Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.
Ülésnapok - 1922-153
42 A nemzetgyűlés 153. ülése 1923. évi július hó 11-én, szerdán. országon, mint amilyen volt a háború előtt, ha itt a munkásságnak az országgyűlésen beleszólási joga lett volna az ország dolgaiba, akkor azok a lehetetlen állapotok mind elkerülhetők lettek volna. De épen az okozta ezeket, hogy a magyarországi munkásságnak nem volt semmi vesztenivalója, abszolúte nem veszített semmit ; nem voltak munkásvédelmi intézkedések, nem voltak politikai jogaik, nem volt semmi ebben az országban ; a munkást nem nézték embernek, amint ma sem nézik annak, mert törvényen kivül helyezték. Szomjas Gusztáv ; Hogy lehet ilyet mondani ! Saly Endre : Kivételes állapotok vannak. Szabad a munkaadóknak szabadon szervezkedniük* és az ébredőknek szabadon egyesülniök, de nem szabad a szociáldemokrata munkásságnak. Ha ez nem kivételes állapot, akkor semmi sem az. Ennek az állapotnak meg keli szűnnie, mert ebben az országban addig béke, nyugalom, rend, munkakedv nem lesz. Már pedig ezt az országot munkakedv nélkül felépíteni nem lehet. Az igazságügyminister ur is legutóbbi felszólalásában, ha jól emlékszem, beszélt arról, hogy a büntetőtörvénykönyvet reformálni kívánja, modern alapokra akarja helyezni, olyan intézkedéseket kíván életbeléptetni, amelyek szerinte az állampolgárok vagyonát, testi épségét s mi egyebet meg fogják védelmezni és garancia lesz arra, hogy azok be is tartatnak. Ezt nagyon helyesnek és nagyon üdvösnek tartom. Csak arra kérem az igazságügyminister urat, gondoskodjék arról is, hogy azok, akik bűncselekményt követnek el, megtorlásban részesüljenek. Szomjas Gusztáv: Ezt akarjuk! Saly Endre: Mert mindaddig rend, nyugalom, béke, törvénytisztelet ebben az országban nem lesz, mindaddig a törvényt senki sem fogja respektálni, amig azt nem látják, hogy a törvény arra, aki bűnt követ el, teljes szigorával le fog sújtani, akármilyen oldalról jöjjön is az a törvényszegés. (Helyeslés a jobboldalon.) Nánássy Andor : Nincs semmi kifogásunk ! Saly Endre : Ezzel kapcsolatban arra kérem még az igazságügyminister urat, méltóztassék talán befolyásával odahatni, hogy azok a lehetetlen állapotok, amelyek jelenleg Magyarországon fenn állanak, megszűnjenek. Tudom, hogy ez nem tartozik az ő resszortjába, de miután jelen van, hozzá intézem ezt a kérést. Nevezetesen értem a rendőri jelentkezések, a rendőri felügyeletesek, a zalaegerszegi internáló tábor kérdését. Méltóztassanak végre belátni, hogy modern alkotmányos államban lehetetlenség elképzelni azt, hogy birói Ítélet nélkül embereket, egyéneket hónapokon és éveken át bezárva tartsanak, családjuktól elvigyenek, elraboljanak, családjukat megfosszák tőlük, családi tűzhelyüket feldúlják és családjuk megélhetését lehetetlenné tegyék. Birói ítélet nélkül ezt megcsinálni legalább még eddig egyetlenegy jogállamban sem volt szokásos és nem is csinálták meg. Én tehát azt kérem, hogy ha Magyarország a jogállamok közé sorolja magát, — amint azok közé sorolja magát, — méltóztassanak ennek megfelelő törvényes intézkedéseket is életbeléptetni. Meg vagyok arról győződve, hogy a magyar munkásságnak az a része, amely odaadással és lelkesedéssel dolgozott mindenkor, amikor arra szüksége volt az or.szágnak, amely odaadta vérét és testi épségét a háború alatt kint a fronton és bent a gyárakban, amikor éhbérért kellett neki dolgoznia, amely minden lehetőt meg tett arra nézve, hogy az ország érdekében az ország dolgát előmozdítsa, nem érdemli meg azt, hogy négy és fél év után még politikailag is üldözzék, megélhetését és gazdasági szervezkedését lehetetlenné tegyék és ne tudjon saját magának egy darabka kenyérrel többet kiverekedni. Különösen súlyosan sérelmezem a magam szempontjából azt, hogy alapszabályokkal bíró egyesületek gyűléseit be kell jelenteni, azok nem tarthatnak gazdasági ügyeket érintő kérdésekben a saját maguk körében megbeszéléseket, tárgyalásokat, intézkedéseket. Hogy ezeket mind be kell jelenteni a rendőrségnek, az't sem tudom elképzelni egy jogállamban, amikor az illető egyesületnek alapszabálya van, amelyet a belügyminister annak idején jóváhagyott. A szerzett jogokat respektálni kell; lehetetlenségnek tartom, hogy ezek az állapotok továbbra is fenmaradjanak. Én tehát arra kérem az igazságügyminister urat, hogy amennyiben módjában van és lehetséges, méltóztassék ezeknek a dolgoknak a reparálása tekintetében intézkedni. Hozzá kell még tennem azt is, hogy talán már elérkezett voln ideje annak, hogy azok ügyében, akik el vannak ítélve és börtönben vannak, de akik nem követtek el gyilkosságokat, rablásokat vagy hasonló dolgokat, hanem csak politikai vétségeket, méltóztassék intézkedni, hogy azok már végre-valahára négy év után amnesztiában részesülhessenek. Nem kívánom azokat felmenteni, akik gyilkoltak, ha vannak ilyenek, hanem tisztán és kizárólag azokat, akik politikailag vannak érintve. Ezeknek az ügyeiben szintén méltóztassék eljárni, hogy ezek végrevalahára négy éves küzdelem után megkaphassák szabadságukat. Nem akarok ezzel a kérdéssel tovább foglalkozni, csak azt akarom felemlíteni, amit már több izben említettem felszólalásommal kapcsolatosan, hogy nagyon szeretném, ha a belügyminister ur az italméréssel, a szeszkiméréssel kapcsolatban bizonyos intézkedéseket foganatosítana. A képviselő urak közül többen szóvá tették azt, hogy a munkásság elmulatja és elissza a pénzét. Ebben van valami. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy a háború alatt azok, akik kinn voltak a fronton, bizony hozzászoktak ehhez, mert nemcsak nálunk magyaroknál, hanem az összes harcban levő államok hadseregeinél is az volt a szokás, hogy ha meg akarták támadni az ellenséget, akkor leitatták a
