Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.
Ülésnapok - 1922-154
98 A nemzetgyűlés 154. ülése 1923. évi július hó 12-én, csütörtökön. vagyunk — még pedig önhibánkon kivül — abban a viszonyban, bogy azokkal a nyugodt kereskedelmet biztosító szerződéseket megköthettük volna. Azonban azt hiszem, hogy nélkülözünk e mellett egy más feltételt is, még pedig a magunk helyzetének tiszta képét, amelyet alapvető fontosságúnak tartok, hogy önfentartási küzdelmünket öntudatosan vivjuk meg. Gazdasági és financiális kérdésekben konkrét alap nélkül minden a levegőben lóg és filozófiai spekuláció értékével bir. Azt kérdezem, hogy tudja-e valaki.hogy a mezőgazdasági termékeknek hányad része, hány százaléka jut a forgalomba, hova lesznek a termékek, mennyit fogyasztanak a városok és gyárak, és tudja-e valaki az egyes terményekről, hogy mely piac felé törekednek? Figyelemmel kisórik-e, hogy a mezőgazdasági terményekből ós állatállományból mennyi és miként jut a piacokra és hol fogyasztatik el az a rész, amely a belföldön marad? Nincsen ingatlan statisztikánk, nincs erdő- és mezőgazdasági statisztikánk, sem pedig belforgalmi statisztikánk. Tudja-e valaki az egyes gyárosokon kivül, hogy a textil, vas, vagy bármely más ipari cikkek fogyasztása benn az országban hogyan történik? Főleg jönnek-e jelentések a külföldi piacok állapotáról, hogy azoknak milyen a felvevő képességük a velünk való viszonylatban az egyes áruk szerint? Adat nagyon sok van a MAV-nál és a statisztikai hivatalban, de azok nem megközelíthetők, átnézetet belőlük nem kaphatunk, mert nincsenek egységesen elhelyezve. Mindaddig, amig a legszükségesebb adatgyűjtés alapján a tényleges és feltárt helyzetből kiindulva meg nem csináljuk a jövő gazdasági önfentartó küzdelemnek — hogy ugy mondjam — hadrendjét, addig a reorganizációs tervből a skelett mindig hiányozni fog. Itt van például a bor kérdése. A borkereskedelem teljes válsággal küzd. Nem tudja a termelő, nem tudja a kereskedő, vájjon meglévő készleteit hova fogja exportálhatni, vájjon lehet-e egyáltalában exportálni, vagy pedig a bortermelésnek el kell sorvadnia. Hogy egyes termelési ágak elsorvadnak vagy prosperálnak, azt nagy részben befelé a vasúti tarifák kérdése, kifelé pedig főleg a konzulátusok gondját kell hogy képezze. De az olyan intézkedések, melyeknek egyik példáját most láttuk, hogy a mínisterium rendelettel kénytelen a szőlőültetés gazdasági kérdésébe belenyúlni, lehetnek teljesen indokoltak és szükségesek, azonban mégis csak a válságnak jelei, mert mindig természetellenes, ha termelési kérdésekbe rendelettel korlátozóan kell belenyúlni. Az elmélet a Tkünenféle körök neve alatt azt mondja, hogy a városok ellátása a távolságtól függően bizonyos körökben más és más termelést von maga után. A praxisban, a tényleges életben ezek nem körök, hanem egyes foltok, amelyek eltolódnak a termelési lehetőségek és főleg a tarifa-politika folytán, De azt kérdem, vájjon az államvasút tarifapolitikája nem vitetik-e közelebb az élethez, ha ezeket az adatokat feldolgozva, rendelkezésre bocsátjuk, hogy árunként és vidékenként simulhasson az egyes termelési lehetőségekhez ? Másképen kell alakulnia az egész piacnak, ha kifizetődik annak a nyersterménynek szállítása, és másképen, ha jobban kifizetődik a feldolgozás ott helyben. Csakhogy ha helyben kell feldolgozni, akkor biztosítást követel az a tőke, mely ott gyárakat akar alapítani, afelől, hogy lesz-e piaca és biztosit-e ez á piac jövedelmet. Ugyanezek fennállanak minden iparra, egész a legnehezebb gyáriparig. De pozitív bázis nélkül, felelősség mellett ezeket a kérdéseket nem lehet olyan biztonsággal képzelni, mint ha elvégzik azokat az előmunkálatokat, amelyeket én kérnék a t. kormánytól, hogy a tervezett statisztika kiegészítését minél gyorsabban készíttesse el, és hogy igazi mélyreható statisztikai alapon tegyük rekonszideráció tárgyává, vájjon helyes-e az egyes relációkban az államvasutak tarifapolitikája, vagy pedig a jövőben hogyan kell árunként a vámszerződéseket megkötni. Még az aktualitásoknál is hiányzik sokszor a pozitívum. Ebben az indemnitási vitában ismételten felhangzik a birtoknoveila terve, és mindig hallunk az ingatlanvagyonváltság menynyiségrői vagy a háborús birtokokról. Engedelmet kérek, én nem tudnék a háborús birtokhoz hozzászólni addig, amig nem tudom, hogy a valóságban mennyi az a birtok, amely majd ebbe vagy abba a kategóriába beleesik, kinek a kezén van, és számszerint, hogy alakulnak azok a kategóriák, amelyekhez a birtoktörvény vagy a novella bizonyos konklúziókat akar fűzni. Ehhez pedig a pontos statisztika ismerete a jövő szempontjából nélkülözhetetlen. Amint a jelen gazdasági krízist a nemzet csak ugy győzheti le, ha minden erejét a munkában egyesit, ugy jövőjét is csak akként biztosithatja, ha a fiatal felnövő nemzedék egész mentalitását beállítja az önfentartás küzdelmébe. A nemzet igazi jövője annak az ifjú felnövő generációnak kezében van, amelynek idegrendszerét a háború nem őrölte meg és amelynek erkölcsét a forradalom és a kommunizmus tanai meg nem fertőzték. A jövőnk attól függ, hogy mint fogja az iskola a helyét megállani, keserű lelkű igaz magyarokat fog-e nevelni, vagy állampolgárokat, közönyös embereket, vagy megalkuvó lelkeket? És vájjon nevelni fog-e vagy tanítani az iskola, és vájjon meg vannak-e az előfeltételei csak annak is, hogy intenzive taníthassanak ? A t. kultuszminister ur múltkor nagyon szép szavakban arra hivatkozott, hogy Magyarországot az ő kulturfölénye menti meg. En az ő szavait kiegészíteni szeretném. A kultúrfölény
