Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-141

A nemzetgyűlés 141. ülése 1923. évi június hó 20-án, szerdán. 23 44 éves korában, mint népfelkelő honvéd. Mint lovászira 15 éves korától kezdve szolgált az uradalomban egészen haláláig, tehát 29 esztendőn keresztül. Hereegprimási udvartartási parádés kocsis volt hosszú időn át egészen hadbavonulásáig. Felesége négy gyermekkel maradt özvegyen, évi kegydija 30 évi szolgálati idő után a nyugdíjszabályzat 34. §-a értelmében 80 korona, vagyis a férj részére járó 160 K fele. Cserti József: Amikor száz korona egy tojás! Szakács Andor: Amikor látjuk ezeket a parádés kocsisokat diszhintókon hajtani, nem is gondoljuk, hogy milyen borzasztó sötét élettragédiákat rejt magában az a sujtás, mely a magyar ruhát szegélyezi. így van ez az egész nyugdíjellátás terén, de a mostani alkalmazottak, az aktiv szolgálatban levő alkalmazottak járandóságaival is, akik az áhítat szárnyain a magasságokba emelik fel leikünket zene- és énektehetségükkel. Pl. elsőrangú bazilikái zenekari alkalmazottak készpénzben havi 108 K fizetést kaptak 1922-ben, vagyis évi 1296 K-t, ezenkívül 50%-os drágasági pótlékot, vagyis 648 K-t, egészévi készpénzilletményük tehát 1944 K. Egy évre kapnak továbbá 5 métermázsa búzát, 5 métermázsa rozsot, 250 liter bort és 14 köbméter tűzifát. Lakbérük egy évre 800 korona, stólajövedelmük évente 100 korona. Az 1922. évben 4—5000 korona pénzbeli segélyben részesültek negyedévi részletekben. A másodosztálynak természetesen sokkal kevesebbet kapnak. Ami a nyugdíjellátásokat illeti, itt van pl. Omacht Frigyes főszékesegyházi zene- és énekkari alkalmazott élettragédiája, aki 34 évet töltött szolgálatban, két fia a háborúnak esett áldozatul és miután ő nem tudott megélni nyugdíjából, amely járt neki a fentemiitett adatok szerint, a vége az lett, hogy beleölte magát a Dunába. A Dunának ment és onnan halászták ki holttestét. Özvegye a temetésre — a legolcsóbb temetés volt, de 30.000 koronájába került — 10.000 korona segélyt kapott és azonkívül kap havonkint 50 korona kegydíjat. Ebből kell, hogy életét el tengesse. Fiai, akik kerestek volna, elvesztek a háborúban és itt áll most a legnagyobb nyomornak kiszolgáltatva. A nyugdíjas alkalmazottak először az uradalom jelenlegi birtokosához fordultak, ahol meghallgatásra nem találtak, erre a kultuszkormányhoz fordaltak azzal a kéréssel, hogy legfőbb felügyeleti jogánál fogva avatkozzon bele az ő lehetetlen életviszonyaikba és ha máskép nem, valami erkölcsi beavatkozással eszközölje ki, hogy jobb, emberségesebb elbánásban részesüljenek. Itt van nálam a vallás- és közoktatásügyi minister urhoz 1921 augusztus 24-én beadott felterjesztésük, amelyben elpanaszkodnak, hogy az átlagos nyugdíj napi 10 koronának sem felei meg. Ezt a kérvényt a kultuszministerium — akkoriban Vass József volt kultuszminister ur — hamarosan visszautasította azzal az indokolással, hogy a hereegprimási uradalom szegény és nem tud nagyobb nyudíjat fizetni. Cserti József: Szegény? Szegény hercegprímás ! Szakács Andor: Nem akarom ezzel a kérdéssel tovább feltartóztatni a tanácskozást, azt hiszem épen eleget mondtam annak az illusztrálására, hogy jogosult a felszólalásom és jogosult az a kérésem a kultuszminister urhoz, hogy ő, aki a nyugdíjszabályzatot is jóváhagyta, legfőbb felügyeleti jogánál fogva hasson oda, hogy ezek az emberek — ami nem jár olyan nagy megterhel tetessél — megfelelő nyugellátásban részesüljenek. Ezek a szerencsétlen emberek végső kétségbeesésükben már kénytelenek voltak pert indítani a primási uradalom ellen. A pestvidéki törvényszék előtt folyt a per és én végtelen sainálattal konstatálom, hogy amikor a nyugdíjnak csak a méltányosság szerint való felemelését kérték, elutasították őket. Végtére az uradalom ma ugyanannyit terem, mint békében, ha tehát valahogyan a békebeli arányhoz akarnák igazítani — ha csak mérsékelt formában is — az ő nyugdíjigényüket, ezt megtehetnék, mert az uradalomban ugyanaz a búza, ugyanaz a fa ma is megterem. De mi történt? Ahelyett, hogy a kultuszkormány vagy a magyar állam, ha ilyen perbe már beavatkozik, a szerencsétlen emberek igazsága mellett avatkoznék be, a per irataiból azt látom, hogy az alapítványok kincstári képviselője az alperes hereegprimási uradalom javára avatkozott be és maga is azt kérte, hogy utasítsák el a nyugdíjasok igényét. Én megfordítva látom az állam kötelességét ebben a kérdésben. Ha magában a primási uradalomban nincs meg az a belátás, ami megvan az államban, megvan minden magánvállalkozásnál, hogy a háború előtti koronaszámokban kifejezett nyugdíj ma nem elegendő ahhoz, hogy a nyugdíjasok megélhessenek, hanem azokat a mostani értékviszonyokhoz kell alkalmazni, akkor a kultuszmimsteriumnak kötelessége, hogy ebbe a kérdésbe a nyugdíjasok javára beavatkozók annál inkább, mert ugy vagyok értesülve és adataim vannak arra vonatkozólag, hogy a többi egyházi birtokon is hasonlóképen bánnak el a nyugdíjasokkal, és ahol per utján nem kényszeritik őket arra, hogy a békeszerü koronaszámokban kifejezett nyugdíjilletményeket felemeljék, ott elzárkóznak ez elől a kívánság elől és süket fülekre találnak a nyugdíjasok, ha kérésükkel fellépnek. A törvényszékeknek és a magasabb biróságnak kellett több helyütt, az egri káptalannál és a Dunántúlon is beavatkoznia, hogy a nyugdíjasok legalább azt a legkisebb éhbért megkapják, amiből eltengethetik még hátralévő napjaikat. így ebben a vonatkozásban igazán feladata a kultuszkormánynak, hogy ebbe a kérdésbe beavatkozzék. De ha már itt tartok, egy kérelmet intézek a legnagyobb magyar kathoükus papi fő-