Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-161

A nemzetgyűlés 161. ülése 1923. évi július hó 25-én, szerdán, 55 nak gondot kell fordítania. Ha ez a gazdasági életben önmagától nem tud kiegyenlítődni, akkor véleményem szerint a kormány kötelessége törvényes intézkedésekkel beleavatkozni a kérdésbe és nem szabad tétlenül néznie, hogy az ország legértékesebb emberanyaga, a munkásosztály és a fixfizetésüek osztálya itt nyomorogjon és elsenyvedjen. (ügy van ! half elől.) A halálozási statisztika ujabb adatai nem állnak rendelkezésemre, de egy szakma adatai itt vannak a kezeim között. A bányamunkások 1922. évi halálozási arányszámáról szól ez a kimutatás ; az egyesület által kifizetett temetkezési segélyek, tehát orvosok által kiállított bizonyítványok és igy minden kétséget kizárólag elfogadható okmányok alapján — melyekben a halálozás neme meg van állapit va — készült a kimutatás, amely szerint az 1922. évben 107 haláleset volt. Ez esetek közül a halál oka 59 esetben tüdővész volt. Ha az elhaltak életkorát nézzük, látjuk, hogy 1.1 bányamunkás 20—24 éves korában esett áldozatul a tüdővésznek, 25—28 éves korában 9, 29—32 éves korában 3, vagyis az elhaltak 50%-a legjava férfikorában dőlt ki és esett áldozatául ennak a rettent es kórnak, amely a népet pusztitja. Emellett e szakma halálozási arányszáma talán nem is olyan magas, mint a többi szakmáé, mert itt a munkások O 3 ß 7 m ft bizonyos hányada kisgazdákból, földmivelo munkásokból kerül ki, akiknek kis háza, ingatlana van és igy nem töltik idejüket kizárólag a műhelyben, gyárban vagy bányában, hanem idejük egy részét a szabad levegőn, amivel a bánya rossz levegőjének kárcs hatásait bizonyos mértékig ellensúlyozzák. De ha a bányászok halálozási arányszáma ilyen magas, elképzelhető, mennyire megdöbbentő számok fognak napfényre kerülni a munkáshalandóságról akkor, ha majd a hivatalos statisztikát össze fogják állítani. Ez csak egy-két év múlva kerül majd nyilvánosságra, azonban addig nem lehet várni a bajok orvoslásával, mert már akkor véleményem szerint késő lesz, hanem a bajokat meg kell előzni. Nem állnak rendelkezésünkre ujabb adatok a gyermekhalandóságról sem. Tény azonban, hogy a tej hiánya, illetve óriási drágasága a gyermekhalandóságot rendkívüli mértékben növeli. Elegendő betekinteni a gyermekmenhelyekbe és megnézni, hogy ezek milyen szűkös anyagi viszonyok között működnek s látják el azokat a gyermekeket, akiket falura adnak ki nevelésre. A gyermekek táplálásáról, ruházásáról és orvosi kezeléséről csak nagyon szűkösen tudnak gondoskodni. E téren nagy mulasztások vannak, amelyeket sürgősen pótolni kell. Ausztriában és Kémetországban milliókat, sőt milliárdokat költenek csecsemővédelemre, óriási összegeket áldoznak a népegészség javítására, hogy ezzel is pótolják azt a rettenetes veszteséget, amelyet a lakosság a háború miatt szenvedett, Nem lehet köztünk véleményeltérés abban, hogy a nemzet legértékesebb vagyona az emberanyag. (Igaz ! ügy van !) Amely országnak dolgos, szakképzett, intelligens polgárai vannak, az az ország müveit, gazdag és hatalmas, az fogja a jövőben a vezetőszerepet magához ragadni azon nemzetek felett, amelyek visszamaradnak, amelyek a népnevelésre, a lakosság kulturális nívójának és közegészségügyi viszonyainak javítására nem fordítanak gondot, (ügy van ! half elől.) Pártunk már szóba hozta, hogy a kormány törvényhozási utón avatkozzék be a munkaadók és munkások közötti bérviszonyok rendezésébe. A munkaadók szűk látóköre maholnap nemzeti veszedelem lesz, mert nem lehet megengedni és eltűrni azt, hogy a munkaadók egy csoportja összeálljon és bankok és pénzarisztokraták védelme alatt diktálja a munkafeltételeket a lakosság egy részére, amely a mai nyomorúságos viszonyok miatt nem tud magán segiteni. Nem lehet ma azt az álláspontot elfoglalni, hogy akinek nem megfelelő a diktált munkabér, az ne dolgozzék, ne vállaljon munkát. Nem mindenki vándorolhat ki ebből az országból. Aki az ország érdekét szivén viseli, annak nem lehet célja, hogy előmozdítsa a kivándorlást, mert mindenki, aki itt van, — még ha a legprimitívebb munkát végzi is — a nemzeti vagyont gyarapítja, a magyar nemzeti eszmét erősiti, viszont mindenki veszteséget jelent, aki elmegy ebből az országból. Nem lehet elintézni a kérdést azzal sem, hogy az erőviszonyokra bizzuk az ügyet és hogy a munkások sztrájk utján egyenlítsék ki a bérdifferenci ákat. Asztráj kolyan eszköz, amelyhez a munkásság nem szivesen nyúl, különösen a mai nehéz viszonyok között. Állampolitikai szempontból is igen veszedelmes dolog a sztrájk, mert soha sem lehet tudni, hogy ha az elkeseredett éhező tömegek sztrájkba kezdenek, hol áll meg a lavina és hogy nem lesznek-e a sztrájk tartama alatt annak céljaiba olyan dolgok is belekapcsolva, amelyekről a sztrájk megkezdésekor szó sem volt. Nem lehet érdeke sem az államnak, sem a kormánynak, hogy tétlenül nézze a mai helyzetet. Nagyon helytelenül cselekedett a kereskedelemügyi minister ur is, amikor szembehelyezkedett az indexrendszerei. ( ügy van ! a szélsőbaloldalon.) A kormánynak módot kell keresni arra, hogy ezzel a kérdéssel érdemben foglalkozzék. Be kell látnia, hogy a munkaadók szűk látóköre a lakosság nagy részét nyomorba dönti és elősegíti a gyermekhalandóságot, a munkáshalandóságot, csupán azért, hogy valamely részvény árfolyama emelkedjék és hogy a bankok és iparvállalatok rentabilitása emelkedjék. Nem szabad tűrni, hogy az erősebb a gyengébbet kizsarolja, kihasználja, (ügy van/ a szélsőbaloldalon.) A munkaadókkal folytatott tárgyalások alkalmával azt mondották, hogyha mi a magyar munkás munkabérét is kénytelenek leszünk felemelni az aranyparitásra, akkor a magyar ipar elvesztette versenyképességét. Bocsánatot kérek, béke időben is a magyar munkás munkabére az aranyparitáson volt és akkor a magyar ipar versenyképes volt akkor fenn tudta tartani versenyképességét ? Hogyan gondolják az iparvállalatok, hogy ők a magyar munkás munkabérdifferenciájával akar*