Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.
Ülésnapok - 1922-153
r A. nemzetgyűlés 153. ülése 1923. évi július hó 11-én, szerdán. 55 közös diplomáciai karból rekrutálták, ahonnan mindenkit átvettek, sőt legutóbb is olvastam a hivatalos lapban, hogy ezen a címen például őrgróf Pallavicini Alfonz volt közös követségi titkárt nevezték ki legújabban a külügyministeriumba. Nagy Ernő: Épen odavalói Hegymegi-Kiss Pál : Másfelől rekrutálták az egyes hivataloknak a társministeriumoknak nyelveket tudó tagjaiból, — ugy emlékszem, Pruzsinszky államtitkárt bizták meg ezeknek összetoborzásával — és igy került például Tomcsányi Vilmos Pál későbbi igazságügy minister ur is az igazságügyministeriumból a küíügyministeriumba. Horváth Zoltán : Annak már prakszisa volt ott! Hegymegi-Kiss Pál: Kívülről vett emberek nagyon kevesen voltak. Szóval meg keli állapitanom, hogy széleskörű ós az állami és külpolitikai kérdések átfogására képes kiváló szakerők ebben a ministeriumban a mi szempontunkból, magyar szempontból nagyon kevesen voltak találhatók. Ennek oka egyfelől koldusságunk, másfelől a nyelvismeret hiánya, mert a magyarok ettől a pályától el voltak zárva. Végül az, hogy hivatalos körökben, és különösen a felsőbb tízezerben, akik a külpolitika folytatását szinte maguknak foglalták le, az a meggyőződés, az a ferde felfogás érvényesül, hogy nem akarják demokratikus szempontból nézni a dolgokat, amiért is nem történt meg diplomáciai szervezetünknek megfelelő átszervezése. Horváth Zoltán: Elég hiba! Hegymegi-Kiss Pál: Ennélfogva nagyon is érezhető külpolitikai téren hátramaradottságunk. Hiszen nekünk külpolitikusaink mentalitása folytán is a legtöbb helyen voltaképen csak az arisztokrata körökben vannak összeköttetéseink, ami rendkívül megnehezíti a helyzetet. Rossz szemmel is néznek bennünket. Horváth Zoltán : Azt hiszik, hogy itt csupa gróf van! Hegymegi-Kiss Pál : Diplomáciánk működése inkább csak bürokratikus és nincs is teljesen felkészülve. Hogy ezen a hátrányon mint igyekeznek segíteni, mint állítanak be külső embereket erre a tevékenységre, ezt a törekvést csak helyeselhetem; a magam részéről nagyon örültem annak, amikor a genfi tárgyalásra Lukács György t. képviselőtársamat küldték ki. Az ő kiválóságairól keveset beszélek. Ami eredményt elért, az hálánkra és elismerésünkre méltó. A másik szakember mellette Gajzágó László, a külügyministeriumnak egyik kiváló tisztviselője volt. Húsz éve nem láttam, de talán Maday G-yula t. képviselőtársam, akivel együtt járt a debreceni iskolában, tudja értékelni és becsülni, hogy milyen szóles látókörű és nagy nyelvtudású tisztviselő vált belőle. Nagyon is jó kezekbe volt tehát ez a kérdés lefektetve» Ennélfogva én feltétlenül balfogásnak tartom, hogy a brüsszeli egyezkedési tárgyalásokra a külügymmister ur most már gróf Csáky volt külügymmister urat küldte ki, mert míg a külügymmister ur igy készült erre a brüsszeli egyezkedési tárgyalásra, addig Románia nagyon is felkészült kétoldalról: egyfelől tudományos téren igénybe vette a hozzáhajló nemzetközi jogászokat, Lapradelt és többieket, akik az ő igazsága mellett törtek lándzsát, másfelől az az érdekszféra, amely Franciaországgal összeköti Romániát, el kezdett működni, a francia-japán követ utján a japán kormányra igyekeztek befolyással lenni, hogy Adatcit az objektivitástól esetleg eltéríthessék. Románia tehát nagyon is jól dolgozott. Ami kiküldöttünk megjelent Brüsszelben. Hogy minő instrukciókkal látta el őt a külügyminister ur, hogy a megbízó levele hogyan szólt, azt nem tudom. Nagyon szeretném — mivel ez ma nagyon vitás kérdés — ha ebben a tekintetben a külügyminister ur teljes világosságot nyújtana. Amennyire az eseményekről szóbeszédből értesülve vagyok, körülbelül a következő törtónt. Tárgyaltak, tárgyaltak, nem tudtak megegyezni. Közbejött egy olyan egyezményes szövegjavaslat, amelyet külügyi képviselőnk, gróf Osáky egyideig nem fogadott el, sőt már ugy volt, hogy a brüsszeli egyezkedési tárgyalás teljesen meg is hiúsul és a kérdés igy kerül a nemzetek szövetsége elé. Ugy vagyok értesülve, hogy az utolsó pillanatban, az elutazás pillanatában, amikor a képviselőkön már a kabát is rajta volt, gróf Csákynak az a gondolata támadt : Eh, mégis aláírom ezt a szerződést. Nem tudom, jó-e az információm, a külügyminister ur megcáfolhatja. Titulescu román képviselő csak bámult és megkérdezte, hogy aláírja? —• Alá! — Hát lássam! — Aláirta, erre Titulescu is aláirta, Adatci is aláirta, ellenben Gajzágó László tudtommal nem irta alá. Hogy ez igy van-e, azt nem tudom; ebben a tekintetben méltóztassék a külügyminister urnák nyilatkozni. Kiss Menyhért: Igy van! Hegymegi-Kiss Pál: Sőt arról is értesülve vagyok, hogy a külügyminister ur nem is kapott rögtön értesítést a brüsszeli egyezkedés megtörténtéről. Ebben a tekintetben azonban homályban vannak előttem a dolgok. Magát a brüsszeli egyezményt a lapok híradásából abban az alakjában tudtam olvasni, ahogy azt Adatci, a nemzetek szövetsége mostani genfi ülésének ebben a kérdésben előadója, az említett szövetség elé terjesztette. Vizsgáljuk meg, t. Nemzetgyűlés, mi is van abban a brüsszeli egyezményben. Az első rész egy szokásos smonca, amely a jó szomszédi viszony megállapítására vonatkozik. A második részben ugy tudom, az van (olvassa): »Meg van győződve, hogy a magyar kormány ama mindkét részről kifejezésre jutott igyekezet után, togy. i
