Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.
Ülésnapok - 1922-158
312 À nemzetgyűlés 158. ülése 1923. évi jjulius hó 19-én, csüiöriökon. tétlen, mert azoknak teljes megszüntetése felforgatás volna, ami a társadalomra nézve még sokkal súlyosabb konzekvenciákkal járna. Tehát csak csökkenteni, letompítani lehet ezt a helyzetet. Letompítani oly módon, amely mód a nélkülözőkkel szemben segítséget, a duslakodókkal szemben pedig fokozottabb teherviselést jelent. (Helyeslés.) Ezt azonban meg lehet és nézetem szerint meg is kell csinálni, mert a nyomor ebben az országban már olyan mérveket ölt, hogy ezt nemcsak emberbaráti szempontból, hanem egyenesen a nemzet jövőjének szempontjából orvosolni, még pedig a legsürgősebben orvosolni kell. Éppen a nemzet jövőjének szempontjából elsősorban a diákság helyzetével kívánok röviden foglalkozni. Ha ezt szemügyre vesszük, azt látjuk, hogy a kormány a legteljesebb jóindulata ellenére — mellyel a Horthy Miklós-internátust létesítette, a medikusok otthonát és menzáját felállította és több helyes intézkedéssel jött a diákság segítségére — a diákság jelentékeny része az anyagi eszközök elégtelensége következtében a szó legszorosabb értelmében az éhséggel küzd. (Ugy van ! Ugy van !) Igen sok törekvő egyetemi hallgató fűtetlen pinceszobában, a legelemibb életszükségleti cikkek hiányában van. Lehet-e ilyen körülmények között komoly munkát végezni? Lehet-e a nemzet jövőjét biztosító generációt nevelni? Nézetem szerint minden körülmények között elő kell teremteni azokat az eszközöket, amelyekkel a kormány által létesített intézményeket ki lehet bővíteni és amellett a régi intézményeket, menzákat, diák-otthonokat, diákkórházat széles alapokra fekteti. Meg kell itt említenem azt az anomáliát, hogy a népjóléti minister ur legteljesebb jóindulata dacára a diákság már évek óta még a saját Ullői-uti házához sem képes hozzájutni, tehát még ahhoz sem jut hozzá, ami az övé, ahelyett, hogy a diákságnak a legnagyobb áldozatok árán is megfelelő elhelyezkedést biztosítanánk. Meggyőződésem az, hogy a legnagyobb áldozatok árán is át kell vinnünk, át kell mentenünk a magyar nemzet kulturális és erkölcsi javait egy jobb korba, amely jobb kornak azonban elengedhetetlen feltétele épen az, hogy a magyar ifjúság, a jövő generáció fejlődésének előfeltételeit biztosítsuk. (Ugy van! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés ! Még sokkal szomorúbb a rokkantak és keresetképtelenek helyzete. A rokkantak helyzete egyenesen megcsúfolása azoknak az ígéreteknek, amelyeket a háború hőseinek tettünk. (Ugy van! half elöl és középen.) Van sok olyan rokkant, aki békében mint tisztességes munkásember kereste meg a családja és saját maga kenyerét s ma nemcsak családjáról de saját magáról sem képes gondoskodni, az ő exisztenciájuk tönkrement, ugyanakkor, amikor ezrével keletkeztek uj, ragyogó exisztenciák. En magam is találtam, t. Nemzetgyűlés, olyan rokkantakat, kik alig képesek járni, kezeiket alig emelik, pincelakásokba járnak mint ágyrajárók, de úgyszólván ágy nélkül. Tőlük távolállóktól tudtam meg, hogy a háború előtt mint tisztességes szakmunkások keresték meg családjuk és saját maguk kenyerét, ma, ha képesek az utcára kivánszorogni, koldulnak vagy cipőpertlit árulnak. T. Nemzetgyűlés! Vessünk egy pillantást a fővárosi nyomortanyákra. Legyen szabad csak egy-két példát előhoznom, mely példáknak mindegyike egy-egy genre. Találtam tél idején fűtetlen szobában kicsiny gyermekeket, akik szalmán feküdtek. (Felkiáltások : Hallatlan!) A családfő vagy 50%-os rokkant, vagy teljesen keresetképtelen. Találtam több családot egy szobában összezsúfolva ; találtam kicsiny gyermekeket napról-napra a hideg szobába bezárva addig, mig édesanyjuk kenyeret keresett; találtam három családot egy kis szobában összezsúfolva, köztük egy igen súlyos tüdőbeteg asszonyt, aki gyermekét maga táplálta; találtam például a Viador-utcában egy 75 év körüli férfit — soha életemben szánalmasabb embert nem láttam — egy istállónak sem alkalmas fáskamrában. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Ebben a Viador-utcában úgyszólván mind nagyon szegény, nyomorgó emberek laknak. És meggyőződtem arról, hogy ezt a 75 éves aggastyánt ezeknek a nyomorgó, jólelkű embereknek adományai mentették meg az éhhaláltól. Találtam több keresetképtelen embert, akik súlyos bőrbajban szenvedtek, amelyet a piszok következtében kaptak, mert nem voltak képesek maguknak szappant szerezni. Szomjas Gusztáv: És ruhát! B. Bottlik István : Van nagyon sok jobb napot élt intelligens ember, aki minden igyekezete ellenére nem képes magának munkaalkalmat találni. Ezek lassan eladogatják mindazokat az ingóságokat, amelyekkel az ilyen kispolgári exisztenciák a jobb időkben bírtak, eladogatják sokszor az utolsó darab ágynemüjöket, azért, hogy éhségüket csillapítsák. Különösen a nyugdíjasok között vannak igen sokan, akik teljesen kiéhezve, legyengült szervezettel, szervezetük utolsó erőtartalékát s a türelemnek és a reménységnek minden maradékát elveszítve, a legkétségbeesettebb küzdelmet folytatják létfentartásukért. T. Nemzetgyűlés! Ezek nem szórványosan előforduló jelenségek, hanem sűrűn előforduló szomorú bizonyságai annak, hogy itt a leghatékonyabb és legsürgősebb állami beavatkozásra van szükség. Ezzel a vérfagyasztó nyomorral szemben a legszemérmetlenebb luxus és a leghihetetlenebb tobzódás jelei mutatkoznak. (Ugy van! a holes jobboldalon és a középen.) A nemzetgyűlésnek
