Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-159

A nemzetgyűlés 159. ülése 1923. évi július hó 20-án, pénteken. 349 következése előtti időben önhibájukon kivül megrokkantak. Itt vannak azután ezeknek az árvái és özvegyei. Azt mondom, bogy szégyene az országnak, bogy ezek az emberek bavi 28—30 koronás kegydíj mellett tengetik a nyomorult életüket . . . Szabó József : A villamosjegy pedig 200 korona ! Reisinger Ferenc : . . . abban az időben, amikor Budapesten a villamosjegy 200 korona, Miskolc városában pedig, ahol szintén nagyon sok kegydíjas vasutas, özvegy és árva van, 120 korona a viteldíj. Nem győzöm elég hangsúllyal felhívni a kereskedelemügyi minister ur figyelmét, és nem kérem, hanem részint ezeknek az embereknek érdekében, részint pedig az ország érdekében s a nagyközönség érdekében követelem a kereskedelemügyi minister úrtól, hogy nézzen utána ezeknek a lehetetlen állapotoknak és a létminimum megállapításával és az indexrendszer bevezetésével gondoskodjék arról, hogy ez a hasznos népréteg a végső elpusztulástól meg legyen mentve. Épen ezért a beszédem végén határozati javaslatot fogok beterjeszteni. Most még a vasúti munkásság helyzetével más szempontból is óhajtok foglalkozni. Nagyon érdekes tünet az, hogy ebben az országban mindig azok a néprétegek vannak a legrosszabb viszonyok között, amelyeknél a szervezkedési szabadság nincs megengedve. A legrosszabb kereseti viszonyok között a földmunkásrétegek vannak ebben az országban, mert náluk abszolúte nincsen a szervezkedésnek semminő formában lehetősége. Szabó József : Agrárállamban vagyunk ! Kisgazdakormányzat van ! Reisinger Ferenc : Agrárállamban vagyunk, abban a sokat hánytorgatott agrár államban, amelyre a kisgazdapártban Csontos képviselőtársam ugy nyilatkozott, mellére ütve, hogy : »Ez az ország a mienk !« Hát, nagyon sokszor szokták hangoztatni a túlsó oldalon, hogy ők is képviselik a népet. Már pedig legkevésbé sem képviselik kisgazda képviselőtársaim a földmivesnépet, a nincstelen parasztot, hogy igy fejezzem ki magamat, mert az a tény, hogy ebben az országban a legnehezebb kereseti viszonyok között épen a földmunkásosztály szenved, ellentétben van azzal az állítással, hogy ezek az urak képviselik a földmunkásnépet, a nincstelen parasztot. Hiszen ha komolyan képviselnék, akkor nekik erélyesebb eszközökkel kellene a kormányhatalmat odakényszeriteni, hogy a földmunkásságot vagy szervezkedés utján, vagy ha ez terrorisztikus, abszolutisztikus uralmuk következtében nem lehet, akkor kormánybefolyás utján jobb kereseti viszonyok közé juttattassék. A vasútnál látjuk a legrosszabb kereseti viszonyokat. Ennél a néprétegnél sincs lehetővé téve a szervezkedés. Annak a magyarázatát, hogy a vasutasok kereseti viszonya, bár ez is éhbéres alapon mozog, mégis jobb, mint a földmunkásság kereseti viszonya, abban látom, hogy ha a vasutasság nem is lépett az igazi szervezkedés utjára, ha nem is az osztályharc alapján való szervezkedést tette magáévá, mégis a szervezkedésnek valamilyen formáját mindenesetre üzi, úgyhogy legalább igy hangot tud adni a nyomorának, rettenetes helyzetének, meg tudja győzni az illetékeseket arról, hogy valamennyire időközönként mégis csak segíteni kell a sorsán. Rendkívül nagy sérelme a vasutasságnak az, hogy a m. kir. Államvasutak nyugdíjintézetének alapszabályaihoz kiadott 14. és 15. sz. függelék szerint az ideiglenesen nyugdíjazott vasutas bármikor berendelhető közszolgálatra. Ennek a 14. sz. függeléknek 2. szakaszát szó szerint felolvasom, hogy igazoljam állításomat (olvassa) : »Az ideiglenesen nyugdíjazottak az 1922. évi XVII. te. 9. §-ának 3. bekezdésében foglaltak alapján a közszolgálat bármely ágazatában teljesítendő szolgálattételre ideiglenesen visszarendelhetek lévén, az, aki a szolgálattételre történt berendelésnek a kitűzött záros határidő alatt elfogadható ok nélkül eleget nem tesz, annak nyugdíját azonnal be kell szüntetni s a nyugdíjas a nyugdíjra való igényét saját személyére nézve végleg elveszti.« Ez nem olyan egyszerű szakasz, ez nem olyan egyszerű rendelkezés, amelyen csak ugy simán át lehetne menni. Ez elsősorban magával hozza azt a lehetetlen helyzetet, hogy ezeket az önhibájukon kivül ideiglenesen nyugdíjazottakat, — mert az ideiglenes nyugdíjazás legtöbb esetben akkor következett be, amikor a létszámcsökkentés megtörtént, azt hiszem 1920-ban, vagy 1921. elején, tehát túlnyomó nagyrészben B. listások ezek az ideiglenesen nyugdíjazottak, akik nem épen azért lettek nyugdíjazva, mert rossz fát tettek a tűzre, hanem azért, mert a vasútnál feleslegeslétszám volt, — most egy ilyen rendelkezéssel sújtják, hogy bármikor bármilyen közszolgálatra berendelhetők. De azért a köz nem fizeti meg nekik azt a munkát külön, hanem azt a nyugdíjért, az ideiglenesen élvezett nyugdíjért kell elvégezniök. Ez a legnagyobb abszurdum és igazságtalanság. Hogyan lehet valakitől azt kivánni, hogy aktiv szolgálatot teljesítsen nyugdíjas illetményért ? Ez erkölcstelen. Amikor az állam, egy állami intézmény teszi ezt, akkor ez nemcsak gazdaságilag káros, hanem egyenesen erkölcstelen az én felfogásom szerint. (Mozgás a balhözéfen.) Szabó JÓZSef : Szinte hihetetlen ! Reisinger Ferenc : Ha hihetetlen, akkor felolvasom ennek a rendeletnek 5. szakaszát, amely így szól (olvassa) : »A közszolgálat bármely ágazatában teljesítendő szolgálattételre ideiglenesen berendeltek nyugdíjellátásuk élvezetében a berendelés idejére is megmaradnak s azoknak az ideiglenes berendelés megszűnte után a berendelés időtartamának számításba vétele mellett nyugdíjuk újból fog megállapittatni.« Szabó József : Fizetést kap talán. Nyugdíjért nem lehet dolgozni ! Reisinger Ferenc : Szó sincs róla, ebből a rendelkezésből az nem tűnik ki. Bs a vasutasok ilyen