Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-179

 nemzetgyűlés 179. ülése 1923. ê a számvevőség által intéztetnek el. Mutatja ezt a statisztika. Azt látjuk, bogy először is a létszámviszonyokat illetőleg mindenütt jóval meghaladja a fogalmazói szakot a számvevőségi és a kezelési szak. Es ebben a körzetben azt tapasztaljuk az ügyek elintézése körül, hogy a fogalmazói 20, de legjobb esetben 30%-át intézi el közvetlenül az ügyiratoknak, a többi járja a hivatalos procedúrát azért, mert a munkamegosztás nincs helyes alapokra fektetve. Nem tudom, mit tervez az igen t. pénzügyminister ur a közigazgatás reformja kérdésében. Fájlaljuk nagyon, és fájlalja az egész ellenzék, de fájlalja a kormánypárt is, hogy nem terjesztett ide tervezetet. Legalább az irányelvekkel megismertetett volna bennünket, melyeknek alapján a reformokat keresztül akarja vinni. Az a létszámcsökkentés, melyet a kormány 20%-os fix szám szerint óhajt keresztülvinni, amelyet azonban szintén csak lehetőségnek tart, sem nem komoly, sem nem okos, sem nem őszinte. Ha kezdem a pénzügyi tárca személyzeti viszonyaival, megállapíthatom, hogy ott nem létszámcsökkentés, hanem létszámszaporitás van. Ha nézem az 1921/22. évi költségvetést, abból megállapítom, hogy a rangosztályba sorozott tisztviselők száma 1921/22-ben 5850 volt, az 1922/23. költségvetésben pedig már 6750, tehát 900-zal, vagyis 16°/o-kal emelkedett a létszám. Itt nem kell a pénzügyminister urnák a létszámból leadnia, legfeljebb 4°/o-ot, a többi, a 16°/o adva van a létszámszaporitásban. Még feltűnőbb az eset, ha az összes állandó alkalmazottak létszámát nézem a pénzügyi tárcánál. Itt, kihagyva az őrszemélyzetet és a munkásokat, azt látom, hogy a pénzügyminister ur 1930-cal -szaporította a létszámot 1922/23-ban, úgyhogy ha végrehajtaná a 20%-os létszámcsökkentést, még 400 állástöbblete maradna. Ez is azt mutatja, hogy nem őszinte a t. pénzügyminister ur akkor, amikor a pénzügyi tárcát nem sorozza azon közigazgatási ágazatok közé, melyekben a iétszámapasztást keresztülvinni nem akarja. A véletlen, a sors tüneményes játéka szolgáltatja ehhez a legjobb érveket. Csak a napokban, talán két-három nappal ezelőtt tárgyaltuk le az adóvalorizáló törvényjavaslatot. Ott megállapítottuk, hogy a pénzügyi igazgatás jármüve megsülycdt, a tisztviselők nem képesek elvégezni a rájuk nehezedő munkát, úgyszólván megállt az adminisztráció, mert kevés a munkás. Ebből papíron azt a következtetést vonja most le a pénzügyi kormányzat, hogy csökkenteni kell a létszámot. Ne méltóztassanak félreérteni, én nem vagyok amellett, hogy a létszámot itt nem kell csökkenteni, de igenis amellett vagyok, hogy ezt a bizonyos pénzügyi járművet mentesíteni kellett volna a tehertől és ki kellett volna húzni abból a kátyúból, amelybe a pénzügyminister NAPLÓ XVI. ri augusztus 30-án, csütörtökön. 291 urnák a törvényalkotásban segitő munkatársai belesodorták. Nem ellenzéki megállapítás, mely esetleg nagyit, ha azt mondom, hogy csődben van a pénzügyi administráció amiatt, hogy az adókivetés megkésésének megakadályozására hatékony intézkedések nem történtek, Mesterművekként terveltek ki törvényjavaslatokat, melyek azonban az életbe való átültetésnél megbuktak, amit legfényesebben, legeklatánsabban bizonyít a valorizáló törvényjavaslat. Jöttek a szorzószámokkal, melyek a legigazságtalanabbak, mert a szabatos és igazságos adókivetéssel homlokegyenest ellentétben állanak. Azt hiszem, hogy most még egy ujabb valorizáló javaslatnak kell jönnie, ugy a jövedelmi, mint a vagyonadóra, melyekre nézve most adtuk meg a valorizálást, mert láttam azokat a kisegítő eszközöket, melyeknek alapján végre kívánják hajtani a szorzószámos adókivetést. A lajstromban több mint 30 pontra kell felelnie és 30 kérdést kell kimunkálni a az adók behajtását végző pénzügyi szervezeteknek. Ehhez azután van még egy tervezet, melynek alapján a jövedelem- és vagyonadót kivetik. Itt már egyenletekkel dolgozik az egyszerű szorzószámra alapított adókivetés. Elhiszem, hogy maga a pénzügyi igazgatás talán ki tudja magát ismerni ebben a mintában, de a megterheltek, akik meg akarnak föltétlen győződni adójuk jóságáról, igazságos voltáról, egy a kincstár által ilyen egyenlet alapján megállapított jogtalan megterhelés ellen még csak védekezni sem tudnak. Annyira komplikálták most is az egyszerű szorzószámra alapított primitiv adókivetést — mert ez a legprimitívebb adókivetés — hogy az is bele fog esni abba a kátyúba, melyben egész adórendszerünk megfeneklett. A régi időben 10—12 legfontosabb, legkiadósabb adónk volt és azokat már az év első hónapjaiban kivetettük, még az úgynevezett nagy kivetési időszakokban is. A mái pénzügyi közigazgatás két év alatt nem tudja elvégezni azt az adókivetést, amelyet egy év alatt kellene teljesítenie. Most, amikor pénzünk fluktuáló értéke folytonos romlásnak van alávetve, milliárdokat és milliárdokat fizet rá erre a kincstár, amit a legkisebb exisztenciáknak, a kisgazdáknak, a kisiparosoknak, a kiskereskedőknek kell pótolni, mert ezen társadalmi osztályoknak tudják legkönnyebben kipuhatolni a vagyoni és jövedelmi adók alapját is. Nagyon sajnálom, hogy annak idején a pénzügyminister ur nem volt hajlandó a szorzószámoknál a progresszivitás elvét törvénybe iktatni. Most látjuk az ellenszenvet, a panaszos tiltakozást a kisebb társadalmi rétegeknél a szorzószámra alapított vagyon- és jövedelmi adó miatt. Nem is tudom, hogy be tudja-e majd hajtani ezeket az adókat a pénzügyminister ur. Az a felhívás is, amelyet e tekintetben szerkesztettek, példája a komplikált adórendszernek. Hogy mibe kerülnek ezek a nyomtatványok, arról nem is akarok beszélni, csak megjegyzem, hogy nagy ellen44