Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-158

318 A nemzetgyűlés 158. ülése 1923. és bármilyen, az ő fenhatósága alatt álló üzemeiben és intézményeiben indexszerüen emeli az árakat, és a város ezt a példát követi és ugyanazt teszi. — ebben tehát állam és város nagyon szépen meg­értik egymást, — akkor nem époly indokolt és jogosult-e az a követelés, amely azt kivan ja, bogy az indexrendszer terjesztessék ki a fixfizetésii alkalmazottakra és munkásokra is? Azt hiszem, hogy ami az egyik oldalon jogos, az a másik oldalon is époly jogos és indokolt. Mikor az indexrendszerre vonatkozólag és a létminimum bevezetése ügyében a szociáldemokrata frakció a maga részéről indítványt nyújtott be a nemzetgyűlésen, akkor még arra sem voltak haj­landók, — .legalább is a többség, — hogy ezeket az indítványokat napirendre tűzzék. Még tárgyalni, tanácskozni sem akarnak ebben a Házban arról, hogy a létminimumot, tehát azt biztositsuk min­denkinek, aki dolgozik, hogy olyan fizetést kapjon, amelyből meg tud élni, és hogy ez a fizetés az index­rendszer alapján folyósittassék. Még tanácskozni, tárgyalni sem akart ez a Ház e két oly messze ki­ható kérdésről. Pedig az én szerény véleményem ebben a kérdésben az, hogy ami meg van engedve a búza árának megállapításánál, azt meg kellene en­gedni a munkabérek megszabásánál is, és ha ez idő szerint erre nézve a hajlandóság a kormány és pártja részéről még nincs meg, azt mondom, hogy sokkal helyesebb volna megérteni, hogy ezt meg kell csinálni, még mielőtt a viszonyok ezt a többségre majd parancsolólag fogják előirni. Már sok kérdésben igy voltunk, már más kér­désekben is ugy állott a nemzetgyűlés, hogyha spontán saját elhatározásából csinálta volna meg a dolgot, akkor nagyobb bajok elháríthatok lettek volna. De nem csinálta meg, elmulasztotta a helyes időpontot, később azután a nagyobb bajok elő­idézése után a kényszerhelyzetnek engedve, meg­csinálta, de akkor már azokat a bajokat, amelyeket előidéztek, jóvá tenni nem lehetett. A pénzügyminister ur, aki mindenáron spó­rolni akar, megdrágítja a pénzt, persze a nép széles rétegeinek rovására, mert hiszen mindent, amit itt határozattal törvénnyé avatunk, nem a pénzügy­ministeriumnak, sem az annak élén álló állam­férfiaknak, hanem csak odakünn a népnek kell megfizetnie. A pénzügyminister ur azokat a bankjegyeket, amelyeket mégis kiad, csupa takarékosságból kül­földön, Svájcban állíttatja elő, bár ebben az ország­ban igen fejlett nyomdaipar van, fejlettebb, mint Svájcban. Épen most kaptuk az 50.000 koronáso­kat. Aki abban a helyzetben volt, hogy látott egy ilyen bankjegyet, láthatta, hogy akár művészi, akár technikai szempontból milyen primitív és abszolúte nem ízléses, amellett sokkal drágább, mintha itt az országban állították volna elő. Ebben azonban takarékosságot nem lehet felfedezni. Arra nézve, hogy miért készülnek ezek a bankjegyek külföldön .. . Tankovics János : Hogy magasabban je­gyezzék 1 évi julim hó 19-én, csütörtökön. Rothenstein Mór : . . . amikor itt az ország­ban a nyomdaipar nagy válságon megy keresztül, a nyomdaiparban a munkanélküliség aránytalanul nagy, amellett külföldön költségesebb a bank­jegyek előállítása, mint itthon volna, erre választ eddig sem a pénzügyminister ur, sem a kormány más tagjai nem adtak, pedig érdekes volna meg­tudni, hogy miért történik ilyesmi, miért nem tá­mogatják a hazai nyomdaipart és miért támogatják a svájci nyomdászságot. Nézzük tovább a pénzügyministeri takarékos­ságot. Ezt a takarékosságot észlelhetjük annál a törvényjavaslatnál is, amelyet a pénzügyminister ur a tisztviselők létszámának csökkentésére vonat­kozóan beterjesztett. Azt megértjük, én is meg­értem, hogy csonka Magyarország nem birja el ugyanazt a terhet, mint Nagy Magyarország, hogy az az óriási tisztviselői kar nem tartható fenn a mai viszonyok között, amelyet fenn tudott tartani Magyarország akkor, amikor még a háború előtt az egész ország a mienk volt. Hogy ezt a takaré­kosságot kimutathassam, felhasználtam azt a ki­mutatást, .amelyet az állami alkalmazottak lét­számáról a pénzügyministerium kiadott, amely tehát hiteles adatokat tartalmaz. Kállay pénzügy­minister ur ebben azt mondja, hogy Magyarország­nak kevesebb tisztviselője van, mint Ausztriának lesz a szanálás után. Ez lehetséges. Én ebben a pillanatban és beszédem előkészítése alkalmával nem tudtam meggyőződni arról, hogy tényleg igy van-e. De ha igy is volna, figyelembe kell venni, hogy Ausztria ipari állam és igy nagyobb terheket bir el, mint az agrár Magyarország. Ez az egyik, a másik pedig az, hogy nekünk ebben a tekintetben semmi közünk Ausztriához. Mi azt nézzük, hogy a pénzügyminister intézkedései következtében a takarékosság hogyan fest itt Magyarországon. Ennek a kimutatásnak harmadik oldalán, ahol az összes alkalmazottak létszámát mutatja ki, azt látjuk, hogy a ez kimutatás három évről szól, 1914-ről, tehát a háború előtti évről, 1921—22-ről és 1922—23-ról. Ha az 1914. évi, azután pedig az 1922—23. évi számokat nézzük, akkor tényleg csökkenést látunk a tisztviselők státusában. De én nem ezt a két évet alarom összehasonlítani, hanemaz 1922—23, évet az előzővel. Ekkor egészen más megállapí­tásri jutunk, meit az előző évben, vagyis 1921—22. évben a létszám 35.564 volt, tehát több mint 1914-ben, pedig akkor már csonka Magyarország veit. Ebből az következik, hogy a létszámot előbb szaporították és a szaporítás után csináltak most csökkentést. Azt látjuk, hogy 31.568 a létszám . .. Tankovics János : Tisztviselő ? Ez kevés ! Rothenstein Mór : Tessék ? Tankovics János : Az kevés az egész ország­ban. Alighanem nem jól számította ki ! Rothenstein Mór : Akár kevés önnek, akár sok, (Derültség.) ez a kimutatás ezt mutatja. Akkor az a kimutatás, amelyet a pénzügyminis­terium kiadott, hamis. Tankovics János : Nem jól irtad le !

Next

/
Oldalképek
Tartalom