Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-160

A nemzetgyűlés 160. ülése 19, teszi ezeket a bajokat és kogy segíteni fog rajtuk. Semmi sem történt ezen a téren. Ezeknek a» kisgazdáknak fél hold, háromnegyed hold, maximum egy holdas szőlőskertjeik vannak és ezekből a szőlőskertekből kitűnően megéltek, mert hiszen boraikat Bécsbe vihették és ott nagyszerűen eladhatták. Most azonban el van zárva, a határ, Ausztria a kivitelt lehetetlenné teszi és ennek következtében a boraikat nem tudják eladni, azok ott vannak a pincékben. Uj hordókat nem tudnak vásárolni, mert nincs pénzük ; még ha tudnának is vásárolni, akkor sem tudnák beállítani a pincébe, mert az rendidvül kicsiny, úgyhogy a tönk szélén állnak teljesen és a legnagyobb kétségbeeséssel várják az események további fejlődését. Én tudom nagyon jól, hogy ez a borkérdés az egész országban súlyos probléma és' hogy az egész országban, sőt mondhatnám, egész Európában borválság van, ami részben azzal függ össze, hogy Amerikában a borfogyasztás csak ugy, mint Oroszországban is csökkent, és ennek következtében természetes, hogy a borkereskedelem bizonyos válságos helyzetbe került. Ennek ellenére azonban a kormánynak mégis csak gondoskodnia kellene arról, és pedig különösen gondoskodnia, hogy ezek a soproni bortermelők jobb helyzetbe jussanak : mert a soproni bortermelők helyzete bizonyos mértékben más, mint a kecskeméti bortermelőké. Kern tisztán a gazdasági szempontokat kell itt figyelembe venni, hanem szociális szempontokat is, sőt figyelembe kell venni a nemzetiségi szempontokat is. Soprontól két-három km-nyi távolságra a határon túl azok a bortermelők, akik a soproni bortermelők rokonai, barátai, ismerősei, boraikat nagyszerűen tudják értékesiteni, ellenben a soproni bortermelők a legnagyobb nyomorral küzdenek, úgyhogy a kormánynak különösen kellene gondolnia arra, hogy ezt a várost, amelyet a népszavazás után a leghűségesebb városnak : a »civitas fidelissima<.<-nak jelzőjével ruházott fel a nemzetgyűlés, hogy ezt valahogyan olyan helyzetbe hozza, hogy ne legyen kénytelen ott senki sem megbánni azt, hogy Magyarországra -szavazott. Ez nemzeti érdek. Érdekünk, hogy senki se panaszkodjék, hogy Ausztria ne mondhassa, hogy ime megbánták, hogy igy szavaztak. A kormánynak különös kötelessége lenne, hogy kedvezőbb viszonyokat teremtsen ott. Nagyon kérem a földmivelésügyi minister urat, tegye ezt a kérdést különös megfontolás tárgyává, mert amikor eljártam a borügyosztályában, a vezető azt mondta, hogy mindennek a két forradalom az oka. Ez nem igaz, egészen más okok hatottak itt, s azzal, hogy a két forradalom ennek az állapotnak az oka, a kérdést, elintézni nem lehet. Itt speciális rendelkezéseket kell foganatosítani, mert ez a kérdés halasztást nem tür, ebben sürgősen kell intézkedni, hogy az ősszel azok a bizonyos pótolhatatlan károk be ne következzenek, amelyektől minden kisgazda retteg. I évi július hó 24-én, kedden. 45 Ezzel kapcsolatosan legyen szabad a nemzetiségi kérdésről is egypár megjegyzést tennem. A nemzetiségi kérdésben ujabban, a trianoni békeszer; ődés végrehajtása kövei keltében történt egy szerény lépés. A kormány kibocsátotta a nemzetiségi kisebbségek nyelvhasználatéról szóló rendeletet. Én magam ugy találom, hegy külpolitikai szempontból egyenesen kivánatcs lenne, hogy kirakatba téve mutogassuk, hegy ezt a nemzetiségi rendeletet lehetőleg mindenütt végrehajtjuk. Arra kellene törekedniük a hatóságoknak, hegy akadályok gördítése helyett mennél szélesebb mederben végrehajtsák ezt a rendeletet. Hiszen ugy sincs terrénumunk arra, hogy valami nagy területen végrehajthassuk, úgyis mindössze egypár várcs és megye van csak . . . Kállay Tamás : Megye nincs ! Hebelt Ede : . . . ahol ennek a nemzetiségi rendeletnek szerepe lehet. Pest megyében van egypár szlovák község s aztán ott van Sopron német vidéke, Soroksár és környéke, amely szintén német. Nekünk arra kellene törekednünk, hogy ez a rendelet mennél előbb foganatba lépjen. Azért említem ezt, mert ezen a téren is megtapasztaltam, hogy az alsóbb hatóságo'k, akikbe mesterségesen és teljesen helytelenül belenevelték a félrevezetett és hmais hazafiságot, azt hiszik, hogy a nemzetiségi követelések, még a legminimálisabb követelések is, jogtalan és hazaíiatlan követelések. Ez a magyar hivatalnokok és hatóságok közvéleménye s ennek következtében a nemzetiségi rendeletekkel szemben bizonyos ellenállást fejtenek Iá. Mikor pl. egy alkalommal a bíróság előtt egy ügyben azt kértük, — nem én, hanem a védők — hogy tegyék lehetővé annak a szlovák falubeli lakosságnak, hogy saját anyanyelvén beszélhessen, akkor, bár joguk volt a védőknek ezt kérniök, a biróság azzal utasította el a kérelmet, hogy erre nincs szükség, mert a megjelentek legnagyobb része valahogyan érti a magyar nyelvet. Hát még ha tökéletesen értették volna, még akkor is lehetővé kellett volna tenni, hogy azok a szláv anyanyelvűek szláv nyelven beszélhessenek a biróság előtt. Mert miért ne lehessen az ő önérzetüket növelni azáltal, hogy saját anyanyelvükön beszélhetnek ? Ez nem árt nekünk, a külföldön pedig jó hatást fog szülni. Hasonlóképen áll a helyzet Soroksár és Sopron vidékén. Arra kell törekednünk, hogy nemzetiségi nyelven iskolák létesüljenek, színházak működjenek, mert kifelé dokumentálnunk kell, hogy ebben a kérdésben az a helytelen álpatriotizmus, amely belesodort minket a mai helyzetbe, már megszűnt. Át kell alakulniok a lelkeknek és én azt tartom, kívánatos volna, hogy a kormány ezt az átalakulást a maga részéről is valahogyan elősegítse és támogassa. Kérnék öt perc szünetet, elnök ur. Elnök (csenget) : Már amugyis olyan késő van. Méltóztassék talán elállani ettől a kéréstől. Hebelt Ede : Sok mondanivalóm van még.