Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-157

258 A nemzetgyűlés 157. ülése 1923. évi július hó 18-án, szerdán, Esztergályos János : Ulain nem megy a ket­recbe ! (Derültség.) Elnök : Az igazságügyminister ur kivan szó­lani. Nagy Emil igazságügyminister: T. Nemzet­gyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) A reggeli órákban az a tár terjedt el a nemzetgyűlés folyosóján, hogy Ulain képviselő ur Cegléden azt állította .. . Propper Sándor : Benne volt a lapokban ! Nagy Emil igazságügyminister :... nem olvas­tam a reggeli újságokat — mondom, Ulain Ferenc képviselő ur azt állította, hogy a kormány, valamint a nemzetgyűlés tagjai között egy elő­kelő intézet az általa körülirt módon részvényeket osztott szét nagy nyereségük érdekében. Akkor én természetesen hivatásomból kifolyólag azonnal meg akartam inditani a bűnvádi eljárást. . . Rassay Károly : Nagyon helyes ! Nagy Emil igazságügyminister.... a kor­mány, valamint a nemzetgyűlés megrágalmazása miatt, azonban nem volt a kezemben hiteles szöveg, amelynek alapján meg tudtam volna állapitani, hogy Ulain Ferenc képviselő ur szórói-szóra mit mondott, már pedig egy ilyen kijelentést addig bírósági eljárás tárgyává tenni bajos, amig maguk a kifejezések egyenként előttem nem állanak. Azt mondotta erre — azt hiszem — a pestmegyei fő­ispán ur, hogy erről tudtával hiteles feljegyzések nincsenek. Ekkor odamentem a folyosón Ulain Ferenc képviselő úrhoz s azt mondottam : minek nekem feljegyzés, minek nekem rendőrségi tanúsítás, felszólítom önt arra, mondja meg itt nekem a folyosón, hogy mit mondott, s tudni fogom az­után a kötelességemet. Ez volt közvetlen előzmé­nye a mai délutánnak. Azt mondta erre a kép­viselő ur, hogy ő most ezt nem mondja meg a folyosón, hanem el fogja mondani a képviselő­házban még a mai nap folyamán. Amit tehát a képviselő úrtól vártam, és joggal vártam, ez az, hogy ő elmondja, mit mondott Cegléden. Ezt az előadását azonban kénytelen vagyok — talán téves logikámmal — annyira zavarosnak jelenteni ki, hogy ez alapon voltakép nem tudom még egészen, hogy mikép alkossam meg Ítéletemet. A képviselő ur ugyanis beszédje első részé­ben az egész kérdésben átcsúszott a kormányról és a nemzetgyűlésről egyes megtévedt képviselők személyére. Ugyebár ez volt a beállítás? (Egy hang a szélsbbaloldalmi : Tisztviselőkre !) Végül hangulatba jővén, azt a borzasztó állítást kockáz­tatta meg, hogy a kormány egész politikája azon alapszik, hogy a bankok lekötelezik a közéleti tényezőket. Ulain Ferenc: Cegléden is ezt mondtam! Kuna P. András: Csak még bővebben. (Derültség.) Nagy Emil igazságügyminister: Én tehát, t. Nemzetgyűlés, tudomásul veszem, hogy Ulain képviselő ur azt mondotta Cegléden, hogy a kormánynak és a nemzetgyűlés többségének — mert nyilván igy értette — politikája azon sarkallik, hogy a bankok közéleti tényezőkkel szemben ilyen lekötelezéseket visznek véghez. Ez az egyik olyan tény, amelyet én mint igaz­ságügyminister tudomásul vettem. Rassay Károly: Ugy van! Nagy Emil igazságügyminister: A másik dolog azonban, t. Nemzetgyűlés, nem olyan egy­szerű. Itt a képviselő ur egészen konkrété inté­zetet nevezett meg, egészen konkrét részvények­kel. Itt nem szabad a kérdést csak ugy elterelni, hogy a kormány általános politikájáról tetszik szólni, hanem itten maradjunk mindenekelőtt ennél a konkrét kérdésnél, hogy a Hitelbank és nem tudom micsoda más intézet . . . Fábián Béla: A Kereskedelmi Bank! Nagy Emil : igazságügyminister :. . . és a Kereskedelmi Bank, Interrexim és MFTR. . . . Peyer Károly: Dorogi gummi! Nagy Emil igazságügyminister: ...és Dorogi gummi-részvényekkel, papirosokkal elkövette-e a lekötelezési eljárást, amit a képviselő ur állit, igen vagy nem? (Igaz! Ugy van! Halljuk! Halljuk !) Méltóztassék megengedni nekem, hogy elő­ször is azt mondjam a t. képviselő urnák, hogy ilyen kérdéseket kitisztázni, igenis, minden köz­életi embernek első kötelessége. (Igaz! Ugy van jobbfelöl!) Én azonban a mélyen t. kép­viselő ur mai magatartását és felszólalását egész tárgyilagosan mérlegelés tárgyává téve, bocsá­natot kérek, de nem tudom megállapítani az ő szavaiból, hogy mi több a magatartásában, a Kátó-e vagy a Mefisztó? (Igaz! Ugy van! Taps a jobb- és a baloldalon!) Mert, t. Nem­zetgyűlés, ha nekem birtokomban vannak ilyen adatok, nem megyek ki vádjaimmal a naiv ceg­lédi közönség elé. (Igaz! Ugy van!) És enged­jék meg, t. Nemzetgyűlés, hogy én is verjem a padot, ne csak ő : ha valakiben megvan az uri gondolkodásmód parányi atomja, ezzel a kérdés­sel nem megy ki a piactérre, amig itt nem tisztázta azt ! (Igaz ! Ugy van ! Taps a Ház minden oldalán.) Talán még nem sülyedtünk le a vad állapotnak arra a nívójára, t. kégviselő úr, hogy mi itt tegeződünk, együtt ülünk és nem tűrjük 15—20 percig, hogy van-e közöttünk inkorrekt ember vagy nincs. (Igaz! Ugy van.) T. képviselő úr, ez nem tisztitás, ez piszkitás! (Igaz ! Ugy van ! Taps a ház minden oldalán.) Én ezennel ünnepélyesen felszólítom az igen t. képviselő urat arra, kegyeskedjék engem, mint minÍ8tert, abba a helyzetbe juttatni, hogy a magam útját megválaszthassam. Vagy sértve van itt ezzel az egész történettel a nemzetgyű­lés a maga egészében, (Igaz! Ugy van! Fél­kiáltások balfelbl : Sértve van !) vagy meg van­nak támadva egyes képviselők. (Ugy van ! jobb­felöl) Ameddig a mélyen t. képviselő ur meg nem nevezi, hogy a bankok részéről kik része­sültek ilyen borravalószerü kedvezményekben,

Next

/
Oldalképek
Tartalom