Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-158

A nemzetgyűlés 158. ülése 1923. évi július hó 19~én, csütörtökön. 309 látót napvilágot, amelyről csak elismeréssel emlékezhetem meg, ez ugyanis eltérőleg a többi ilyen sablonos munkáktól, a gyakorlati részre helyezi a kérdés súlyát és röviden és precizen összefoglalva kivan rámutatni ennek a kérdésnek azokra a legégetőbb oldalaira, amelyek elsősorban a mai adott szűk keretek között is orvosolandók. Két hitelről van és lehet szó : a hosszú lejáratú beruházási hitelről és a rövid lejáratú üzemi hitelről. A kérdés, amely elsősorban felmerül, az, hogy melyik birtoknak van szüksége erre a hitelre. S itt méltóztassék megengedni, hogy az idevonatkozó hiteljavaslat körül kialakult felfogással szemben én a magam tapasztalatai alapján arra az álláspontra helyezkedjem, hogy a nagy- és középbirtok ma sürgetően ilyen hitelre ráutalva nincs. Méltóztassék csak egy pillantást vetni a telekkönyvre, a telekkönyvben azokra a rettenetes lapokra, amelyek a magyar középosztály pusztulását jelezték és fejfákként, élő mementókként meredtek elénk, akik 18 éven keresztül beszéltünk erről a kérdésről itt ebben a teremben ; amely telekkönyvi lapok legfeljebb történeti tanúságot képeznek arra, hogy a jövőben más idők és más gazdasági viszonyok között ne igy gazdálkodjanak. De a terhek eltűntek, eltűntek játszva, természetszerűleg a régi adósságok, minimumra devalválódván; az uj jövedelmek igaz, hogy rossz pénzértékben vannak, de ehhez képest a maximumot érték el. Ilyen körülmények között s ennek a kérdésnek világánál én azt hiszem, hogy ez a telekkönyvi terheitől megtisztult nagy- és középbirtok az ő jelenleg bár csekély értékű koronákban való, de jelentékeny jövedelmeinek azt a részét, amelyik az ő fentartására, megélhetésére nem szükséges, invesztíciókra használja fel birtokán, legalább is bizonyos kielégítően, tényleg elegendő arra, hogy fokozatos beruházásokra hitel igénybevétele nélkül elegendő legyen. Én inkább a kisember hitelkérdését tartom égetően megoldandónak, ami természetes is, mert ma már nem arról a kisemberről van csak szó és nem az a kisember áll előtérben, akinek a háború előtt is 10—20—50, vagy 100 holdja volt, hanem arról a kisemberről, aki ma szerzett is birtokot, s aki kellő próbák és feltételek mellett, amire rögtön rátérek, ha nem kap hitelt, akkor egészen hiábavaló és kár neki földet adni, mert az a föld el fog porladni, s ki fog menni a kezéből, s akkor igazán nemcsak, hogy nemzetmentő szempontból nem tudjuk egy egészséges uj középosztály alapjait lerakni, hanem a termelés szempontjából sem csinálhatunk semmit, s szociális szempontból az elégedetlenséget neveljük és magvát hintjük el annak a további követelésnek, amely más hangon és más méretekben akar majd érvényesülni. Ennélfogva én a kisember idevonatkozó hitelének kielégítését tartom elsősorban parancsoló szükségességnek. De itt is ugy, ahogy a mezőgazdasági hitelről már 15 év előtt irott munkámban kifejtettem, ezt a hitelt csupán rendkívüli ellenőrzés mellett és nagy megválogatással adnám, mert semmi értelme sincs ideig-óráig egy evőkanál orvosságot adni a már-már sülyedőnek, ha nincs garancia arra elsősorban, hogy az illető olyan ember, olyan egyén, akiben megvan a munkakedv, munkaképesség és a minimuma annak a hozzáértésnek, amellyel elindulhat erre a foglalkozásra, — a másik pedig, hogy meg legyenek választva azok az ellenőrző szervek, akik lépésről-lépésre és időről-időre ellenőrizzék, hogy az a kisember, aki hitelt nyert, mire fordítja, miként gyümölcsözteti ezt a hitelt, s gazdasága ennek következtében miképen prosperál. A második kérdés, amellyel még egész röviden kívánok foglalkozni az, hogy milyen szervek bonyolítsák le ezt a mezőgazdasági hitelakciót és itt nem tehetek róla, a délelőtt említett és nehezményezett circulus vitiosusba kerülök bele magam is, mert ugyanazzal a férfiúval kell itt is foglalkoznom, akinek általam nem helyeselt pénzügyi politikájával beszédem első részében már kimerítően foglalkoztam. Teleszky János a mezőgazdasági hitel ankétján tartott beszédében a nála megszokott éleselméjüséggel fejtegette, hogy a jegybank természetéből kifolyólag sohasem alkalmas a mezőgazdasági hiteligények kielégítésére. O ugy állította fel a tételt, s itt is ugy vagyunk, mint az ő többi igazságainál, hogy ha megnézzük, hát kétszer kettő négy, fennáll ez az alaptétel, csak kérdés, hogy applikálható-e a viszonyokra, ő ugy állította fel a tételt, hogy a jegybank áruváltóra hitelez, ennek előfeltétele az, hogy az áru előbb meglegyen és arra kérjenek hitelt. Már most miért nem adhat a jegybank szerinte mezőgazdasági hitelt? Mert a mezőgazdaság azért kér és akar hitelt igénybe venni, hogy ennek utján és ennek segítségével termeljen és a hitel a tőkévé vált pénzzel produkálja az árut. Amint az előbb mondottam, ez egy nagyon szép igazság, csak egy baja van, hogy az életben nem áll meg, az élet keresztülgázolt rajta, az élet keresztülhúzta. Mert nem kell a mezőgazdasági hitel példájáig elmenni. Ott van maga az ipar, amelynek példáját Teleszky felhozta, mint amely termelési ág előbb produkálja az árut s azután vesz hitelt igénybe, ott van a mai ipar, amely számos ágában ettől a mi jegyintézetünktől pénzt és hitelt vesz igénybe azért, hogy árucikket produkáljon, azaz a gazdasági élet változásában eljutottunk odáig, hogy magában az iparban és számos olyan iparágban, amely mielőtt még árut termelt volna, tőkéket vett hitelbe, hogy az árut termelhesse. Ilyen körülmények között az a legfőbb argumentum, amellyel kivonultak a mezőgazdasági hitelnek a jegybank által való táplálása ellen, elesik, és kérdezem : vájjon akkor, amikor ez a szakszerűnek látszó argumentum is elesett az élet viharában, amikor mi itt mezőgazdasági 43'