Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.
Ülésnapok - 1922-159
A nemzetgyűlés 159. ülése 1923. Kegyeskedik jól tudni, hogy büntetőjogot rendelettel statuálni nem lehet, a biróság rendeletem alapján nem járhat el. (Ugy van ! ügy van !) Kétségtelen, hogy nagyon jól tudom, mit csinálok de lega ferenda; s nem árultam el eddig igazságügyi reformjaim egész komplexumát. Ott én kiterjeszkedem az összes hiányokra, amelyek igazságügyi téren íolmerültek; kegyeskedjenek megengedni, hogy pl. rámutassak arra a végtelen abszurdumra, hogy a jelenlegi magyar büntetőtörvény a nemzetgyűlési képviselővel szemben elkövetett megvesztegetési kísérlet bűncselekményét nem ismeri. (Egy hang a középen : Az is megtörtént.) Szapáry László esetében ; annakidején. én is résztvettem cikkekkel annak irodalmában. Sajnos, a nemzetgyűlési képviselővel szemben ez nem bűncselekmény. Bűnvádi és büntetőjogi javaslataim között igenis, többek között előkelő helyet foglal el az a kérdés is, hogy a nemzetgyűlési képviselőt a közhivatalnokkal egy tekintet alá helyezzük. (Helyeslés.) Ha tehát ez majd meg lesz szavazva, — s remélem, hogy mielőbb meg lesz szavazva, — akkor azután a képviselővel szemben elkövetett megvesztegetési kisérlet épugy lesz büntetendő, mint a közhivatalnokkal szemben elkövetett; a különbség csak az lesz, hogy a 479. § szerint egy esztendei fogház jár ezért, én pedig három esztendei börtönt és tiz millió korona pénzbírságot szabok arra, (Helyeslés.) aki képviselővel szemben megkísérel olyan lépést, amely alkalmas arra, hogy a képviselőt valamiféle szempotból elterelje hivatása becsütetes teljesítésétől. Ez áll de lege ferenda. De lege lata, a mai törvény alapján nem tudnék fellépni máskor, mint ha közhivatalnokok az ország bármely hivatalából bárhonnan kegyesek lesznek olyanféle felszólító levelet produkálni, amelyet ilyen banktól kaptak. De kegyeskedjék produkálni ilyet képviselő is, mert ha, sajnos, nem is tehetem inkrimináció tárgyává közvetlenül, de feltétlenül bizonyitóerővel fog birni az illető bankkal szemben az is, hogy képviselő is kapott ilyent. Bogya János: Alapos gyahu! Nagy Emil igazságügyminister : Ennek folytán kegyeskedjenek megengedni, hogy erről a helyről az ország egész közönségéhez azt az ünnepélyes és komoly kérdést intézzem, hogy mindazok, akik bankoktól — bármiiyen banktól, itt több bank is van kérdésben — ilyen természetű levelet kaptak, tartsák a haza iránti szent kötelességüknek ezt nekem átszolgáltatni és kegyeskedjenek meggyőződve lenni, hogy fogom tudni kötelességemet. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Az elnöki napirendi indítvánnyal szemben Homonnay képviselő ur elleninditványt tett. Kérem azokat a képviselő urakat, akik az elnöki napirendi indítványt fogadják el . . . (FelMáltások jobb felöl : Visszavonja í) A képviselő ur visszavonja az indítványát? évi július hó 20-án, pénteken. 375 Homonnay Tivadar : Nem vonom vissza! Elnök : Akkor a határozat következik. Az elnöki napirendi indítvánnyal szemben Homonnay képviselő ur elleninditványt tett. Kérem azokat a képviselő urakat, akik az elnöki napirendi indítványt fogadják el, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A nemzetgyűlés ilyen értelemben határozott. Fábián képviselő ur személyes kérdésben jelentkezett szólásra. Fábián Béla: T. Nemzetgyűlés ! Az igazságügyminister ur beszéde közben Kiss Menyhért képviselőtársam az igazságügyminister urat mint a herceg Eszterházy birtokok jogtanácsosát aposztrofálta és több alkalommal szíves volt közbeszólni, hogy a bankok ellen bizonyos eljárás induljon meg. Felhasználom az alkalmat épen az igazságügyminister ur beszéde kapcsán és a képviselő ur felszólításával kapcsolatban, hogy egy kérdést intézzek hozzá, mivel ebben az országban nemcsak két bank, a Hitelbank és a Kereskedelmi Bank van, hanem vannak még más bankok is, és más bankok is szoktak nemcsak velük üzleti összeköttetésben állóknak, hanem — ugy látszik — más embereknek is lekötelezés céljából részvényeket adni. Mert igenis, aláhúzom azt, hogy én, aki a magam részéről sohasem kaptam még felszólítást sem arra, hogy fogadjak el ilyen részvényeket, kijelentem, hogy abban az esetben, ha valaki állandó üzleti összeköttetésben, kommittensi viszonyban van egy bankkal, és annak bizonyos részvények kibocsátása alkalmával az a bank a részvények kibocsátási árfolyamán ad papírokat, az nem képezhet vitás kérdést, Azt hiszem a képviselő ur nem volt a Lloyd-Bankkal üzleti összeköttetésben,... Kiss Menyhért : Tessék csak végigmondani ! Fábián Béla:... és ugy hiszem, hogy a képviselő ur bizonyos más vállalatokkal sem volt összeköttetésben. Tessék itt a nemzetgyűlés előtt kijelenteni, hogy a képviselő ur bizonyos részvénytársaságok részvénykibocsátása alkalmával az illető destruktiv, — mert a képviselő ur fajvédő — korbácsolt, üldözött és a képviselő ur által kiirtani vélt vállalatoktól nem kapott-e kibocsátási árfolyamon részvényeket ? (Halljuk ! Halljuk !) Bugya János : Ez már mégis abszurdum ! Elnök : Kiss Menyhért képviselő ur kíván szólani. Kiss Menyhért : T. Nemzetgyűlés ! Azt vártam volna Fábián képviselőtársamtól, hogy tényleg megnevez egy bankot és megnevez bizonyos számú részvényt... (Felkiáltások : Lloydbank !) Nagy Emil igazságügyminister : Megnevezte : Lloyd-Bank ! Kiss Menyhért : . . . amely banktól én részvényeket kaptam. Ez szemenszedett valótlanság ; én sem a Lloyd-banktól, sem a másik két banktól, amelyekről itt szó van, egyetlen részvényt