Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-151

A nemzetgyűlés 151. ülése 1923. évi július hó 6-án, pénteken. 367 juttatásoknál is igy járnak el. Azt mondják, nincs joguk kérni, mert nem laknak ott 10 éve, és tévútra vezetik ezeket a szegény embereket sok más mindenben is. Elnök (csenget) : T. Nemzetgyűlés ! A most szóló Rupert képviselő ur beszéde korábbi folyamán a következőket mondotta (olvassa) : »Azok a viták és rendzavarások, izgalmak, melyek helyenként itt ki szoktak törni, szintén nem ok arra, hogy a nemzetgyűlést halódónak tekintsük és megrendszabályozását szükségesnek tartsuk, mert ezeket az izgalmakat mindig olyanok robbantják ki, akikkel más, tisztességes időkben nekünk diskusszióba sem kellene bocsátkoznunk, mert más, tisztességes időkben fegyházban ülnének. Nem érdeke tehát a t. többségnek sem, hogy azzal az egy-két emberrel, aki itt az ellenzéket provokálja ilyen szenvedelmes vitákra vagy izgalmakra, magát azonosítsa.« Kérdezem a t. képviselő úrtól, kikre vonatkoztatva méltóztatott ezt mondani ? (Zaj.) Rupert Rezső : Azokra kérem, akik itt az ébredő-szellemet képviselik, akik magukat ébredőknek vallják, (Nagy zaj a jobboldalon és a közé'pen. Elnök csenget.) akik itt, valahányszor gyilkosságokról van szó vagy pedig gyilkosok dicséretéről, mindig tüntetnek mellettük. (Nagy zaj.) Elnök : Mivel a képviselő ur nyilatkozatából megértettem, hogy ez a kijelentése és ez a durva sértés, ha megnevezetlenül is, a Ház tagjaira vonatkozik, a képviselő urat rendreutasítom. (Élénk helyeslés jobbfelől és a középen.) Propper Sándor : A Ház ne tüntessen gyilkosok mellett. (Zaj.) Rupert Rezső : T. Nemzetgyűlés ! Visszatérek a földbirtokreform kérdéséhez és figyelmébe ajánlom az igen t. igazságügyminister urnák, hogy szeretettel kezelje ezt a kérdést, az igénylőknek, tehát azoknak érdekében, akik szociálpolitikai szempontból kielégitendők. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Tegyen meg az igazságügyi minister ur a földmivelésügyi minister úrral együtt mindent, hogy az ő igényeik igazságos, méltányos kielégülésben részesüljenek. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Rupert Rezső : Végre is a magántulajdon valóban szent ugyan, azonban rendkívüli időket élünk és ha egyik részen a magántulajdont nem tartják érint hetetlenül szentnek, akkor a másik téren sem kell olyan mereven elzárkózni attól, hogy a magántulajdonba beavatkozzunk. Ott vannak a házak; ezekkel szemben az állam nem respektálja a magántulajdon szentségét. Ott vannak a hadikölcsönösök, akiknek magántulajdonával az állam nem sokat törődött, hanem beleavatkozott. A földreformnál sincs másról szó, mint arról, hogy bizonyos vagyonállag más vagyonállaggá változzék, az ingatlanból ingó legyen. Egy transzformációról van szó, melynek keresztülvitele azonban szükséges a nemzet életfentartása szempontjából. A nép nem is ingyen kéri a földet, és az más kérdés, hogy az államnak garantálnia kell azt, hogy a tulajdonos megkapja a maga követelését és ne kelljen rá hosszú ideig várnia. E tekintetben vannak már előttünk törvényhozási példák. Miután a három kormányzati ággal végeztem, áttérek annak az általános kérdésnek a tárgyalására, amely tulaj donképen mind a három kormányzati ágat érinti, amelynek összjátékán múlik minden, az egész állam minden életmozzanata : az államgazdaság kérdésének taglalására. Ezzel igen röviden végzek, mert az előttem szólt t. képviselő urak kellő kritikával meglehetősen kimerítették már ezt a témát. Nem kell róla sokat beszélnem azért sem, mert államgazdaságunk jó értelemben véve tulaj donképen nincs is ; egyszerűen van egy pénzügyi technikánk, melynek gépies feladata az, hogy minél több pénzt hozzon össze, akármilyen áron, nem is respektálva nagyon a nemzetgazdaság törvényeit sem, még pedig arra a célra, hogy minél többet lehessen elkölteni. E mellett a takarékosságnak semmi nyomát nem látjuk, az állam bevételeit szinte olvasatlanul adják ki mindenféle célokra, luxuscélokra is és senki sem törődik komolyan azzal, hogy takarékoskodj ék. Pedig állítom, hogy egy nyomorban lévő ország legnagyobb bevételi forrása a takarékoskodás. E helyett minden észszerüség nélkül olyan intézkedések történnek, olyan törvények hozatnak, amelyek csak romlásra vezetnek. És ez már hosszabb idő óta van igy. 1919 augusztus elején 12 centi mon állott koronánk és mindenki megítélheti az azóta uralmon volt kormányrendszerek jóságát abból, hogy ezt a 12 centimes koronát sikerült 0.06 centimos koronává ledestruálni, lerombolni, vagyis kétszázad részére szállott alá pénzünk értéke. Nem is csoda, mert olyan inflációs politikát folytattak, amely luxus célokra korlátozatlanul nyomatta a pénzt, mihelyt azonban befektetésre, termelésre kellett a pénz, szűkmarkúak voltak. Ma azonban deflációs-inflációs politikát csinálnak, nevezetesen megint nem beruházásokra, nem termelésre adnak pénzt, a tisztviselői kar fizetésjavitására kidobtak rengeteg milliárdot, ezzel nagy inflációt teremtettek, amelynek vége az, hogy a pár hónap előtti 0.20 centi mos koronát lenyomták 0.06 centimos koronára, tehát a harmadrészére és jóllehet a tisztviselők fizetését emelték talán 50%-kal, a szegény tisztviselő sem nyert vele semmit, sőt veszített, de a legtöbbet veszítette maga a nemzet, mert az inlfáció anélkül hullott a nyakába, hogy termelésre bármit is fordítottak volna. Az veszítette a legtöbbet, aki munkájából, befektetéséből él, akinek forgó tőkéje momentán pénzben volt, mert az illető elveszítette vagyona kétharmad részét, anélkül, hogy a tisztviselőkön ezzel segítettünk volna. Nem értem ezt a politikát. Itt csakugyan a kormányzati, az uralmi rendszerben kell a hibának lennie, és főleg abban, hogy nincs véglegesen szervezve állami hatalmunk, sem a főhatalom, sem 53*