Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-154

106 A nemzetgyűlés 154. ülése 1923. pontot képviseltem volna, ugy bizonyára meghagytak volna benne. Mielőtt indemnitási beszédemet folytatnám*, kérem az elnök urat, méltóztassék öt perc szünetet adni. Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Dénes képviselő urat kérem, szíveskedjék beszédét folytatni. Dénes István ! T. Nemzetgyűlés ! Bár a nagybirtokosok részéről azoknak egyik exponense hetek óta a legperfidebb rágalmakat hinti el hátam mögött, hinti el titokban, s bár egyébben sem részesültem már hetek óta, mint folytonosan perfid támadásokban, amelyekről eddig mindig kiderült, hogy alaptalanok, még sem akarok egyébre rámutatni, mint csak a nagybirtokát féltő képviselő-nek arra a legutóbbi támadására, hogy itt a nemzetgyűlésen azt merészelte állitani, azt a perfid rágalmat merészelte nyilvánítani, hogy akad itt nemzetgyűlési képviselő, aki nagybirtokot képvisel, le is adta a Magyar Hirlapnak, hogy ez én vagyok. Mikor pedig én másnap felállottam és kijelentetíem, hogy kivonulok a nemzetgyűlésből, hogy ha egy esetet is emlit velem kapcsolatban, ez a magát uri leszármazottnak valló nagybirtokos képviselőtársam nem tartotta férfias kötelességének, hogy felálljon és azt mondja : »Tévedtem, tényleg félrevezettek«, amint Csontos képviselőtársam megtalálta a maga hangját és attól a Weissbrunntól a dolog rendje és módja szerint bocsánatot kért. Mondom, bár ilyen támadásoknak rendszeresen ki vagyok téve, mégis az indemnitási beszédem kapcsán legelsősorban a földreformmal vagyok kénytelen foglalkozni. Mióta a novellatervezet napvilágot látott, a földbirtokos osztályon és annak egyes exponensein mérhetetlen idegesség vett erőt, amely bizony megrázkódtatja egész társadalmi és gazdasági életünket is. A novellatervezet a földreform kérdését, amelyet, ugy látszott, hogy a bürokrácia már majdnem teljesen elnyelte, a politikai élet homlokterébe állította ismét. A földbirtokososztály, nem teljesen indokolatlanul, feljajdult. Szenvedelmes kifakadásokkal illette a novellatervezetet és annak tervezőjét, Nagyatádit, duplapuskás radikálisnak, országrontónak nevezték el ; azt a ministert, aki a maga népszerűségének feláldozásával három évig fedezte a reakció által alkotott 1920. évi XXXVI. törvénycikket, vagyis a földreformot. Sztambulinszkynak nevezték el azt a Nagyatádit, aki három esztendőn keresztül egyebet nem csinált, mint fedezte azt a ma már kiderülten helytelen földbirtokpolitikát, amelyet 1920-ban csináltak. A nagybirtokososztály azonban nem állott meg a rágalom hadjáratánál, a támadásnál ; tovább ment. Ezt én nem gyűlölködésből mondom, csak mint tényt akarom leszegezni abban a kampányban, amely a novellatervezet kapcsán a földévi juUus hó 12-én, csütörtökön. reformkérdéssel kapcsolatosan felmerült. Ez a szervezkedés megszerezte magának a sajtó nagy részét, százmilliókat adott össze a földreform, ellenes hangulat keltésére ; megszerezte, megnyerte magának kormányelnökünket is és megszólaltatta a nagybirtokosok exponenseit, a mezőgazdasági kamarákat is. Az országot, a számottevő testületeket pedig és a nemzetgyűlést is röpiratokkal árasztotta el, amelyek egyfelől alkalmasak arra, hogy bizonyos kérdésekben megtévesszék a közhangulatot, másfelől pedig egyenesen ellenállásra hivják fel a földbirtokososztályt a földreformmal, illetőleg a novellatervezettel szemben. T. Nemzetgyűlés ! Ezen 1500 nagybirtokossal és intézménnyel szemben ott áll a magyar nép tehetetlenül ; egyedül az igazság és ama természetes és törvényes joga szól mellette, hogy földet kaphasson. Csodálkozik azon az éktelen haragon, azon a borzasztó nagy felzúduláson, amiért most a nagybirtokososztály a földreformmal szemben és a földreformot követelőkkel szemben élesen kikelt. Pedig, ha semmi más nem, maga a novella tervezet megszületése bizonyitja azt, hogy az alaptörvény maga nem jó, hogy annak alapján a földreformot közmegnyugvásra végrehajtani nem lehet. Amint már nyilvánvalóvá vált, az 1920. XXXVI. te. kapcsán nem földreform történik Magyarországon ; először azért nem, mert amint a túlsó oldalról is számtalan esetben felhozták már, nem földbirtokokat, hanem szalag-földeket adnak mindenfelé, ami közgazdasági, nemzetgazdasági szempontból az országra nézve kétségtelenül rendkívül káros. Nem helyes az alaptörvény, mert annak a földnek olyan árat szab, amely árat, fájdalom, a földmunkásság, valamint a földet igénylők nagy tábora képtelen megfizetni. Nagy hibája az alaptörvénynek, hogy mindenkinek igér földet, és ezáltal megnyitotta a föld iránti követelések zsilipjeit. Végül a törvénynek igen szerencsétlen rendelkezése az, amire nézve osztozom a földbirtokos osztály nézetében, hogy a földbirtokosokat közvetlenül a földigénylőkkel hozza jogviszonyba a megváltási ár és annak fizetése tekintetében, úgyhogy bármilyen kis kontroverzia, ellentét támad, ennek mindig igen elmérgesitett következményei lesznek. De tovább megyek a kritikában. A földreformtörvény és annak végrehajtási utasítása azért hibás, mert a földreform végrehajtása borzasztóan lassú ; községeinknek egy jelentékeny részében kiküldött biró még egyáltalán nem volt. Továbbmenve, rendkívül sérelmes és igen nagy elkeseredést okoz, az a tény, hogy az uradalmi cselédséggel szemben bizonyos irányokból pressziót alkalmaznak, hogy földet ne kérjen, emitat a cselédség körében meglehetősen elkeseredett a hangulat. A földreform alaptörvény legnagyobb hibája azonban az, hogy olyan árat szab meg a földért, vagy a kis haszonbérletek haszonbérei fejében, amely