Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-177
220 A nemzetgyűlés 177. ülése 1923. következetesen bojkottál, elkerül, hanem gondolok itt egy olyan gazdasági szakiskolára, amely kötelező lenne például a 100 holdon felüli gazdálkodók gyermekeire nézve, ugy hogy ezek a gyermekek azután, mikor az iskolapadokból kikerülnek, ne vegyék kezükbe a vándorbotot, hogy állást keressenek, hanem térjenek vissza az eke szarvához, hogy a maguk földjén, a maguk hasznára értékesítsék azokat az ismereteket, amelyeket az iskolában tanultak. (Helyeslés.) Talán bizarr ötletnek látszik, de én ki merem mondani, vállalom érte a felelősséget, hogy megérhetjük az időt itt Magyarországon nemsokára, amikor a gazdálkodást majd képesitéshez, vagy gazda vizsgához fogjuk kötni, (Halljuk!) Gróf Apponyi Albertnek van egy törvénytervezete a gazdasági népiskolákról. Annak idején a szaksajtó és a szakkörök igen melegen üdvözölték, és a maga nemében szinte tökéletes alkotásnak tartották. Nagyon kérem a kultuszminister urat, méltóztassék ezt valahogy kiemelni a kultuszministerium aktahalmazatából, » és ennek a törvényjavaslatnak alapulvételével méltóztassék haladéktalanul megindítani a magyar népoktatás gazdasági irányú átszervezésének történelmi jelentőségű nagy munkáját. A földmivelésügyi minister urat és mélyen t. képviselőtársaimat pedig arra kérem, méltóztassanak odahatni, hogy a földreform tárgyalása során azok a területek, amelyeket a földreform a gazdasági oktatási célokra szánt, kontemplált és előirt, erre a célra tényleg ki is hasittassanak. Nagyon fontos, hogy ezeket a gyakorlati gazdasági ismereteket mintagazdaságok, Demonstrations feldeknek keretében tanítsuk, mert tanitásunk csakis igy lehet eredményes. De különben ezek a mintagazdaságok az iskolafentartás jelentékeny terhét is leemelnék az állam vallásról, amint erről példának okáért tegnapelőtt a karczagi íöldmivesiskola igazgatója informált engem, hogy alig 5 millióba került a szikes talajon az iskola fentartása az államnak, ez mindössze 5 millió korona készkiadást jelent, de hogyha fokozni tudják annak a szikes táljának termőképességét, akkor valószínűleg ezek az iskolák 40—50, sőt 100 holdas földjén esetleg felesleget is tudnak produkálni. Hiába, történelmi időket élünk és a nemzet történelmi tetteket vár képviselőitől és ministereitől egyaránt. Már pedig a magyar népoktatásügynek ilyen gazdasági irányba való átszervezése történelmi cselekedet lenne, méltó akármilyen nagy államférfiúi ambícióhoz, mert az én meggyőződésem. szerint a jövőben nem a közjogászok és nem a hadvezérek, hanem a jó diplomaták és a jó kulturpolitikusok lesznek ennek a nemzetnek igazi Mózesei. (Helyeslés.) Az előbb Emiltettem, hogy a magyar szellemnek, a magyar pszichének ma egy sajátságos betegsége van.: a morbus non possumus. Bezzeg az üzleti szellem, az ipari nagytőke, megmutatta, hogyha akarjuk, itt csonka Magyarországon sincs non possumus. Weiss Manfrédék és társai már évi augusztus hó 28-án, kedden. régen átalakították lőszergyáraikat, hadianyaggyártó-telepeiket textil-, konzerv- és mezőgazdasági gépgyárakká. De a nagytőkének, az ipari nagytőkének ez az ügyes alkalmazkodó képessége korántsem az, amit én egyetemes n emzeti érdekből olyan sorsdöntő jelentőségűnek képzelek. Az a gyáripar, amely Budapestre koncentrálva a legutóbbi évtizedekben itt kivirágzott, a spekuláció szellemének valami sajátságos, önkényes egyéni alkotása, valami különös nemzetközi produktum, amelynek nagy súlyát, nagy valoritását a magyar közgazdasági élet szempontjából vitatni ugyan nem lehet, de amelynek a magyar néperővel, a magyar faji és szociális érdekekkel, egyáltalán a magyar közgazdasági élet természetes posztulátumaival semmiféle elevenbevágó kapcsolata nincs. (ügy van ! Ugy van !) Nemcsak én, de nagyon sok publicista megállapította már, hogy az a gyáripar ezen a földön bizony csak elhelyezkedést keresett, annak a ^gyárnak a számára ez a föld csupán telephely, annak a gyáriparnak a magyar őstermeléssel, a magyar mezőgazdasággal, a magyar humusszal és a magyar őstermelő szinmagyar tömegekkel semmiféle szerves összefüggése nincs. Ez a gyáripar legnagyobb részben importanyagok, fa, vas, petróleum, pamut feldolgozására rendezkedett be, üzleti haszna Budapesten a gyárosok zsebében marad, hogy uj ráépítésekkel csak önmagát fejlessze, csak önmagát tolja minél magasabbra fel a felhőkarcolók magasságába ; profitjának milliárdjaiból az élelmiszerárak szerény összegein kivül úgyszólván semmit nem visz be a vidéknek, vagyis a Budapesten kívüli Magyarországnak gazdasági vérkeringésébe és kultúrájába. Es, sajnos, amilyen ez a gyáripar, ugyanolyan annak a munkássága is. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az csak felerészben magyar, felerészben pedig a környező országok mindenféle népfajtájából összeverődött embersereg, mely egy egészséges. tehát jogosult nemzeti szocializmusnak kifejlesztésére és képviseletére már összetételénél fogva is alkalmatlan. (Ugy van ! ügy van ! a jobboldalon.) Hogy miért mondom el ezt a létszámcsökkentési törvényjavaslat kapcsán ? Elmondom azért, mert egy egészen uj gyökérzetü, a magyar, talajból kisarjadzó, uj, hatalmas agrár-ipari hálózat megindítását szeretném már látni, hogy ezeknek a vállalatoknak a büróiban ezek a most állásvesztésre it élendő tisztviselők elhelyezkedésre találjanak, hogy ezek a nagy intellektuális erők, amelyeket mi most nyakukba akasztott koldustarisz-* nyával ki akarunk dobni az országút porába, úgy belekapcsolódva a magyar közgazdasági életbe, produktiv tényezői legyenek egy termelő gazdasági renaissance -nak. (Éljenzés.) Nem az én gondolatom ez, egyáltalában nem az én eszmém, benne van a levegőben, én ennek a gondolatnak csak egy parányi rajongója vagyok ; mindaz, amit mondok, kormányzati programm. Gyönyörűséggel hallgattam a kormányzó ur őfőméltóságának (Éljenzés.) tegnapelőtti karcagi beszédét,
