Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-168

416 A nemzetgyűlés 168. ülése 1923. évi augusztus hó 7-én, kedden. ellenzékének, hogy minél több magyar ember menjen le Bosznia-Hercegovinába, nem-e egyhangú követelése volt mindig a magyar törvényhozásnak, hogy minden módon elő kell segíteni, hogy minél több magyar állampolgár helyezkedjék el a közös kormányzatban? Ha ez volt a régi követelésünk, és követelésünknek megfelelően Szarajevóba és más déli városokba lementek magyar állampolgárok és ott a közös kormányzat tisztviselői voltak, hogy jutnak ezek a magyar állampolgárok most ahhoz, hogy a pénzügyminister ur megtagadja tőlük a felemelt lakáspénzt? És miért tagadja meg? Egyszerűen aggodalomból. Aggodalma van, hogy a jugoszláv állam nem fizet. A t. pénzügyminister urnák mindenesetre okai lehetnek arra, ha egyik vagy másik állammal szemben ily súlyos aggodalmakat táplál a lelkében, de bocsánatot kérek, ez végeredményében nem sújthatja azt a magyar állampolgárt, akit mi küldtünk oda le, és mi követeltük, hogy lenn legyen és ott szolgáljon. Ezek a bosznia-hercegovinai tisztviselők két csoportra oszlottak annak idején. Az egyik részük Bécsben szolgált a közös pénzügyministerium bosznia-hercegovinai osztályában, a másik részük lent szolgált magában Boszniában és Hercegovinában. Most a t. pénzügyi kormány megkülönbözteti a bécsieket, akik Bécsben a császári és királyi pénzügyministerium bosznia-hercegovinai osztályában voltak, s ezeknek ad lakáspénzt. Itt nem fél attól, hogy ezt nem tériti meg soha senki. Azoknak pedig, akik Szarajevóban szolgáltak, nem ad lakáspénzt. Mindössze 16—20 ilyen tisztviselőről van szó. Abszurdum, hogy ez a helyzet eddig igy volt. Ez a helyzet fenn nem tartható ; nem. ismerhetek el semmiféle indokot, amelynél fogva ezektől a magyar állampolgároktól a lakáspénzt és kedvezményes ellátást jogosan meglehetne tagadni. Épen azért az általános megelégedés kivivása és a nyugalom helyre állit ása érdekében is tisztelettel azt kérem a t. pénzügyminister úrtól, hogy ezt a kategóriát is nyugtassa meg, ennek a kategóriának is fizessen épen ugy, mint ahogy a Bécsben szolgáltaknak fizet. Es ha majd a jugoszláv állammal szemben a t. pénzügyminister ur elszámol, legyen nyugodt, hogy olyan ellenzéki képviselő, aki a t, pénzügyminister ur erélyes fellépését esetleg helytelenítené, nem lesz. Mindezekből kifolyólag javaslom, hogy (olvassa) : »Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy azon nyugdíjas magyar állampolgárokat, akik a monarchia fennállása idején Bosznia-Hercegovinában teljesítettek szolgálatot, de itt nyugdíjaztattak, s akiknek nyugdíjellátása elvileg az S. H. S. államot terheli, a lakáspénz tekintetében ugyanolyan elbánásban részesítse, mint a volt közös pénzügyministerium bosznia-hercegovinai osztályában alkalmazott, de itt nyugdíjazott és szintén az S. H. S. állam utólagos megtérítése reményében fizetett magyar állampolgárokat.« Azt hiszem, hogy ennek a kategóriának a sérelme olyan sérelem, mely bennünket, különböző pártokhoz tartozó képviselőket egymástól el nem választ, és azt hiszem, hogy ez a követelés, melyet előterjesztettem, az összes pártok egyhangú követelése lesz. Elnök : Szólásra következik ? Szólásra senki feljegyezve nem lévén, kérdem a t. Nemzetgyűlést, kiván-e még valaki szólni ? Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A pénzügyminsiter ur kíván nyilatkozni. Kállay Tibor pénzügyminister : T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassanak megengedni, hogy mindenekelőtt megköszönjem a felszólaló t. képviselő uraknak egyrészt azon készségüket, mellyel kijelentették, hogy a kívánt és javasolt kiadásokkal szemben hajlandók megfelelő fedezetről is gondoskodni, másrészt pedig azt a tárgyilagos hangot és a témának azt a tárgyilagos kezelését, mellyel felszólalásaikban találkoztam és amellyel kiterjeszkedtek a kérdésnek igen sok részletére, olyan részletekre, melyekb&i egyetértünk és olyanokra, melyekben nem értünk egyet, de mindenesetre olyan módon, hogy, azt hiszem, hogy ezzel a vitával és az anyagnak ilyen módon való megbeszélésével sikerült közelebb jutnunk a kérdéseknek mindenkit kielégítő megoldásához. Ami a főkérdést, nevezetesen az egész lakbérügy kezelését és rendezését illeti, ebben, sajnálatomra, nem érthetünk egymással egyet, mert hiszen mi a magunk részéről, nevezetesen én, aki a rendeletet proponáltam, azon az elvi állásponton akarnék maradni a jövőre nézve is, amelyet annakidején már itt a Házban is hangsúlyoztam és kijelentettem, hogy adott nehéz szituációnkban, különösen a mai lakásviszonyokat figyelembevéve, azt hiszem, kisebb illetményeket, kisebb lakásigényeket kell megállapítanunk az alkalmazottak részére, mint amilyeneket annak idején a régi szabályzatban részükre megállapittottak. Vonatkozik ez főleg a felsőbb kategóriákra, ahol a természetbeni lakás méretének és kiszabatának terjedelme tényleg ugy volt megállapítva, hogy az a mai viszonyok közé már, azt hiszem, teljesen be nem illeszthető. Épen ezért a kiadott kormányrendeletben ilyen más felfogásából, más tervezett rendezéséből indultunk ki az egész lakásügyi kérdésnek s ezen az alapon állapítottunk meg kétféle lakáspénzt ahhoz képest, hogy valakinek nagyobb, vagy kisebb családja van, vagy magában van, mert hiszen természetes, hogy a kétféle kategóriának, a kétféle családi állapotú egyéneknek más és más igényeik vannak a lakás és lakáspénz tekintetében. Ezt az elvi megkülönböztetést a magam részéről a jövőre nézve is fentartani óhajtom és megjegyzem, hogy ennek megfelelői eg óhajtjuk szabályozni most már a természetbeni lakások kérdését is s hogy ezt a gyakorlatban már eddig is figyelembe vettük ; nevezetesen mindenütt, ahol például uj pénzügyi épületeket, vagy más épületeket emelünk, figyelembe vettük oly módon, hogy az uj állami épületekben az egyes magasabb hivatalnokok részére természetszerűleg most már nem építünk annyi szobát, mint amennyit eddig épitettünk. Ebből az álláspontomból kiindulva,