Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-176
À nemzetgyűlés 176. ülése 1923. évi augusztus hó 27-én, hétfőn. 209 sajnos, egyáltalában nem kivánatos elemek. Az élet derekán kerülnek át egy másik foglalkozásba, más a világnézetük és más a képességük, mint amelyet az üzleti vállalkozás megkíván, a büróból bizonyos nehézkességet és mai bürokratikus rendszerünk mellett önállósághiányt is visznek magukkal. Baross János : Kényszerítés nélkül egyet sem fognak alkalmazni. Hegymegi-Kiss Pál: Ezeket a tisztviselőket azok a nagybankok és vállalatok, amelyekben elhelyezkedhetnének, nem valami szivesen fogadják. Ez csak arra jó, hogy a kijárást elősegítsük tehát hogy egyes vállalatoknál elhelyezettek a vállalat javára a régi volt tisztviselőtársaiknál kik a hivatalokban maradtak előnyöket biztosithassanak. Ebből a célból a tisztviselők elbocsátására nincsen szükség, mert ha ily módon helyeznék el őket, mentsen attól az Isten. Másképen kell a kérdést megfogni. Tessék e tekintetben is a hatalmat igénybe venni. Azok a nagybankok, amelyek részvényhasznokat oszthatnak, azok a nagyvállalatok, üzemek és gazdaságok, tessék erre a kormánynak módot találni, szoríttassanak rá bizonyos számú elbocsátott tisztviselő elhelyezésére. Tessék ezen az utón valami megoldást keresni. Nem ugy, amint azt Hegedüs Lóránt cselekedte. Ebben a tekintetben, ha kell, törvényerővel is a vállalkozásokat rá kell szorítani és igy kell a tisztviselők elhelyezésérői gondoskodni. Mindaddig, amig az igy elbocsátottak és az ott alkalmazottak az elhelyezést véglegesnek nem tekintik, ne tessék ezt befejezettnek tekinteni. Addig az időig az illetményeket csupán felfüggeszteni lehet. Sajnos azonban, az elhelyezés igy sem fog menni, mert a csemetét ki lehet ültetni, de a nagy fát nem. Ennélfogva biztosítani kell azt, hogy a jövőben a megüresedő állásokat elsősorban az elbocsátott, valamint a most megszüntetett állásokat betöltő és feleslegbe vett tisztviselőkkel töltsék be. De nemcsak a most megüresedett állásokat, hanem a jövőben egyáltalában megüresedő minden állást a most feleslegbe vett tisztviselőkkel töltsék be. Ez az igazságos és méltányos. Ha most állami végveszély miatt odadobjuk és elbocsátjuk a tisztviselőket és hangsúlyozzuk, hogy mindezt hibájukon kivül, az állami végveszély miatt cselekedtük, akkor teljesen igazságos és méltányos, ha az állami igazgatás valamely ágában a jövőben valamikor állás megüresedik, azt az állást azokkal töltsük be, akik feleslegbe lettek véve és más pályán elhelyezkedni nem tudtak. "Volt ilyen rendszer a múltban is.Igazolványos altiszteknél a cs. és kir. közös hadügyi kormány nagyon szigorúan végrehajtotta ezeket a rendelkezéseket, és az igazolványos altiszteket kellett a kezelési szakban elhelyezni. Miért nem lehet ezt most is megcsinálni? Akármelyik szempontot veszem az általam előadottak közül, mindegyik megköveteli, hogy a kormány ilyen intézkedéseket iktasson bele javaslatába. Nézzük, hogy intézi el ezt a kérdést a kormány. A 6. szakasz tényleg rendelkezik arról, hogy az 1920. évi XI. te. 2. §-áoak rendelkezése folytán most üresedésben lévő állások, amelyek megszűnni nem fognak, az alkalmas és érdemes elbocsátott tisztviselőkkel töltessenek be. Először is megjegyzem nemcsak most fognak állások megüresedni, hanem meg fognak üresedni a jövőben i? az évek hosszú sorozatán keresztül, és mindig lesz egy csomó most feleslegbe vett alkalmazott, akik elhelyezkedést a gazdasági életben és másutt nem találtak. Miért nem iktatta ide tehát a kormány azt a rendelkezést, hogy ezeknek a tisztviselőknek nemcsak most, hanem a jövőben is igényük van minden megüresedett állásra. Azután nagy rabulisztikával azt mondják, hogy az elbocsátás nem büntetésből történik, ezzel szemben a mostani törvényjavaslat rendelkezésében benne van : »ha alkalmas és érdemes«. Ha nem büntetésbői bocsátjuk el, ha a megfelelő képesítése megvan, akkor feltétlenül alkalmas lesz arra az állásra, amely megüresedik és ebben a tekintetben ezt intézményesen biztosítani is lehet. Tessék a tisztviselőknek olyan garanciát nyújtani, hogy azt rájuk nézve a közigazgatási bíróság is biztosítsa, t. i. amennyiben az állást betöltő hatóság az ő igényüket figyelembe nem veszi, panaszszal élhessenek a közigazgatási bíróságnál. Az általam leszögezett alapelvek felvetnek egy kérdést, hogy igy tulajdonképen 10 —12 esztendeig nem lesz szükség fiatal tisztviselőre. Ugyanis ennyi idő kell körülbelül ahhoz, hogy a most feleslegbe vett tisztviselőket, akik más pályán elhelyezkedni nem tudnak, az állami igazgatás felszívja. Ez nem baj, sőt helyes. Mikor a telítettség megszűnik, akkor az állam ugy is tud megfelelő szukkresztenciáról, fiatal tisztviselőről gondoskodni, sőt azt hisszük, azután jobban is tud, hisz talán az államnak más is lesz a helyzete. Ma csak a nemzet nyomorultjait tenyésztjük, ha a fiatalokat erre a pályára ráküldik. A keresztény és nemzeti szempont megkívánja azt, hogy a fiatalság menjen a gazdasági pályákra és próbálkozzék ott elhelyezkedni. Mert hiszen vegyük figyelembe azt is, hogy tulajdonképen kikből lesz a hivatalnok : elsősorban a tisztviselőcsaládok fiaiból. Nagyon könnyen megtörténik, hogy egy családban elbocsátjuk és feleslegbe vesszük az apát és ugyanakkor gyakornokul behelyezik valamely hivatalba a fiát. Ebben a tekintetben v nem helyes és nem méltányos az elbánás. Maga a létszámcsökkentés csak céltudatos lehet. Annyit bocsássunk el, amennyit az adminisztráció feltétlenül nélkülözhet. Továbbá
