Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-168

A nemzetgyűlés 168. ülése 1923 kalmazásával a kérlelhetetlen eljárásra való át­térésre azokkal a hamisítókkal szemben, — más kifejezést nem tudok alkalmazni — mert saj­nos a mai törvényes rendelkezések, amelyek a hamisítást szabályozzák, nem adnak elég módot olyan szigorú büntetésekre, amint ezek meg­érdemelnek. Méltóztassék megnyugodni a t. Nemzet­gyűlésnek, hogy a magam részéről nem ismerek akadályokat abban a tekintetben, hogy ezeket a visszaéléseket megszüntessük és a tisztviselő­ket nyugalmukban zaklatni ne engedjük. (Elénk helyeslés.) Elnök : A szólás joga senkit nem illet meg. Homonnay Tivadar (szólásra jelentkezik). Elnök : Milyen címen kivan a képviselő ur szólni ? Homonnay Tivadar : A javaslatomhoz ! (Fel­kiáltások balfelöl : Visszavonja a javaslatát.) Gaal Gaszton: A 215. § d) pontja alapján. (Derültség.) Elnök : A képviselő urat a szó megilleti. Homonnay Tivadar: T. Nemzetgyűlés ! Mi­vei a pénzügyminister ur válaszában kijelentette, hoay az óvónők részére a IX. fizetési osztály I. fokozatát megnyitja, ez engem teljesen ki­elégít s ennélfogva javaslatomat visszavonom. Elnök : A szólás joga senkit meg nem illet, A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Követ­kezik a határozathozatal. Mivel a törvényjavaslat 20. §-át eredeti szövegében senki meg nem támadta, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 21. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Forgács Miklós jegyző (olvassa a törvény­javaslat SÍ. §-át). Elnök : Az előadó ur kivan szólni. Őrffy Imre előadó: T. Nemzetgyűlés! A 21. §-nak a bizottság által elfogadott szövege némi változtatásra szorul. Erinek a változtatás­nak indoka egyrészt az, hogy az indemnitási vita 1923 július 15-én túli időre nyúlván, az árdrágításról szóló törvényjavaslatra vonatkozó ez a rendelkezés megváltoztatandó, miután július 15-ike elmúlt. A másik szempont, amiért ezt a szakaszt módosítani vagyok bátor, az, hogy az eredeti 21. § csak egyévi időtartamra kívánta fentartani ezt a törvényt. E tekintetben ez az egyévi időtartam túlrövidnek látszik; egyébként is a törvényhozásnak mindenkor módjában van, hogy az állapotok megváltozásával hatályon kívül helyezze ennek a törvénynek az érvényét. Épen azért tisztelettel kérem ezt a szakaszt a következő szövegezésben elfogadni (olvassa) : »Az árdrágító visszaélésről szóló 1910. évi XXVI. t.-c. 7. és 8. §-aiban foglalt módosí­tásokkal a törvényhozás további intézkedésig meghosszabbittatik. Ennek a meghosszabbítás­nak hatálya 1923 július 15. napjával kezdődik«. Elnök." Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Farkas István! évi augusztus hó 7-én, hedden. 443 Farkas István: T. Nemzetgyűlés! Ez a 21. § az árdrágító visszaélésekről intézkedik. En nem a visszaélésekről, hanem ezek következ­ményeiről akarok beszélni. Egy javaslatot fogok tenni, kiegészítve ezt a szakaszt, hogy ez az intézkedés benne legyen a törvényben. Sokat beszéltem már és többször szóvátettem a nem­zetgyűlésben azt a kérdést, hogy nem csak a köztisztviselők fizetését és munkabérét kell ren­dezni, hanem a munkások, magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottakét is. Legutóbb, ami­kor felszólaltam a Házban, részletesen kimutat­tam azt, hogy ha az állam egyrészt nem képes arra, hogy a drágaságot megakadályozza, nem képes olyan intézkedéseket tenni, hogy itt az árak ne emelkedjenek folyton, másrészt, hogy pénzünk értéke ne csökkenjen, akkor az állam­nak módot kell találnia arra, hogy az összes munkából élők keresete lépést tartson az árak emelkedésével (Helyeslés.) Első szükség, a szo­ciális kérdések megítélésénél első szempont az, hogy bizonyos létminimum mindenki számára biztosittassék. Létminimum nélkül megélni senki sem tud, a létminimumot pedig meghatározzák azoknak a legszükségesebb élelmiszereknek árai, amelyeket naponként meg kell venni, be kell szerezni. Nem akarok részletesen kitérni arra a sok számadatra, amely időközben felszínre ke­rült, nem akarok kitérni arra sem, hogy külön­böző államokban ezt a kérdést már szabályoz­ták ugy, hogty bevezették az úgynevezett index­rendszert, hogy módját ejtette az állam minden­hol annak, hogy a munkások, magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak, tehát a magán­alkalmazottak az egész vonalon a béremelkedé­seket abban az arányban kapják, amely arány­ban növekszik a drágaság. Most ebben a törvényjavaslatban szabá­lyozást nyert köztisztviselők fizetésének kérdése. Szabályozást nyert végre nagyon helyesen, nagyon praktikusan oly értelemben, hogy azok fizetései a drágasággal a ministertanácsi hatá­rozat szerint arányba hozassanak. Ez azonban csak egy rétege az országnak, az állami és vár­megyei közalkalmazottak azok, akik ezt meg­kapják. Szabadjon megjegyeznem azt, hogy mégis csak a termelés, mindig a termelés az alapja egy társadalom és állam gazdaságának; szabadjon arra utalnom akkor, amikor tisztviselő­ről és munkásról van szó — nem a megkülön­böztetésért, nem azért, mert párhuzamot aka­rok vonni, vagy hogy egyiket a másik fölé akarom helyezni, hogy arról a munkásról, aki fizikai erejét adja a munkába, aki dolgozik, aki értékeket hoz létre, amely értékek képezik az ország közgazdaságát, hogy, mondom, arról a munkásról ép ugy kell gondoskodnia az állam­nak, amint kell gondoskodnia a közalkalmazot­takról. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem is azt kérjük, hogy ópugy gondos­kodjanak róla, csak azt kérjük, hogy az állam segítse ezt a gyöngébb dolgozó munkásréteget, €1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom