adminisztráció szempontjából sem. (Zaj.) Ha pedig a főispánra bizzák, ez még rosszabb, mert ez annyit jelent, hogy ő is kitolja az ügyet a pénzügyigazgatósághoz, az államnak teherhordó elefántjához, hogy az esinaljon vele, amit akar, fő hogy a központ nem felelős. Itt nagy szervezeti változtatásra van szükség, amint az indemnitási törvényjavaslatnál mondottam, át kell szervezni a pénzügyigazgatőságot, az állampénztárakat hatósági jogokkal kell felruházni, át kell szervezni az egész adminisztrációt, csak akkor lehet ezt a kérdést jól rendezni. Lehetetlen helyzet formálódik ki a tanítók illetményei megállapításának fellebbezése kérdésében. A kinevezés referálója a tanfelügyelő, a kinevező a főispán és ha a tanitó felszólal az illetményeinek megállapítása ellen, akkor ugyancsak a tanfelügyelő referálja a közigazgatási bízottságban, amelynek elnöke a kinevező és az illetményt eredetileg megállapító főispán. A jogorvoslatot nem szabad ilyen helyzet elé állítani, mert ezzel az egész közigazgatást kompromittáljuk. A tanítóknak úgyis nagyok a sérelmei az illetményeikhez való hozzájutás tekintetében. Az illetmények folyton devalválódnak, különösen most ; mire azt kézhez vehetik, alig kapják meg az értékének egy harmadát. A tanítói illetmények folyósításának kérdése és a beígért közoktatásügyi reform a nagy közigazgatási reform keretében fognak megoldást nyerni. Hozzáteszem még, hogy attól a közigazgatási reformtól nem várok sokat. Ez csak a szertartásos bizottságok kiépítéséből fog állani. Nem itt dőlnek el a vármegyének helyi ügyei, hanem a büróban. Ezért — ismétlem — a belügyminister úrra hárul az a feladat, hogy a létszámcsökkentéssel kezébe adott jogánál fogva javítsa meg egész adminisztrációnkat, amely elposványosodott, lassú és a demokratikus gondolattól sohasem állt távolabb, mint most, a mai rendszer alatt. T. Nemzetgyűlés! Nem tudom, mi cél vezette a kormányzatot akkor, amikor ezt a törvényjavaslatot a jelen szövegében beterjesztette. Létszámcsökkentési törvényjavaslatnak nevezi a javaslatot. (Zaj. Hall juh! Halljuk!) En azzal a megállapítással élek, hogy a kormány tulajdonképen habozik ebben a kérdésben állást fogchn augusztus 30-án, csütörtökön. 297 lalni s többé-kevésbé nyílt kérdésnek hagyja, hogy taktikázhassák vele. Az egész szomorú helyzetet, amely a trianoni béke folytán adódott a közigazgazgatási reform tekintetében, csak a maga politikai hatalmának megerősítésére akarja kihasználni. A közigazgatási reformot meg kell csinálni a lehető legrövidebb idő alatt. Es itt a tisztviselői karhoz szólok. Ne a kormány csinálja meg azt a reformot, amely a trianoni béke folytán egészen uj gépezetet kivan csonka Magyarországban. A tisztviselői kar maga csinálja meg. Szégyene a tisztviselői karnak, hogy most is kivül álló tényezőkre van bízva a reformnak, az uj gépezetnek — vagy nem tudom minek nevezzem — megalkotása, megteremtése. Minden egyes szakma, kategória csinálja meg maga a maga ügykörébe tartozó közigazgatási reformtervezetet, ugy a számvevőségi, mint a tulajdonképeni közigazgatási és kezelési ügyre nézve. A KANSZ-nak ez is a feladata, ami által rokonszenvessé tenné szerepét, az illetmények folytonos — megengedem szükségszerű — emelésének kihasználásában. Az adminisztrációnak megalkotásában, az adminisztráció uj gépezetének megteremtésében különös szempontok alá esnek az üzemi ágazatok. Sajátságos ezeknek a berendezése. A vasutak ellen az egész közvélemény lázadozik. Senki sem tud itt eredményt elérni. Elnök : A tanácskozási idő letelt. Kérem a képviselő urat, méltóztassék befejezni beszédét. (Helyeslés a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) Strausz István '. Befejezem. Hiszen az önök érdekében is beszélek. (Nagy zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak! Strausz István: A vasúti üzemről akarok beszélni (Zaj.) és azzal a megállapítással élek, hogy ez a mi büszkeségünk az utóbbi éra alatt teljesen elvesztette a hagyományokban rejlő minden értékét Hiába szólok az igen t. kereskedelemügyi minister urnák, szinte bedugja a fülét és nem is akarja hallani, (Derültség és zaj.) mert már interpelláltam és feltártam előtte vázlatosan a vezetésnek tarthatatlanságát. Mintha azt akarná mondaná: nekem semmi közöm az államvasutakhoz. Méltóztassék csak megnézni a költségvetést és abból azt fogja megállapítani, hogy az 1922—23. évi költségvetésben a vasutaknál alkalmazottaknak létszáma — ha jól emlékszem — 17.000 egyénből állott és ezek között egyetlenegy ellenőrzési hivatáskört betöltő tisztviselő nincs kitüntetve. Ilyen nagy ágazat! Minden ugy folyik, ahogy akarják a vezetők. Nem lehet azt mondani és azt állítani, hogy az üzleti életben nem kell ellenőrzés, mert a legutolsó krajzleros is, ha mást nem, a lányát állítja oda, aki utánanéz a dolgoknak. Másba nem szabad beavatkozni, csak a tulajdonképeni (Nagy zaj és mozgás a