Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-176
A nemzetgyűlés 176, ülése 1923. évi augusztus hó 27-én, hétfőn. 205 ügyágazatnál vétessenek figyelembe, amelynél tényleges szolgálatot teljesítenek. így tovább. Az I. fejezet 2. §-a szabályozza az államvasuti alkalmazottak elbocsátását, illetőleg az ő szolgálatuk felmondását. Kimondja a biztonságuk létesítése szempontjából, hogy 1923 szeptember 30-ig közölni kell velük-is a felmondási oldratot és azt kézbesíteni kell számukra ; a közléssel egyidejűleg szabadságolni is kell őket. Kivételt képeznek a megszüntetendő vagy átszervezendő hivataloknál alkalmazott olyan egyének, akiknek munkáj a állami szempontból és magasabb érdekből nem nélkülözhető. Ezekre nézve a visszatartási jogot kellett a kormány számára biztosítani, — ezek is azonban legkésőbb 1923 december hó végéig okvetlenül elbocsátandók és szabadságolandók. Az elbocsátásra kijelölt és rendszeres fizetésben nem részesülő állami és államvasuti alkalmazottakkal a szolgálat felmondását 1923 szeptember 30-ig kell közölni és őket legkésőbb ugyanezen év december végével szabadságolni kell. Meg kell állapitanom, hogy a kormány megfelelőleg igyekezett, legalább az adott körülményekhez képest, gondoskodni az elbocsátásra kerülők elhelyezkedésérői azáltal, hogy a december 30-án elbocsátandó egyén már szeptember 30-án szabadságoltatik, ezáltal mintegy módot kíván biztosítani arra, hogy a társadalomban és a gazdasági életben az ő létfenmaradási lehetőségének biztosítására elhelyezést igyekezzék szerezni az állami és államvasuti alkalmazott. Az 1. §-nál említettem a szabályszerű elbánás alá vonást. Mit értünk ez alatt? Ertjük alatta a nyugalomba helyezést vagy a végkielégítést. A törvényjavaslat a 3. §-ban megállapítja, hogy milyen javadalmak fogják megilletni nyugalomba helyezés és végkielégítés esetén azokat az állami alkalmazottakat, akik szolgálatukból elbocsáttatnak. Ezekre nézve különbséget tesz a törvényjavaslat a szerint, hogy rendszeres fizetésben részesültek, avagy nem részesültek rendszeres fizetésben. Ha rendszeres fizetésben részesültek és tiz évi szolgálati idejük van, akkor nyugdijat igényelhetnek. Ha pedig nem részesültek rendszeres fizetésben, akkor csak 15 év után van jogosultságuk nyugdíjra. Ha pedig 1924. évi június hó 30-áig — amely nap a cezúra — még nem rendelkeznek 10 évi szolgálati idővel, illetőleg a rendszeres fizetésben nem részesülők 15 évnél kevesebb szolgálati idővel rendelkeznek, csak végkielégítésre van joguk. Megállapítja aztán a törvényjavaslat a végkielégítés és a nyugdíj összegeit, amelyek számés táblázatszerűkig vannak felsorolva. Ennek ismertetésére talán nem terjeszkedem ki, hogy így hamarabb tudjam előadni a törvényjavaslatot. Meg kell állapítani egy nagyon fontos rendelkezést, amely szerint intézkedik a törvényjavaslat aziránt, hogy a végkielégitett tisztviselő, aki nyugdíj helyett végkielégítést kap, még akkor is, hacsak erre jogosított, amennyiben elhaláloznék. a felesége és a gyermekei az állammal szemben nyugellátásra igényt nem tarthatnak. Az elbocsátott tisztviselőre vagy egyéb alkalmazottra nézve, ha az természetbeni lakást "élvez, kimondja a törvényjavaslat, hogy ez a lakásjog az illetőt 1924. évi május hó l-ig megilleti, kivéve, ha a lakáshivatal már előbb lakást biztosit és utal ki a számára. Ugyancsak itt kellett intézkedni a fegyelmi eljárás alatt lévő tisztviselők tekintetében is, akikre nézve kimondja a törvényjavaslat, hogy a fegyelmi eljárást soronkivül kell lefolytatni és annak eredményéhez képest aztán őket vagy végkielégítésben vagy nyugdíjban kell részesíteni ; abban az esetben pedig, ha elitéltetnek, akkor, amennyiben nyugellátásban részesültek ideiglenesen és később végkielégítést kértek, a végkielégítésbe a nyugellátás címén felvett összegek beszámitandók. Az 5. §-ban a törvényjavaslat mentésit egyes kategóriákat a létszámapasztás rendelkezései alól. Idetartoznak különösen a honvédség, csendőrség, vámőrség, folyamőrség és államrendőrség havidíjasai, altisztjei és legénységi állományú egyénei, úgyszintén a pénzügyőrség, az állami erdőőri szolgálatban alkalmazottak, továbbá a királyi birák és ügyészek és az országos büntető-intézetek és a bírósági fogházak őrszemélyzete. Ezek mind olyan alkalmazottak, akiknél a létszámcsökkentés az ország magasabb érdekeinek sérelme nélkül nem eszközölhető. Amennyiben azonban oly bírósági és ügyészségi munkaerők vannak, amelyek nem a bíróság alkalmazási körében vannak jelenleg működésben, és oda visszatérhetnek, amennyiben az állásuk felesleges, akkor ezek az állások is beszüntetendők. A szabadalmi bírákra nézve a kivételt megtette a törvényjavaslat, s a bizottság intézkedéséhez képest azokra nézve nem tétetett külön intézkedés, mert más megoldás találtatott. Kimondja továbbá ugyancsak ez a szakasz, hogy az ilyen szabályszerű elbánás alá vont tisztviselők, ha esetleg uj állásokra pályáznak, más pályázókkal szemben előnyben részesitendők. Olyan tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat, akiknek az állása a létszámcsökkentés folytán megszűnik, a végrehajtás után is megmaradó, költségvetésileg rendszeresített állásokra hivatalból ki lehet nevezni. A 7. § intézkedik arra nézve, hogy uj állást csak törvénnyel lehet kreálni és lehetővé teszi azt, hogy a kormány magasabb minősítésű állásokat leminősíthessen alacsonyabbakra, de viszont alacsonyabbakat magasabbakra csakis a törvényhozás jóváhagyásával minősíthet. A 8. § intézkedik a nyugdíjintézetek és alapok rendezése tekintetében. Nevezetesen a különböző intézmények és hivatalok külön nyugdíjalapjánál — ha van ilyen — a létszámcsökkentés következtében nagy eltolódások lesznek, s azt a rizikót, amely a tömeges nyugdíjazás következtében teherkép esik majd ezekre a nyűg' S0*
