Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-178

A nemzetgyűlés 178. ülése 1923. 16.358. A szomorú állapot élesen dokumentálódik azzal, hogy egy tanerőre még mindig 57 tanuló jut. Hogyan akarnak ezen a bajon segíteni? Már a B-listával csökkentették a tanitói létszámot és mint Buday László a könyvében megírja, arravaló tekintettel, hogy a háború következtében elmaradt születések csökkenteni fogják a tanköteles gyermakek számát, a tanítóképzőkben már 1917-ben megszorították a növendékek felvételét. Azonban — és a témánál néhány mondattal tovább akarok időzni — csökkentették a tanítók létszámát a fegyelmi büntetésekkel, az elbocsátásokkal is az u. n. nemzeti és keresztény kurzus elején. Mély szomorúsággal lehet csak erről megemlékezni. Legalább 2000 tanítót dobtak ki állásából, majdnem mindegyiket ártatlanul, és én nem tudom elmulasztani sajnálkozásom kifejezését amiatt, hogy a legutóbbi tanitókongresszusnak egyetlen szava sam volt az ellen, hogy a gyűlölet, a nemtelen és alantas bosszúállás a kartársak százait és a kartársak gyermekeinek ezreit taszította ártatlanul a nyomorba és a kétségbeesésbe. Arról, azt hiszem, mindenki tud, hogy tanítókat, hogy tisztviselőket a kurzus elején hogyan dobálták ki állásaikból egyszerű feljelentésre vagy feljelentés nélkül is, legnagyobb többségben, sőt túlnyomó többségben ártatlanokat. Mindenki tudja, hogy a fővárosnál mintegy 600 tanítót ós tanárt fosztottak meg kenyerétől; hogy az államnál és a felekezeteknél mennyi volt az állásuktól megfosztott tanítók száma, arról, sajnos, pontos kimutatás nincs; ismerek olyan kimutatást, amely szerint internáltak 73 tanítót, letartóztatásban több hónapot töltött, de nem volt elitélve 124 tanító, és elitéltek a gyorsított eljárás folyamán... Vanczák János : Forradalmi törvényszékek ! Várnai Dániel: ...148 tanítót összesen 345 esztendőre. Mondom, teljes kimutatás nem áll rendelkezésemre ebben a kérdésben, de egészen biztos, hogy ennél több tanítót Ítéltek el, a fővárosnál pedig a kimondottnál többet fosztottak meg állásától. Hogy milyen indokolásokkal hozattak az ítéletek, arra nézve legyen szabad csak néhány példát felemlítenem. Különösen a fővárosnál majdnem minden Ítélet egy kaptafára történt és majdnem minden fegyelmi eljárás egyetlen ürügyön indult meg. Yalakit megfosztottak az állásától, »mert iskolavezetést vállalt« a diktatúra alatt, valakit szintén kidobtak az állásából, mert az Ítélet indokolása szerint »mivel szocialista, ámbár nem nemzetközi, az ifjúság nevelésére és tanítására többé nem alkalmas«. Megtörtént, — ritka eset volt — hogy valakit a főváros felmentett az állásvesztés Ítélete alól és csak igazgatói címétől fosztotta meg, Haller volt kultuszminister azonban nem elégedett meg ezzel és megfosztotta állásától. Volt olyan állásfosztásra itélt tanitó, aki ellen semmiféle vád évi augusztus hó 29-én, szerdám. 253 beigazolást nem nyert. A legtöbbet azért dobták ki állásából, mert iskolavezetést vállalt és mert eleget tett azoknak az utasításoknak, amelyeket a főváros tanügyi ügyosztályától, illetve a tanácstól kapott. Hogy milyen utasításokat kaptak, azt is érdemes szóvá tenni. Kezemben van a főváros tanácsának 1919 január 28-án kibocsátott egyik rendelete, amelyet minden fővárosi iskola természetesen megkapott és amely ezt mondja : »A főváros tanácsa szükségesnek tartja, hogy a forradalommal kezdődött uj korszak diadalmas eszméi a fővárosi iskolák és tanfolyamok tanulóinak megmagyaráztassanak.« A főváros tanácsa utasítja az iskolákat, tehát ezeket az állásuktól megfosztott tanitókat és iskolavezetőket is, hogy tartsanak előadást a közoktatási ügyosztály 5/1919. számú körlevelében körvonalozctt irányelvek alapján. Ezek az irányelvek pedig egyebek között a következőket mondják ki (olvassa): »Az iskoláknak is be kell fogadniuk a diadalmas új eszméket. Az iskolák nem maradhatnak többé a lehanyatlott rendszer és a megszűnt intézmények támogatói.« Továbbá: »A saját nemzetünkkel szemben való elfogultság helyébe a nemzetközi együttműködés szükségének tisztánlátása, a^emzetek szövetségének elve hangsúlyozandó.« És végül a tanügyi ügyosztály vezetője azt mondja: »A tanács nevében arra kérem az oktatószemélyzetet, legyen rajta lelkének minden erejével, hogy az itt röviden vázolt vezetőeszmék és irányelvek az iskolákban valóra váljanak.« Ezek tanácsi utasítások voltak. Az engedelmes tanítók ezeket az utasításokat betartották, felettes hatóságaiknak alá vetették magukat, azok utasításait betartották végig az egész vonalon; s ezeket a szerencsétleneket azután, akik a diktatúra bukása után, az ellenforradalom első pezsdülő, mámoros napjaiban nem tudtak hirtelen a vörösről fehérre átnyergelni, megfosztották állásuktól és gyermekeiket és asszonyaikat Ínségbe jutatták. Nem akarom felolvasni a tanácsnak egy olyan határozatát is, amely megdorgál egy olyan tanítót, aki a tanács utasításainak ellenszegült. A tanács figyelt arra, a tanácsnak gondja volt arra, hogy a tanítók betartsák azokat az utasításokat, amelyekkel ellátta őket és amelyekért később ilyen rettentő szenvedésekkel kellett meglakolniuk nemcsak nekik, hanem, ismétlem, gyermekeiknek is, teljesen ártatlanul. De nemcsak a tanítóságnál ilyen a helyzet, hanem teljesen hasonló a tisztviselőknél is ; azoknál is, akiket az államtól vagy a községektől dobtak ki. Hasonló a helyzet, mert akik a helyükön maradtak — mint ahogy a helyén maradt mindenki — nagyon csekély, nagyon jelentéktelen elenyésző kivételektől eltekintve, a felsőbb hatóságok utasításait betartották és ezért ha nem tudtak hirtelen, mint mondottam, átnyergelni, meglakoltak, kidobták őket. NAPLÓ XVI. .>r