Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-158

A nemzetgyűlés 158. ülése 1923. évi július 19-én, csütörtökön. 299 À kérdés csak az, vájjon tekintettel arra, hogy a háborúnak és a forradalmaknak s a nagy gazdasági nyomorúságnak tapasztalatai alapján szociális szempontból elkerülhetetlen a birtokreform megvalósítása, vájjon ezen magasabb szociális szempontra való tekintettel nem lehet és nem kell-e átmenetileg is a termelés rovására menő esetleges koncessziók árán olyan reformot létesiteni, amely végeredményben meg fogja hozni azt a nyugalmat és békét, amely viszont előfeltétele a termelés fejlődésének. De hozzáteszem mindjárt, az esetben lehet és kell ilyen koncessziókat a termelés rovására is tenni, hogy a szociális szempontból a birtokreformot kielégitő módon megoldjuk, ha minden tárgyi lehetősége és feltétele megvan annak, hogy a kisbirtok termelését lassan és idővel olyan fokra fokozzuk, hogy az is bele tudjon kapcsolódni abba a termelési folyamatba, amely végeredményben a magyar mezőgazdasági termelés jelentékeny fokozását tartja szem előtt. Mondom, tehát alapfeltétele az egész kérdésnek, az, hogy fenforog-e a lehetősége a kisbirtok szempontjából annak, hogy képes lesz-e a termelést ugy felfokozni maga is az idők folyamán, hogy kipótolja azt a hiányt, amely kétségtelenül ma a birtokreform keresztülvitele esetén be fog állni a termelés rendjében. Ezt a kérdést igen sokszor és igen sokan tárgyalták mindig általánosságokban maradva és a íelszinen úszva. Méltóztassanak megengedni, hogy én egy kissé a dolog lényegére igyekezzek menni és annak részleteibe. Es itt hangsúlyoznom kell, hogy ezt a kérdést megvizsgálni theoretikus alapon, a könyvek tanulságai alapján egyáltalában nem lehet, itt egyedül és kizárólag csak a tapasztalat beszélhet, és a tapasztalat által leszűrt azok az eredmények, amelyek nyilvánvalóan kell hogy bizonyitsák : képes-e erre a termelés fokozására a kisbirtok, vagy nem? Elsősorban az erősen kifejlődött, a fejlődés igen magas fokán álló Németország mezőgazdasági termelésének eredményeit kell vizsgálat tárgyává tennünk. És itt s3m a különben igen értékes magánemberek gyűjtésével, — aminők Anhagen, Klawki és Huscke vizsgálatai, — hanem egyenesen egy par excellence komoly szervnek, a Preussische Landwirtschaftskammer-nek hivatalos gyűjtésével akarok foglalkozni, amely 63 birtokon összegyűjtette és dr. Stumpfe által feldolgoztatta a kisbirtokokon észlelt tanulságokat. Ezek a tapasztalatok pedig azt mondják, hogy őszi és tavaszi gabonahozam katasztrális holdanként a kisüzemeknél 5—10 hektárig volt 11'35 kg, a középüzemeknél 20—100 hektárig 11*13 kg, a nagyüzemnél 11'24 kg, azaz az őszi és tavaszi gabona hozamát tekintve, a kisüzem 5—10 hektárig 1063 birtokon a legnagyobb eredményeket produkálta. Ami a tiszta jövedelmet illeti, ott a kisüzem háború előtti aranykoronákban — itt ugyan márkákról van szó — 31'83 K-át produkált holdankint, a középüzem 38'87 K-át

3 a nagyüzem 29'67 K-át, tehát a kisüzem jóval többet, mint a nagyüzem, de kevesebbet, mint a középüzem. Itt van azután egy rendkivül érdekes gyűjtés ugyancsak a német, illetve porosz mezőgazdasági kamara megbízásából készült Kenp-Mührer egy vastag, 5—600 oldalra terjedő, tisztán tapasztalati alapokon való számszerű kimutatása arról, .hogy Pomerániában és Brandenburgban négy telephelyen alakult 104 járadékbirtoknak és 75 hozzávető birtoknak összesen 2869 hektáron mi volt a terméseredménye, szemben az ezen kisbirtokok mellett fekvő, ugyanolyan természetű földből álló és mintaszerűen kezelt közép és nagybirtokkal, melyeket az idevágó német literatura Paralleigutoknak nevez. Ami itt az összehasonlitásnál a magasabb termelési eredményt illeti, ugy konstatálhatom, hogy ezeknél a kisüzemeknél a régi nagybirtokhoz viszonyítva a gabonaterület az egész terület 38%-áról 65—69%-ra terjesztetett ki, ami nem mindig üdvös eredmény, mert feltétlenül a legelők elpusztítását jelenti. A kenyérmagvakat termelő terület pedig 20%-ról 26%-ra emelkedett, ami ékes bizonyítéka annak, hogy mennyire nem áll meg előrehaladott kultúránál az az argumentum, mintha a kisbirtok kevés kenyérmagvat termelne. A megvizsgált kisbirtokokon a gabona nyers hozadéka tiz év alatt 50—100%-ig emelkedett, a hektáronkinti eredmény pedig 25—90%-ig és pl. a B) jeggyel ellátott telephelyen a gabonahozadék 13 év alatt 11 métermázsa 42 kg-ról 22*10 métermázsára emelkedett, amely 93*5% emelkedésnek felel meg a kisbirtokon. Ezeknek a kisüzemeknek a hozadéka tehát nagyobb, mint a velük egyidőben gazdálkodó és — mint előrebocsátottam — mintaszerűen kezelt nagyüzemeké, a Parallelgutoknál. A C) nevezetű nagyüzem pl. hektáronkint 19 métermázsa 17 kg gabonát termett és az annak pendente-ját képező C) kolóniában 19 métermázsa 72 kg.-mai, tehát egy fél métermázsával több termett mint a mintaszerűen kezelt nagybirtokon. A legnagyobb eredményt a Pomerániában lévő 10—20 hektár közti kisbirtokok mutatják, ahol a kolóniákban az eladott gabona, burgonya és cukorrépa értéke hektáronkint 40—140 százalékkal haladja meg azoknak a régi birtokoknak idevágó terméshozamait, amely régi birtokokon ezeket a járadékbirtokokat alapították. Ha ezen eredmények mellett egy pillantást vetünk a magyar terméseredményekre a kisbirtokokon, etekintetben rendelkezésünkre áll egy tudós mezőgazdasági professzornak, Károly Kezsőnek 1902-ben megjelent hasonló tanulmánya, melyben 71 gazdaságot hasonlított össze és pedig 24 kisüzemet 25 katasztrális holdig terjedőleg, 25 középüzemet 500 katasztrális holdig és 22 nagyüzemet 1000 katasztrális holdig terjedőleg. Ö azt konstatálja, hogy az üzemágak tekintetében százalékban kifejezve a kisüzemnél a szántó 758%, a középüzemnél 74*5%, a nagyüzemnél 76"8% a gabonahozamoknál katasztrális holdankint métermázsa ban a kisüzemnél a búza 12 métermázsa, a középüzemnél 11'5 métermázsa, a nagyüzemnél pedig 1215 métermázsa, tehát a búzánál és a rozsnál a NAPLÓ XIV. í-