Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-166

328 Ä nemzetgyűlés 166. ülése 1923. lakásilletményt s így amit az egyik zsebébe betesz, azt a másikból kiveszi s ez az adminisztrációt teszi komplikálttá, költségessé. Ha kiszámítjuk az egyenes adók adminisztrációját, ez körülbelül annyiba kerül, mint amennyi az egyenes adók bevétele. Kérdezem, miért kell ilyen költséges szervezetet, adminisztrációt fentartani, amely az állampolgárok örökös és állandó kinzását jelenti? Egyszerüsiteni kell a kezelést, amit pedig aképen lehet végrehajtani, hogy nem szedek adót attól, akinek nekem magamnak kell azt visszaküldenem postán. A legprimitívebb igazságosság követeü azt, hogy ezeket a kisgazdákat minden ilyen adózástól mentesítsük. Keresse meg a pénzügyminist er ur a nagyobb, a luxus-lakásokon, a tehetősebb emberek lakásain azt a különbözetet, ami ennekfolytán elesik, s amit ott megszerezhet. Lehet ezt a bevételi differenciát és hiányt pótolni másképen is. Az állam a házakat tulaj donképen évek óta konfiskálja. A házak évek óta súlyos szociális terhet viselnek, súlyosan adóznak, sokkal súlyosabban, mint akármilyen más vagyon. Erdélyi Aladár : Mégsem akarja felemelni a házbért ! Rupert Rezső : Nem tudom megérteni azt, hogy akkor, amikor a házak évek óta fizetik ezt a horribilis, exorbitáns adót, miért sújtják még jobban őket. Nem tudom megérteni, t. képviselőtársam, aki engem meg akar zavarni, mi igazság van abban, hogyha pld. egy kis telekkönyvvezető, aki 25 éve szolgál, s aki összegyűjtött pénzecskéjéből épített egy épületet, akinek háromszobás lakása van, ennek fizetnie kell a haszonrészesedést, ha pedig még egy lakás van a házikóban, akkor is viselnie kell ezt a terhet, amig ugyanezen teher alól herceg Eszterházy a maga 400.000 holdjával egészen mentesítve van. \ Méltóztassék ezt a kiáltó igazságtalanságot szembeállítani, hogy a kis háztulajdonos a maga tulajdonával nem rendelkezhetvén, szinte kommunisztikus rendeletek hatálya alatt áll, addig a horribilis nagy vagyonok urai, a 400.000 holdas birtok, vagy nagy gyár ettől a szociális tehertől mentesen nemcsak ment ettől a tehertől, hanem még a konjunktúrák áldásait is fokozatosan kiélvezheti. Ez az igazságtalanság nem vezethet jóra, mert ezek a rendelkezések, amelyek a létminimumot is érintik, egy egész országot háborítanak fel, tömegeket ingerelnek fel és ennélfogva lehetetlenné teszik azt a nyugalmat, amely szükséges ahhoz, hogy valaki kedvvel dolgozhassék, s az ilyen intézkedésekkel megássák az ország sirját. Legalább egyet lássunk be ebben a veszendőbe ment országban, azt, hogy a legelső, legfőbb szempont : mindenkinek a létminimumot, a máról holnapra való megélhetést, mindenkinek a kenyerét biztosítani, ez a rendelkezés azonban egyenesen a mindennapi kenyér ellen való támadást jelenti. Amint bátor voltam említeni, erre a szakaszra nincsen szükség, mert hiszen az országban nagy épületek, nagy lakások vannak, amelyek fokozottabb adókulccsal megsújtva, mindezt a differenciát ívi augusztus hó 2-án, csütörtököm,. helyrehozzák. Ezért leszek bátor ajánlani, hogy mentesítvén a háromszobás lakásokat a kincstári haszonrészesedés alól, minden nagy lakásra nézve, a négyszobás lakásoktól kezdve, módja legyen a kormánynak az adókulcsot megállapítani, hogy a hiányt helyrehozza ; módja legyen arra, hogy rendelettel szabályozhassa az adókulcsot 10—50%-cs határok között fokozatosan, hegy a négyszobás lakásoktól kezdődő nagyobb lakásoknál kivetendő haszonrészesedésből pótolhassa az előállható hiányt. Ez a szakasz nagyrészben konfliktust is támaszt a két érdekeltség, a háztulajdonosok és a lakók között. Az a helyzet t. i., hogy mind a két érdekeltségnek igaza van. Igaza van a háztulajdonosoknak azért, mert mint bátor voltam említeni, évek óta súlyos szociális terheket viselnek ; a lakóknak pedig azért, mert nem tudnak fizetni, mert elnyomorodtak az évek óta tartó kormányzat mellett. Ugy áll a helyzet, hogy a házigazdák már évek óta ráfizetnek a házukra. Ilyen körülmények között csakugyan igazságosnak látszik az, ha a pénzügyi bizottság ezzel a haszonrészesedéssel nem rója meg őket, hanem módját ejti annak, hogy azt áthárítsák a lakókra. Ha elfogadják az én javaslatomat, hogy három szobát mentesítsenek a lakók részére, ez nem volna nagy baj, mert a négyszobás lakással bíró emberekre, — már akik ezt a lakást eddig meg tudták tartani — vagy a még több szobával rendelkező emberekre könynyebben áthárítható a haszonrészesedés. Itt valami kompromisszummal meg lehet oldani a kérdést, másképen is úgy, hogy közelebb jussunk az igazsághoz. Háromféle megoldásról lehet szó. Egyik a kislakások ügye, ahol a kormány is a lakbéreknek egy mérsékeltebb fokozását, felemelését engedi meg időről-időre. A másik az üzletek kategóriája, amelyeknél fokozottabban szabad az emelés, ahol tehát a háztulajdonos jobban megtalálhatja a maga számítását, ellenértékét a háza használatánál. Azonkívül vannak egészen szabad rendelkezés alá eső háztulajdonok is. Egyes községekben a háztulajdon teljesen felszabadult. A két utóbbi esetben, amikor fokozottabb felemelésről lehet szó, — mint az üzleteknél, meg azokban az esetekben, mikor szabadon szabhatja meg a bért a tulajdonos — és amikor a bérlő már úgyis magas bérösszeget fizet, ezekben az esetekben nem méltányos, hogy még a haszonrészesedést is áthárítsa a tulajdonos az üzletbérlőkre vagy azokra a lakókra, akik szabad rendelkezés alatt álló házat vesznek bérbe úgyszólván annyiért, amennyiért a házigazda adja. Itt nem volna méltányos, hanem szinte botrányosan igazságtalan volna, ha megengednők, hogy a bérlőre áthárittassék ez a teher is. Ketté kell tehát osztani a kérdést. Ott, ahol a háztulajdonos úgyis fizeti a nagy adót, mert nem kapja meg háza használatának ellenértékét, sőt annak csak nagyon kis kvótáját kapja meg, tehát úgyis áldozatot hoz a nemzetnek, ott méltányos, ha felmentik a házhaszonrészesedési teher viselése alól ; ellenben ott, ahol a házigazda megkapja háza