Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-175

164 A nemzetgyűlés 175. ülése 1923. évi augusztus hó 24-én, pénteken. gét, az adókedvezményeket hozza ide a nemzetgyűlés elé és ismertessen meg bennünket az adókedvezmények tömkelegével, hanem fontos lett volna az is, hogy a kormány részletesen tárja a nemzetgyűlés elé azt a megegyezést, amelyet az ipari és kereskedelmi vállalatokkal kötött. Igenis tudni akarjuk, hogy abból az összegből, amelyet a kormány a Jegyintézettől ezeknek a vállalatoknak kölcsönképen akar adni, milyen házakat építenek, hol akarják épiteni, gondoskodnak-e arról, hogy világítással, vizzel, utakkal és csatornázással el legyenek látva ezek a telepek, mert ahogyan én a kapitalista vállalatokat ismerem, ők a puszták szélében, a várostól teljesen távol levő lakhatatlan és megközelitetlen helyeken fogják felépite ni ezeket a házakat s rábizzák az ottlakókra, hogy hogyan tudnak munkahelyeikre eljutni, hogyan tudják beszerezni a megélhetéshez szükséges piaci árukat és hogyan tudnak ott a világításról gondoskodni és az egészségügyi követelményeknek hogyan tudnak kielégítést találni. Mindezeknek a szempontoknak megvilágítása lett volna a kormány feladata és meg kellett volna az egész építési programmal ismertetni a nemzetgyűlést, fel kellett volna tárni és a tervet be kellett volna mutatni, hogy hol kívánja ezeket az építkezéseket lefolytatni, mert nem közömbös a nemzet egyetemére és a város fejlődésére nézve, hogy miféle intézkedések történnek a lakosság elhelyezése tekintetében és hogy ezek a lakások hol és milyen módon nyernek elhelyezést. Azért kivánom, hogy ez a kérdés, amely végeredményében talán aprólékos kérdésnek látszik, idehozassék a nemzetgyűlés elé, mert van ugyan ennek egy másik fóruma is, és pedig ez a főváros, amely az építési kérdésekben a döntő tényező, azonban ha azt látjuk, hogy ennek a nagyon égető kérdésnek megoldását a főváros mai uralma miatt arra rábizni teljesen lehetetlen, az ellenőrzési jogot itt kell gyakorolni a nemzetgyűlésen és itt kell ebben a kérdésben a döntő szót kimondani. Egy további kérdés, amely ezzel összefügg az, hogy nem szabad megelégedni azzal, hogy ez a lakásépítés csak Budapestre szorítkozzék. A lakáskérdés nemcsak Budapestnek kérdése, hanem a vidéki városoknak és a vidéki községeknek is kérdése. A vidéken, különösen a Pest környékén lakóknál még sokkal szomorúbbak a lakásviszonyok, mint a budapestieké s általában a vidéki városokban, legyenek azok akármelyik vidéken, szintén meglehetősen rosszak a lakásviszonyok, tehát mindazokat az intézkedéseket és előnyöket, amelyeket a kormány e tekintetben egyes vállalatoknak nyújtani akar

3 nyújtania kell a vidéki lakosságnak is és lehetővé kell tenni azt, hogy a vidéki ipari centrumokban is gondoskodás történjék megfelelő lakásokról. Én már a nemzetgyűlés múlt évi július Tió 15-én tartott ülésén, az akkori indemnitási vita során elmondott beszédemben határozati javaslatot terjesztettem be. Ebben a határozati javaslatomban már kértem, hogy a nemzetgyűlés utaadja azoknak az egyes egyéneknek, — családoknak is —- akik többen, akár családi háztársasággá, akár szövetkezeti társasággá alakulva, ezekre a kedvezményekre igényt jelentenek be és igy többen társulva óhajtják megalkotni ezeket a kis szövetkezeti vagy társasházakat, vagy a családi kis házakat. Ha ezt a kormány megcsinálja, akkor sokkal egészségesebb intézkedéseket tesz és szociálpolitikai szempontból is sokkal égetőbb kérdésnek megoldását hozza ide a nemzetgyűlés elé, mint aminő ez a most idehozott javaslat, amely egyáltalában nem oldja meg a lakáskérdést, hanem amely inkább alkalmas arra, hogy ezeket az amúgy is tőkeerős, egész életünket és minden porcikánkat szipolyozó vállalatokat még ilyen kormánytámogatással is felsegítse és a vagyonában megduzzassza. Aki ugyanis egy kicsit járatos abban és egy kicsit foglalkozott azzal, hogy hogyan készülnek azok az épitési költségelőirányzatok, amelyeket majd a kormánynak be kell mutatni, hogy a kormány felülvizsgálja azokat és mily költséggel történik a tényleges házépítkezés, az rá fog jönni, hogy itt nem 60 százalékát fogja fizetni a magyar állam és ezeket az építkezéseket nem ilyen kölcsönök előlegezésével fogja segélyezni, hanem teljes 100 százalékig a magyar kormány fogja ezeket a házakat felépíteni és ingyen juttatja a házakat ezeknek a tőkeerős ipari vállalatoknak. Az lesz ugyanis a helyzet, hogy ezek a nagy ipari vállalatok épen azért, mert nagyszerűen értenek ahhoz, mert kitűnően tudnak költségelőirányzatot elkészíteni, mert fényesen értenek ahhoz, hogy miként lehet a nyereségeket eltüntetni, és mert a könyvelési technikában elsőrendűen jártasak, ezek be fognak mutatni a t. kormánynak olyan költségelőirányzatot, amelyhez kérik a 60 százalékos hozzájárulást, mikor azonban az épület megépítésére kerül a sor, akkor abba az épületbe egy fillért a saját tőkéjükből be nem fektettek, hanem a kormány által engedélyezett 60 százalékos kölcsönből fogják megépíteni az egész épületet. Ez lesz a helyzet és azért teljesen elhibázott nak tartom ezt a javaslatot, amely itt a nemzetgyűlés előtt fekszik. Elhibázottnak tartom nemcsak azért, mert itt egy nagy pénzügyi és anyagi előnyhöz juttatja az ipari vállalatokat s ezzel szemben nem siet segítségére a kisexisztenciáknak, amelyek családi kis kertesházakat épitenének és az egészség ápolására szükséges otthont teremtenének, nem siet segítségül ahhoz, hogy egyes egyedek itt társasággá vagy szövetkezetbe tömörülve építsenek ilyen házakat, hanem ellenkezőleg, teljesen kiszolgáltatja a kormány magát ezeknek a tőkeerős ipari vállalatoknak. Odáig megy a kormány az engedékenységben, hogy nem gyakorol befolyást arra sem, hogy tulajdonképen hol épüljenek fel ezek a házak és milyen épülettipusokat emeljenek. Az épitkezés és a kérdés szociálpolitikai szempontjából ugyanis ennek a megvitatása is fontos. Fontos lett volna, hogy a népjóléti minister ur necsak ennek a törvényjavaslatnak rideg szőve-