Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-170
A nemzetgyűlés 170. ülése 1923. évi augusztus 9-én, csütörtökön, 19 A kereseti adónál eredetileg, azt hiszem, heti 1500 koronát állapított meg a törvény létminimum gyanánt, havonta pedig 6000 koronát. Ez már akkor olyan nevetségesen csekély összeg volt, amelyből nemcsak, hogy létet fentartani vagy családot gondozni, nevelni nem lehetett, hanem amelyből már akkor is alig lehetett egy napig megélni, egy ebédet és egy vacsorát megenni, mégis a nemzetgyűlés ezt a nevetséges létmini mumkulcsot elfogadta. Most azonban, amikor a drágulás őrült nagy lendületet vett, a pénzügyminister ur egy rendeletben szabályozta a létminimumot a kereseti adónál, de a nevetségességtől ebben az uj rendeletben sem tért el, Peidl Gyula: Nem komoly! Propper Sándor : Abban az uj rendeletben a heti létminimum 22.500 korona, a havi létminimum pedig... Bíró Pál : Kilencvenezer korona ! Propper Sándor: ...kilencvenezer korona. Hát, én nem tudom, Biró képviselő ur ezt igazságosnak tartja-e, mert látom, hogy olyan jóakaratulag, olyan jóízűen bólint,... Biró Pál : Csak konstatálom, hogy kilencvenezer ! Propper Sándor: ...mintha azt mondaná: »Mit akartok még? Hát, kilencvenezer korona havonta!« Mondom, én azt szeretném, ha a pénzügyminister ur, vagy a kormány, akik ezeket a pénzügyi reformokat idehozzák és megszavaztatják, minden egyes javaslat mellé odatennék a receptet is, hogyan lehet havi 90.000 koronából vagy heti 22 500 koronából egy önálló családnak 2—3—5 családtaggal megélni. Ha a pénzügyminister ur minden egyes esetben ezt a receptet csatolná és megjelölné a patikát, ahol ezt a receptet 22.500 koronáért beváltják és elkészítik, én volnék a legelső, aki a legnagyobb lelkesedéssel sietnék a pénzügyminister ur segítségére, hogy az ország pénzügyeit rendbe lehessen hozni. Miután azonban más számok és a reális számok azt mutatják, hogy egy családnak a heti szükséglete, ismétlem és hangsúlyozom, a legminimálisabb szükséglete, amelynél kevesebb el sem képzelhető, amelynél kevesebb veszedelem egy család egészségére és létére, heti 104.915 korona. Ez volt július 1-én. Heti 104.915 korona létminimummal szemben tehát egy családnál a kereseti adónál a pénzügyminister ur nagykegyesen a rendeletében kevesebbet, mint egynegyedrészt, 22.500 koronát mentesített az adó alól. Én ezt megérteni nem tudom. En ugy gondoltam ós ugy gondolom, ha az országot meg akarjuk menteni, ha az országot ismét vissza akarjuk állítani a maga régi fényébe, akkor a legelső kötelesség az volna, hogy megmentsük az állam szempontjából is a legfontosabb s legértékesebb valamit: az emberi termelő munkaerőt, az emberi munkaképességet és munkakészséget, mert végső eredményben mégis csak minden jó, ami ezen a földön, emberi munka eredménye, és ha ezt engedjük elcsenevószedni, ha ezt elenerváljuk, akkor annak a reményéről is lemondhatunk, hogy ebből az országból valaha még olyan ország lesz, amilyet mi szeretnénk. A létminimum kérdése tehát teljesen rendezetlen, a kereseti adónál is kielégítetlen, a jövedelmi adónál pedig egyáltalában ismeretlen, 1920—21—22—23-ra ismeretlen. Erre vonatkozólag a pénzügyminister ur teljesen elzárkózott. A jövőre nézve 1924-től kezdve azután kilátásba helyezett 500 aranykoronás létminimumot. Ez a* létminimum nem megfelelő. 500 aranykorona körülbelül az e heti kurzus szerint, ha 3000 koronával számitom, — azt hiszem, ez egy kicsit túlhaladott is, mert körülbelül 3500 a szorzószám, de ha 3000-ret veszek alapul — ez kitesz évente 1,500.000 koronát. Ezzel szemben ha megszorzom a létminimumot, amelyre vonatkozólag itt hivatalos számokat olvastam fel az imént, akkor kapok 5,355-580 koronát. A pénzügyminister ur tehát konzekvensen viszi végig az ő létminimumra vonatkozó gondolatát, mert itt is csak egynegyedrészét hajlandó az adózás alól mentesíteni, holott a logikus és a célszerű az volna, ha a létminimumról beszélünk és ha magát a gondolatot akceptáljuk, hogy olyan létminimumot mentesítsünk, amely azután minimálisan csakugyan elegendő a létre. Ismételve kijelentem, hogy nem vagyok barátja a »Nem adózunk!« című jelszónak esnem is akarok annak itt propagandát csinálni. De ha előveszem a függő helyzetben lévő exisztenciáknak adózási lehetőségeit és a tényleges adózásait, akkor azt kell látnom, hogy épen ezek azok, amelyek a legterhesebben vannak megadóztatva. (Ugy van! a széls'öbalóldalon.) Ha ezeket a létminimumokat megállapítjuk a kereseti adónál és a jövedelemadónál, nem tettük őket adómentesekké, mert ugyebár, az a szempont, hogy az államban élő minden egyed fizesse meg a maga adóját, járuljon hozzá az ország fentartásához, Ez nagyon helyes elv. De ha ezeket a létminimumokat adómentesitjük, ha lehetővé tesszük a családnak a megélhetést, azzal még nem váltak adómentesekké. Mert vizsgáljuk meg a dolgot. Mindenekelőtt fizet 3°/o forgalmi adót teljes jövedelme után, (Ugy van! a szélsobalóldalon.) mert minden függő helyzetben lévő egyén, legyen az tisztviselő, legyen az munkás, napszámos, vagy más fizetésért vagy bérért dolgozó valamilyen munkás, hivatalnok, tisztviselő, újságíró, vagy akármilyen foglalkozású ember, holtbizonyos az, hogy keresetének első fillérjétől az utolsó fillérig mindenét az életfentartásra adja ki, tehát vásárol érte élelmiszereket, ha tud, ruhát, cipőt, ha tud, fizet házbért, szóval, fizet mindent, ami a minimális élethez szükséges, tehát egész bruttóbevétele után fizet 3% forgalmi adót. Fizeti 3*
