Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-167

 nemzetgyűlés 167. ülése 1923. évi augusztus hó 3-án, pénteken. 371 azonban igazorhatólag csak papiron mentek keresztül, íme itt van például a még május hó 25-én megjelent 3410. számú ministeri rendelet, amelyet már május 23-án megelőzött a népjóléti minister ur 21.567. számú rendelete, amelyekben a rokkantak segélyét 200, illetve a hadiözvegyekét 100 %-kal felemelték. Meg kivánom állapítani, hogy ez a felemelés tisztán csak ebben a rendeletben ment keresztül, a gyakorlati életben azonban nagyon, nagyon kevesen jutottak ehhez a felemelt segélyhez. Mind azok az adatok, amelyek ezzel kapcsolatban kezemhez jutottak, azt mutatják, hogy májusban, júniusban, sőt még júliusban is azonos járadékot kaptak a rokkantak, amikor a rendeletet már régen végre kellett volna hajtani. Különben ezt mi sem igazolja jobban, mint a népjóléti ministerium által hivatalosan elfogadott Hadröá-nak, a Hadirokkantak Országos Szövetsége hivatalos lapjának július 8-iki száma, amely »Meddig kell még emberfölötti türelemmel várni ?« cím alatt megírja, hogy ezeket a felemelt segélyeket még akkor sem folyósították. Ez a hivatalos szervezet tehát már a saját lapjában jajdul fel és kétségbeesett jajkiáltással fordul az illetékesek felé, hogy mi fog velük történni. Különben általában valósággal nevetségessé teszik a hadisegélyek tekintetében magát az államot is, ugy hogy az ember a lapokban talál szemelvényeket, amelyek egyszerűen kifigurázzák azokat az intézkedéseket, amelyek a hadirokkantak és egyéb hadisujtottak segélyezésénél történtek. Most azután végre a mai nap folyamán megjelent ismét egy rendelet a hivatalos lapban, amelyet már napokkal ezelőtt kolportáltak. Eszerint a rendelet szerint felemelték a hadisegélyeket és pedig annak a nagy rostálásnak következményeképen, amely most végbement az egész vonalon, felemelték ugy, hogy egy 100%-os tiszti rokkant most már az eddigi 96.000 koronával szemben évente 960.000 koronát fog kapni. Ha ezt a nagy számot csak igy odavetjük, mindenesetre tekintélyes számnak látszik a régivel szemben, de ha azt nézzük, hogy egy 100%-os tiszti rokkantnak ebből havi 80.000 korona jut, amikor ma egy munkáscsalád létminimuma hetenkint több mint 80.000 korona, akkor nem tudom elképzelni, hogy mit jelent a segély azoknál, akik még ennyit sèm kapnak. Mert hiszen vannak 100%-os rokkant közlegények is, akiknél a járadék már csak havi 40.000 koronát jelent. Nagyon kiváncsi vagyok, mit fognak ezek ebből szerezni a mai drága viszonyok mellett, mert a piaci árak szerint havi 40.000 korona négy kiló zsirt jelent havonta, vagy ha kenyérre váltjuk át, bizony nem sok kiló kenyeret, semmiesetre sem annyit, amiből egy 100%-os hadirokkant akárcsak egyedül is megélhetne. Elnök : Két óra lévén, kérem a képviselő urat, legyen szíves beszédét délután 4 órakor folytatni. Az ülést délután négy óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Pesthy Pál foghíja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szabó Imre képviselő urat illeti a szó. Szabó Imre : T. Nemzetgyűlés ! Ha kevésnek tartom azt a segélyt, amelyet a mai napon megjelent 5780. számú ministeri rendelet a rokkantak részére kontemplál, ha kevésnek tartom azt a tisztirokkantak, illetve a 100%-os rokkantakra nézve, akkor még kevesebb az, hogyha a kevésbé rokkantakról van szó, vagy pláne, hogyha a gyerekekről beszélek. Igazán kiváncsi vagyok, arra, hogy a mai drágaság mellett mit fog csinálni egy 50-—70%-os rokkantsággal biró tiszt, aki egy évre 144.000, vagyis egy hónapra 12.000 koronát kap, vagy mit fog csinálni az a közlegény, aki ugyanilyen rokkantság mellett kap havonta 6000 koronát. De még inkább mit fog csinálni az az apátlan félárva, az az özvegjr, aki kap 1000 koronát havonta, vagy az az egészen árva, aki havonta 3800 koronát kap. Nem tudom, hogy ebből a 2—3000 koronából mit lehet egy hónapban beszerezni. Egyet azonban tudok, azt, hogy semmi esetre sem ekkora segitséget, semmiesetre sem ekkora támogatást Ígértünk annakidején ezeknek a hadbavonultaknak, amikor bevonultak 1914-ben és az azt követő időkben. Módosításomat nemcsak azért terjesztettem elő, hanem azért is, mert szerintem lehetetlen állapot az, hogy ma már idestova kilenc éve, hogy a háború elkezdődött és három évnél több elmúlt, amióta bevégződött s ennek dacára most is csak kormányrendeletekkel és ministeri rendeletekkel intézik el ezeket az ügyeket. Hogy miképen néznek ki ezek a rendeletek ? Itt van pl. a 91.000. 1922. számú ministeri rendelet. Ez a rendelet tulaj donképen végrehajtási utasítása a 2700. és a 7200. számú ministeri rendeleteknek. Ez a végrehajtási utasítás mindenre kitérjedőleg intézkedik ugyan, de merem állítani, hogy nincs az a rokkant, aki tisztában lenne azzal, hogy mik az ő kötelességei és mik az ő jogai. Nem akarom az egész rendeletet most ezen alkalommal vita tárgyává tenni, de mikor azt látom, hogy az egész vonalon egy restringálási, egy megrostálási művelet van a népjóléti ministerium részéről folyamatba téve, amikor azt látom, hogy a rokkantak legnagyobb részét a rokkantállományból úgyszólván kiszórják egyik napról a másikra, amikor vizsgálom azt a végrehajtást, amellyel ez a művelet folyik, akkor meg kell állapitanom, hogy ez a kiszórási művelet egyenesen önkényes és a kormány részéről olyan cselekedet, amely a rokkantakkal szemben a kormány részéről a legnagyobb méltánytalanságot jelenti. Meg tudom érteni, hogy bizonyos fokú rokkantság időről-időre javuláson megy át, de nem tudom megérteni azt a módszert, amellyel a rokkantság javulását megállapítják. E rendelet 6. fejezetének 36. §-a rendelkezik az igénymegállapitó bizottságokról. Ezekben a bizottságokban részt vesz városokban a polgár-