Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-175
162 A nemzetgyűlés 175. ülése 1928. évi augusztus hó 24-én, pent éhen. ban hozzájárultak ahhoz, hogy itt sokkal olcsóbb volt az emberélet és sokkal rosszabb volt a halálozási arányszám, mint a külföld bármely államában. Amikor a népjóléti minister ur ezt a törvényjavaslatot beterjesztette, az építkezés előmozdításáról szóló akciót, elsősorban mint szociálpolitikai problémát kell megfogni. Szociálpolitikai kérdésnek kell tekinteni az egész kérdést és ebből a szempontból kell a kérdést megvilágítani. Ha azonban figyelembe vesszük azt az elvet, amelyet a népjóléti minister ur egyes intézkedései során szokott kifejezésre juttatni, ha figyelembe vesszük azt a zengzetes jelszót, amelyet kidobott a lakáskérdés rendezésével kapcsolatosan, amikor a lakásrendeletet kiadata, — és jobbról-balról támadták a minister urat — amikor, ha jól emlékszem, azt a kijelentést tette : hogy ez mutatja mennyire jó és okos cselekedet van a lakásrendeletben, amelyet kiadott, mert az olyan rendelet és kormányintézkedés, »amely senkinek sem tetszik és mindenkinek rossz«, — csak nagyon jó intézkedés lehet — ha ebből a szempontból vizsgáljuk a kérdést, hogy csak olyan intézkedést tegyen a mostani kormány, amely mindenkinek rossz, akkor is azt kell megállapítanunk, hogy ez a törvényjavaslat nem tar tozik ezen elvek szerint megalkotott javaslatok közé, mert ez nem olyan, amely mindenkinek rossz, nem is olyan, amely mindenkinek jó, hanem kizárólag csak azoknak az érdekelt vállalatoknak jó, amelyek ezen törvény segítségével maguknak, munkásaiknak és tisztviselőiknek lakásokat óhajtanak juttatni. Azt várta mindenki, hogy a kormányzat részéről, amely a kisexísztenciák felsegít és ét irta zászlajára, amely immár három vagy négy esztendőn keresztül ezt a kérdést napirenden igyekszik tartani és ilyen jelszóval világgá kürtölni, egy komoly és a kisexisztenciákat felsegítő, azokat támogató intézkedés fog történni ; azt vártuk, hogy amikor a lakás építkezési akció megkezdődött, ennek keretében megoldást nyernek mindazok a problémák, amelyek ebben az országban régóta várnak megoldásra és nemcsak egyes nagy ipari és tőkeerős vállalatoknak teszik lehetővé, hogy házakat építsenek, hanem lehetővé teszik a kisexisztenciáknak is, hogy társulatokba, szövetkezetekbe tömörülve építsenek maguknak ilyen házakat és megkapják mindazokat a kedvezményeket, amelyeket a tőkeerős és építkezésre hivatott és köteles vállalatok megkapnak. Azt várta mindenki ezenkívül a népjóléti minister úrtól, hogy amikor ehhez a kérdéshez hozzányúl és e kérdésnek megoldását a gyakorlatba átviszi, akkor a városokban és különösen az ipari centrumokban megoldja a másik nagyon fontos kérdést, nevezetesen gondoskodik arról, hogy az ipari centrumokban legényszállodákat, népszállodákat és népházakat építsenek. Gondoskodni kell továbbá arról, ami a mai társadalmi berendezés mellett ugyan szükséges rossz, de épen azért, mert szükséges, meg kell oldani, gondoskodni kellett volna ugyanis ezen építkezési akció keretében arról is, hogy éjjeli menházakat építsenek, a tüdőbetegség leküzdésére pedig szanatóriumokat építsenek. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a kormány építkezési programmját és a javaslatban lefektetett elveket, akkor azt látjuk, hogy a kormány ez irányban semmiféle intézkedést nem tesz, a szociálpolitikai kérdések elől egyenesen kitér és igy a szociálpolitikai szempontból nagyon is égető kérdések továbbra is megoldatlanok maradnak és teszi ezt a kormány ugyanakkor, amikor a nagy és tőkeerős vállalatoknak hihetetlen összegeket bocsát rendelkezésére. Elengedhetetlen követelmény az, hogy olyan ipari városokban, amelyekben tömegesen laknak munkásemberek, amelyekben tömegesen vannak foglalkoztatva olyan emberek, akik a családi életet nélkülözik, akik legényéletet kénytelenek élni hogy ezekről gondoskodás történjék munkásszállodák és legényotthonok felépítésével, s ezáltal megmentsük ezeket az embereket attól a hihetetlen kiuzsorázástól, amelyet az albérletbe adás vagy ágyrajárás intézményével meghonosítva látunk a fővárosban és a vidéki városokban. Ugyancsak feltétlenül meg kellett volna oldani azt a kérdést is, hogy a közjólét, közjótékonyság és népkultúra emelése céljából ipari centrumokban népházakat emeljenek. Ha a kormánynak van pénze arra, — ismétlem — hogy tőkeerős vállalatoknak valorizálatlan jegyintézeti hitelt bocsásson rendelkezésére, akkor feltétlenül kellene gondoskodnia a kormánynak arról is, hogy ezeket a szociális szempontból fontos kérdéseket megoldja, ezáltal a népkultúrát és jótékonykodást előmozdítsa és a közös munkatermek létesítését meghonosítsa. Ahogyan feltétlenül szükséges ezeknek a megoldása, ugy az akció keretébe feltétlenül bele kellett volna kapcsolnia a minister urnák azt is, hogy gondoskodjék a tüdőbetegség leküzdéséről és gondoskodjék arról, hogy ebben az országban megfelelő szanatóriumok álljanak a tüdőbetegek gyógyítására, mert az az állapot, amely ma van, teljesen tarthatatlan. (Ugy van ! jóbbfelől.) Nagy-Magyarországban, amikor még rendelkeztünk Tátrával és tengerparttal, ha nem is szanatóriumba, de gyógyhelyekre tudtuk küldeni azokat a betegeket, akik a munkás biztosításban tömörülnek. Ma azonban ettől meg vagyunk fosztva ; nincs vagy nagyon kevés olyan gyógyhelyünk van ebben az országban, amely a tüdőbetegségek leküzdésére alkalmas lenne, úgyhogy tisztán rá vagyunk utalva a drágább szanatóriumi kezelésTe. A kormánynak tehát a szanatóriumi kezelésre kell áttérnie és ezen akció keretében szanatóriumokat kellene építeni. Mindazokat az adó- és illetékkedvezményeket, amelyeket a kormány megad az ipari vállalatoknak, meg kellett volna és meg kellene adnia a munkásbiztositópénztáraknak, hogy a munkásbiztositó- pénztárak is építsenek szanatóriumot a tüdőbetegek részére és hogy azt. a hihetetlen pusztítást, amelyet ez a
