Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-158

A nemzetgyűlés 158. ülése 1923. évi július 19-én, csütörtökön. 307 tudjuk, hogy óriási eredményt értek el, amely elsősorban abban mutatkozott, hogy uniformirozni tudták a yajat, ami alatt értendő az, hogy olyan egyforma és még nüanszbeli eltéréseket sem mutató vajat, szállítást, megtartást tűrő vajat tudtak produkálni, amelyet még Ázsiába is szállítanak. Az egyenlőtlen termelés, amelyet a kisgazdák legnagyobb hibájának rónak fel, hogy i i. képtelenek — ami természetes is — az egyedülálló kisgazdák olyan vajat termelni, mint a szomszédok, teljesen ki van küszöbölve ott, ahol sikerült olyan hatalmas szövetkezeti hálózatba tömöríteni a kisgazdákat, mint Dániában. Nagyon érdekes az a verseny, amely kifejlődött Angliában és Pranciországban a feltörekvő dán és német vaj beáramlásával szemben. Eleinte nagy üzemeket vezettek az ő tökéletesebb eszközeikkel, de lépésről-lépésre és nyomról-nyomra csodálatos és szívós következetességgel nyomultak előre ezek a kis dán szövetkezetek, egy-egy ponttal javítván mindig produktumukat, úgyhogy azon a londoni jegyzésen — mert a vajnak világpiaci tőzsdejegyzése van Londonban — csakhamar elérték 1904 körül, hogy 1*2 pont előnye volt a dán kisszövetkezeti vajtermelésnek az angol nagy vajtermeléssel szemben. Csodálatos, hogy ez a vaj minden fegyvernél minden erőnél hatalmasabban hódította meg a maga számára a világot. Amint mondottam, elment Angliába és Franciországba is és aki ismeri Parisnak úgynevezett sótalan vaját, az tudja, hogy az a sótalan vaj 8—10 napig is eláll, még a szállítás után is használható Parisban, inig ellenben a Franciaországban termelt vaj egy-két-három nap után elveszti eredeti izét és zamatját. A vége ennek a rettenetes konkurenciának a nagy- és kisüzemek között magában Dániában is az volt, hogy a nagy üzemek kényszerültek belépni azokba a szövetkezetekbe, amelyeket eredetileg a kisüzemek alakítottak. Németország nem nézhette nyugodtan a dán vajnak azt a hatalmas fejlődését és azzal a csodálatos kitartással és szívóssággal, amelylyel a német mezőgazdaság és ipar nem csupán eredeti eszméket tud termelni, hanem kitartással kopizálni is tud, és van bátorsága kitartással addig küzdeni, „amíg eléri versenytársának termelési képességét, sőt le is tudja azt győzni. Németország elérte a dán konkurrencia nyomása alatt, hogy 190 l-ben már 2047 szövetkezeti tehenészete volt, mely azóta sok ezerrel szaporodott és a háború előtt már a tízezret is meghaladta. A németek továbbfejlesztették a marhatenyésztés terén a nemesítést és az uniformizálást. Ok alkották meg az u. n. Kíndviehcontrollvereinokat, azokat a kis ellenőrző szövetkezeteket, amelyek épen tekintettel az ellenőrzés szigorúságára és pontosságára, bizonyos limitált számú marhához kötötték a szövetkezetbe való befogadást, ellenben az áltaNAPLÓ XIV. luk alkalmazott inspektorokkal állandóan vizsgálták és ellenőrizték a tenyészállatok állapotát, a tehenészetek állapotát, a fejeseket, a tej feldolgozását, szállítását és tartalmát. Például a Niederhein Keehen Kontrollvereinban a legjobb tehén 7020 kilogramm tejet adott, 226*8 kilogram zsírtartalommal. A legrosszabb pedig 1482 klg. tejet, 46*4 kilogramm zsirtartalommal. Minderről regisztereket, törzskönyveket vezettek és az inspektor, aki időszakonkint sorra járja a gazdaságokat mindig bevezeti a regiszterbe észleleteit, utasítja és figyelmezteti az illető szövetkezetet, vagy gazdát arra, hogy a legközelebbi megjelenéséig az általa most tapasztalt hibákat igyekezzék kiküszöbölni és ezen figyelmeztetés keresztülvitelét és a figyelmeztetés nyomán való javításokat a legszigorúbban ellenőrzi. A Deutsche Landwirtschaftsgesellschaft 1904-ben pályázatot tűzött ki a Kontrollverein működésére vonatkozólag, és a pályázat eredményekép kiderült, hogy a kisgazda egy kiló tejet 6'4 pfennigért tud előállítani, a nagygazda 7*2 pfennigért. Ha ezeknek a meglepő eredményeknek világánál egy pillantást akarunk vetni a mi állattenyésztésünk mai állapotára, akkor fájdalommal kell konstatálnunk, hogy mindennemű hamis statisztikának felállításával szemben — mert hangsúlyoznom kell, hogy meglepő és érthetetlen okokból teljesen hamis statisztikák láttak az utóbbi időben napvilágot, amelyek nem tudom milyen célzatosságai azt akarták konstatálni, hogy a mi állattenyésztésünk a háború befejezése és a kommunizmus letörése után erősen gyarapodott — mondom ezzel a megbízhatatlan és célzatos statisztikával szemben a következőket kivánom előadni hivatalos adatok alapján A szarvasmarhák átlagsúlya az 1914. év folyamán 415 kg. volt, ma 300—320 kg. Szomjas Gusztáv: Minek? Tehénnek vagy szarvasmarhának ? Beck Lajos : Szarvasmarhának ! Hogy tenyészállat dolgában hogy állunk, erre konstatálhatom a következőket: A régi Magyarország Csonkamagyarországnak megfelelő területén kiosztottak 1913-ban háromezer bikát 1,865.000 korona értékben és 1860 kandisznót 225.000 korona értékben. Ezzel szemben 1921. és 1922. között a háromezer bika helyett csak 441 bikát osztottak ki és pedig 20,448.000 korona értékben, az 1860 kandisznó helyett pedig 232-őt . 1,080.000 korona értékben. Ha hozzáteszem ehhez még azt az egy adatot, hogy normálisan egy bikára 50 tehenet és egy kandisznóra 30 kocát számítanak, az 1921. évi összeírásnál kiderül,— és ez megvilágítja az egész kérdést — hogy egy közhasználatú tenyészbikára 50 tehén helyett már 86 és egy tenyészkanra 30 koca helyett már 64 esik. (Zaj.) Szomjas Gusztáv : Az állami beavatkozás ! Nem kapják meg a gazdák a bika árát. Egy esztendő múlva kapnak pénzt ! 43