Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.
Ülésnapok - 1922-159
352 A nemzetgyűlés 159. ülése 1923. Állandóan és rendszeresen szinte egy kaptafára húzzák a beliltó határozatok indokolását, amely körülbelül igy hangíik .* »Hatóságom területén a rossz gazdasági viszonyok oda vezettek, hogy nagyszabású kivándorlási mozgalom észlelhető. Épen azért, mert a leromlott gazdasági viszonyok következtében a kedélyek izgatottak, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a népgyűlést tudomásul vegyem. Amint méltóztatnak látni, ennek a ható-' sági megállapításnak első része egész éleslátással, egész jó gazdasági érzéssel hozatott. Az államrendőrség bemutatja azt, hogy a tarthatatlan gazdasági körülmények ebben az országban hellyel-közzel kivándorlásra vezetnek. Ez a meglátás azonban nem zavarja a magyar királyi diósgyőri államrendőrséget abban, hogy erre a betegségre az orvosszert rosszul alkalmazza. T. i. nem azt teszi, hogy épen azért, mert rosszak a gazdasági körülmények,, engedi módját ejteni az önvédekezésnek, hanem a rossz gazdasági körülményeken ugy vél segiteni, hogy belefojtja az éhező és szűkölködő néprétegekbe a szót, azt hivén, hogy ezáltal mindent tökéletesen elintézett. Nem gondol arra, hogy épen ezzel az eljárásával a leglehetetlenebb helyzetet teremti meg, mert ott, ahol nincs szabad gyülekezés, nincs szabad szervezkedés, ott a gazdasági bajokon természetesen még kevésbé lehet segiteni, mint ott, ahol van és a gazdasági körülmények ez emberek számára még rosszabbak lesznek, mint másutt. Azt hiszem, hogy ez a tény, amelyet most itt elmondottam, nagyon erősen cáfolja a külügyminister urnák azt az állítását, hogy nálunk túlteng a demokrácia. Én a magam részéről tiszteltem azt a demokráciát, ahol az illetékes hatóságok is megállapítják, hogy a nyomorúság oly nagy, hogy kivándorlásra vezet, de ugyanakkor nem engedik meg azt, hogy a közönség, az érdekelt néprétegek összegyűljenek, megbeszéljék a maguk súlyos helyzetét és valami akciót indítsanak •— törvényes akciót értek ezalatt — rossz gazdasági körülményeik megváltoztatására. Amikor a hatóság részéről igy kezeltetnek az ügyek ott, ahol a magyar királyi diósgyőri vas- és acélgyár, mint egy kényúr szerepel, ugyanakkor maga a gyárvezetőség, a gyárigazgatóság több kérdésben ugy cselekszik, ugy viselkedik, amit nézetem szerint szó nélkül hagyni nem lehet. 1922-ben történt, hogy a panaszok özöne ment a pártvezetőséghez amiatt, hogy a munkásságnak a széncédulája elvész, eltűnik és igy nem tudnak szénjárandóságaikhoz hozzájutni. A helyzet t. i. az, hogy a m. kir. diósgyőri vas- és acélgyár szabályai szerint hat tonna szén jár minden ott dolgozó munkásnak. A munkásság ezt az egész hat tonna szenet anyagi körülményei miatt nem tudj a igénybe venni és mindössze két-három, maximum négy tonna szenet használ el, annyit vált ki, mert hiszen többre nincs pénze. A többi szénjárandósága benmarad. 1922-ben az történt, hogy a széncédulák elvesztek. Akkor e panaszok következtében vizsgálat indult meg, amely vizsgálat ott a diósgyőri '. évi július hő 20-án } péniehen. vas- és acélgyár környékén igen nagy port vert fel, egy nagyobb szabású panama Ígérkezett kipattanni ebből a vizsgálatból, azonban egyszerre hirtelen, egészen csendesen leszerelődött ez az egész vizsgálat és négy munkást, akik a szénkiadásnál voltak alkalmazva, elbocsátottak azzal az indokolással, hogy ők a bűnösök abban, hogy a munkásság széncédulái elvesztek. Én egy kicsit utána érdeklődtem a dolognak, mert nem akartam csak ugy könnyelműen elhinni, hogy lehetséges volna az, hogy egy ilyen nagy, hatalmas, fejlett állami üzemben négy egyszerű munkásemberen, aki ott a szenet kiadcgatja, múlnék a széncédulák eltűnése. Ugy gondolkoztam, hogy az sokkal inkább a belső adminisztráció hibáján múlott ; és arról győződtem meg, hogy ezek a széncédulák tényleg felhasználtattak,, még pedig nem a négy munkás által, hanem sokkal befolyásosabb egyének által bizonyos üzleti célokra. Nevezetesen az történt, hogy azokat a széncédulákat, amelyeket nem váltottak ki, nem kapták ki az illetők, ellenben a járandó szénmennyiségen árpát vásároltak és a szénjárandóságnak megfelelő árpát osztottak ki a munkások között. Ezt én a magam részéről nem is kifogásolnám, ha nem volna a dolognak egy igen beteg oldala is. Ha van szénfeleslegjárandósága annak az amúgy is keveset kereső és sokat nélkülöző munkásságnak, hivatalnok-rétegnek, akkor nagyon helyes disznóhizlalási és más szempontból, ha ehelyett más árut adnak. Itt azonban az történt, hogy mindazoknak, akik a keresztényszociális szakszervezet tagjai, adtak árpát. Ellenben eltűnt a széncédulája a fel nem vett szénmennyiségről azoknak is, akik nem voltak tagjai a keresztényszociális szakszervezetnek, de ezzel szemben ezek árpát nem kaptak. Ez — mondanom sem kell — a diósgyőri vas- és acélgyár munkássága körében óriási keserűségre adott okot és nem merném állítani, hogy a termelés megjavítására vezetett. Hogy X. magáncég hogyan bánik az alkalmazottaival, az egyiket, aki neki kedvesebb, jobban dotálja, mint. a másikat, nagyjából nem tartozik rám, azonban különösnek tekintem és szóváteendőnek tartom, ha egy állami üzemben igy osztályozzák a munkásságot elvi felfogása szerint. Azonkívül tapasztaltam a diósgyőri vas- és acélgyárnál — és egy esetben magam személyesen is interveniáltam a gyárvezetőségnél — egy ennél még különösebb, furcsább esetet. Egy munkás nyulazott. Ez a szakkifejezés nyulazott, annyit jelent, hogy valamely munkás valami anyagot kivisz magával az üzem területéről. Bennem nincs meg az a szándék, hogy ennek a nyulazó munkásnak pártjára álljak, azt azonban, hogy ezt a nyulazó munkást, mikor rajtakapták,.elbocsátották a gyár kötelékéből, de mert beiratkozott a keresztényszociális szakszervezetbe, megkegyelmeztek neki, olyan erkölcstelen lépésnek tartom, — súlyosbítva azzal, hogy állami üzemben történhetik meg — amit szó nélkül nem hagyhattam és el kellett mondanom.
