Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-178

242 A nemzetgyűlés 178, illése 1923. évi augusztus hó 29-én, szerdán. Rassay Károly: Egy csomó exisztenciát tettek tönkre. Várnai Dániel * ... ha megengedik, hogy ez a szellem ebben a törvényjavaslatban is érvényesüljön, akkor a létszámcsökkentés össze lesz kapcsolva a bosszuállással, az embervadászattal, amit pedig megengedni semmi körülmények között nem szabad. Ami pedig az őszinteséget illeti, contradictio in adjecto, ellenmondás az, hogy a kormány ugyanakkor, amikor javaslatot terjeszt elő a létszámcsökkentés érdekében, ugyanennek a javaslatnak 7. §-ában felhatalmazást kér, illetve jogot kivan magának szerezni arra, hogy a nemzetgyűlés előzetes hozzájárulása nélkül uj állásokat rendszeresithessen. Ez ellentétben van a fennálló törvényekkel és szabályokkal. Az állami számvitelről szóló törvénybe ütközik az, hogy a nemzetgyűlésnek, az országgyűlésnek előzetes tudta és beleegyezése nélkül állásokat szervezzenek, (Igás! Ugy van! bal felől) hiszen ha a nemzetgyűlés tudta nélkül szerveznek állást, az államszámvitelről szóló törvény szerint nem is lehet a tisztviselők illetményeit folyósítani. A kormány tehát nem kérhet olyasmit, ami ellentétben van a törvényekkel. Horváth Zoltán : Beleveszi aztán az indemnitási törvényjavaslatba és megkapja a felhatalmazást. Várnai Dániel : Tessék először a vonatkozó törvényeket módosítani és csak azután ilyen kívánságokkal előállani. Rassay Károly : így fogamzanak meg az országos főkapitányok ! Nagy Ernő : Kossz fogamzás ! Várnai Dániel '. En már indemnitási beszédemben . . . (Zaj balfelöl.) Elnök: Csendet kérek! Várnai Dániel: . . . illetve abban a beszédtöredékben, amelyet elmondhattam, utaltam arra, hogy a tisztviselői kérdés nemcsak magyar probléma és nemcsak a legyőzött államok problémája. Mindannyian tisztában kell lennünk ennek a problémának céljával és ezért talán nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a megoldásához is e probléma súlyának megfelelő komolysággal, őszinteséggel és bátorsággal kell hozzáfogni. Nem akarom ismételni azt, amit már a múltkor mondottam, hogy Franciaország és Olaszország, a győző államok közül ez a két nagy és erős állam szintén birkózik és szintén nehezen birkózik a tisztviselőproblémával ; anynyira-amennyire meg is oldották már ott. Természetesen több bátorság, több őszinteség volt bennük, a megoldás is tehát több eredménnyel járt, mint amilyen eredménnyel nálunk fog járni. Franciaországban először is könyörtelenül feloszlatták, illetőleg liquidálták a háborús hivatalokat, majdnem 50.000 tisztviselőt bocsátottak el Franciaországban a közelmúltban és elbocsátottak nemcsak a háborús hivatalokból, hanem azokból is, amelyek már a békében is fennállottak. Szükség volt létszámcsökkentésre, tehát végre is hajtották. Szijj Bálint: Pedig az meg sincs csonkítva. Várnai Dániel : Olaszország, amint tudjuk és amint mondottam is a minap, ugy segített magán, hogy az államvasutakat és a nagyobb állami üzemeket magánvállalatoknak adta bérbe, természetesen a tisztviselőkkel együtt; annyiraamennyire tehát megszabadult tőle Olaszország. Természetesen a probléma még ott sem teljesen megoldott. De ha ilyen eréllyel folytatják tovább, ezeknek az államoknak nem sokáig lesz gondjuk a, tisztviselőproblémával. Én, — mint már a múltkor is elismertem, — hangsúlyozom, elismerem, hogy nálunk sokkal komplikáltabb ez a probléma, mint bárhol másutt. Mert hiszen tudjuk, hogy nálunk a tisztviselő-probléma nem csupán egy foglalkozási ágnak, hanem egy társadalmi osztálynak (Ugy van! a szélsobalóldalon), a középosztálynak, vagyis a középosztály egy nagy részének a problémája. Hiszen ez vergődik, ez haldoklik előttünk a tisztviselőkérdés keretében is, ennek a lezüllését látjuk a proletariátus szintjéig. El kell tehát ismernem, hangsúlyozom, hogy komplikáltabb, súlyosabb nálunk a tisztviselőprobléma, mint bárhol másutt. A minap azt mondottam, hogy a birtoktalan nemesi osztály szétporladását figyelhetjük meg a" tisztviselőproblémában. Amikor ezt a múltkor itt állítottam, a túlsó oldalról ellenmondásokkai találkoztam, hogy nem áll az, hogy itt a birtokát elveszített középnemesi osztály tódult a tisztviselői állásokra, tódult az államhoz és megyéhez, hogy nem áll az, hogy ennek a kedvéért szervezték a hivatalokat, és hogy a középnemesi osztálynak ez a tönkremenése, egy nagy hajtóerő volt abban az akcióban, amely Magyarországon a hivatalokat egyre-másra szükség nélkül szervezte. T. Nemzetgyűlés! Ha 1867-től, tehát a kiegyezéstől kezdve megfigyeljük ezt a folyamatot, amelyre az imént rámutattam, azt látjuk, hogy ez a középnemesi osztály a birtokát egymásután veszti el, árverések és egyéb körülmények egymásután húzzák ki lába alól, mint mondani szokás, az ősi földet. Ezzel azt is akarom mondani, hogy súlyos gazdasági és társadalmi hatások működtek közre ebben a jelenségben. De rá akarok mutatni arra is, hogy az az osztály, amelynek nem volt ereje, nem volt energiája, nem volt élelmessége ahhoz, hogy megtarthassa magának a földet, ez az energiátlan osztály energiátlan embereivel került bele az államkormányzásba és az állam kormányzásának felsőbb rétegeibe. Bá akarok tehát mutatni arra is, hogy a közigazgatás milyen anyagot kapott a tönkrement nemesi osztállyal. Érdekes, t. Nemzetgyűlés, hogy milyen számadatokra, milyen elszomorító és jellemző számadatokra akadunk, ha ezt a kér-