Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.
Ülésnapok - 1922-147
234 A nemzetgyűlés 147. ülése 1923. évi július hó 2-án, hétfőn. adó, községi pótadó, iskolai adó, bortermelési adó és a jó Isten tudja, micsoda adó. Summa summarum fogok fizetni a folyó esztendőben különféle adó címén legkevesebb 5 millió koronát, 550 hold mezőgazdaságilag művelhető terület után. Ugyanebben az arányban nőtt minden földbirtokosnak is az adója, azzal a különbséggel, hogy az én földjeim csak 9—10 korona közöttiek — méltóztassanak ezt jól megérteni, — m ig például a sopronmegyei gazda 36 koronás kataszteri tiszta jövedelem után adózik, s igy az az én adómnak épen a három és félszeresét fogja ^fizetni. Én annak idején megjövendöltem a minister urnák azt, hogy a gazdák ezt az adót az első évben meg fogják fizetni, mert még nem tudják, hogy mit kell fizetniök, a második évben zúgolódnak és káromkodnak és ugy fizetik meg, a harmadik évben azonban uni sono meg fogják tagadni, mert egyszerűen nem képesek azt teljesíteni. Rothenstein Mór : Ugyanazt mondhatják a munkások ! Halász Móric : Mit mondhatnak ? Rothenstein Mór : Hogy ők sem bírják fizetni ! Gaal Gaston : A bortermelési adóra térek még ki. Méltóztatnak ismerni az erről szóló törvényt, melynek egyik szakasza lehetővé teszi azt, hogy a kormány a viszonyok változtával, amennyiben a bortermelés megszűnik olyan konjunktúra lenni, mint amilyen volt, megfelelően leszállíthassa, (Felkiáltások a középen : El kell törülni !) s mégis annak ellenére, hogy ma minden szőlősgazda a tönkremenés szélén áll, annak ellenére, hogy ma bort termelni egyenesen ráfizetéssel jár, ezen a téren a kormány még semmi könnyítést nem tett, épugy beszedi ezt az adót, mint eddig. Itt van azután a luxusadóról hozott törvény, amelyben felhatalmazást nyert a kormány arra, hogy bizonyos kocsmákban és vendéglőkben az étkezést vagy italfogyasztást luxusadó alá vonja. Ezt ugy hajtották végre, hogy értékhatárokat állapítottak meg. Kezdődött a luxusadó 100 koronás boráraknál, ami ugy értendő, hogy az a kocsmáros, aki 100 koronánál olcsóbban mért bort, a luxusadó fizetése alól mentes, aki többért mért, az luxusadó alá esett. Ezt apránkint több izben felemelte a kormány, egyszer 150 koronára, most legutóbb 200, majd 300 koronára. Ennyi az értékhatár. Kérdezem ezekután, hogy az a szegény vidéki parasztember, aki bemegy abba a kurtakocsmába, ahol deszkaasztal mellett, deszkapadon ülve, a luxus legkisebb kritéruma nélkül elfogyasztja a maga egy liter borocskáját, ha 300 koronánál többe kerül a bor, miért fizessen luxusadót, és az a nyomorult falusi kocsmáros, aki a legtöbbször irni is alig tud, hogyan vezesse a nyilvántartási blokkokat, és mindennap egy külön lajstromot a blokokkal egyező számokkal, amit azután a hónap végén összegeznie kell 3 hogy a pénzügyigazgatósághoz felterjessze. Szóval ugyanazt a rendszert, amely beválhat egy előkelő budapesti vendőglőben, ahol a tulajdonos felirónőt ugy is tart, tehát az semmi külön kiadással nem jár, levinni és alkalmazni a földesszobában, a deszkaasztal és pad mellé és luxusadót szednek ott csak azért, mert a viszonyok folytán a bor csekély 300 koronánál drágább lett, — ezt én, mélyen t. minister ur és t. Nemzetgyűlés, egyenlő adóztatásnak, egyenlő elbánásnak semmi körülmények között nem tartom. De van ennek a kérdésnek egy másik gazdasági oldala is. Nem is méltóztatnak gondolni, hogy a kisgazdaosztályt mennyi károsodás éri ezen a réven. Mert mi a helyzet, t. Nemzetgyűlés ? Ki látja el borral ezeket a falusi kocsmákat? Az ilyen kis kocsmáros nem az uradalomból veszi a bort, hanem 10—15 hektoliterenkint többnyire a parasztgazdától fedezi szükségletét. Most nem mernek a kocsmárosok bort venni, mert nem adhatnak legfeljebb 150—180 koronát a borért, mivel nekik a kétszereséért kell árusitaniok, hogy a sok mindenféle adót kihozhassák, ha pedig 300 koronán felül árusítanak, akkor luxusadó alá esnek, nyilvántartásokat kell vezetniök, kénytelenek tehát a legújabb 300 koronás értékhatáron alulmaradni, hogy luxusadó alá ne essenek és 140— 150 koronát hajlandók csak adni a borért s ezáltal a belső fogyasztásban is megakadályozzák az egészséges borárképződést. Pedig annak, aki a kocsmában iszik, nagyon mindegy, hogy mennyi a bor ára. Mert két fajtája van az emberiségnek, amelyik sohasem nézi az árat. Az egyik a kártyás, a másik a borivó. (Derültség.) Ezeknek tökéletesen mindegy sohasem elég drága a bor annak, aki szereti, sohasem olyan drága, hogy meg ne igya és sohasem volt még olyan nagy a kártyapénz, hogy az a kártyázás szenvedélyének hódolókat visszatartotta volna. Ellenben nagy kárt okoz a kisgazdatársadalomnak. Szólanom kell még a pótadórendszerről, amely, mint bölcsen méltóztatnak tudni, a kereseti adókat különféle községi pótadók alól mentesiti. Hát nekem, mélyen t. minister ur, van Zalában az egyik községben egy kis ingatlanom s én az idén — de nemcsak én, hanem a legszegényebb gazda is — 560% iskolai pótadót fizetek. Tehát csak iskolai pótadót ! És hol van még a többi? Én hála Istennek, meg tudom fizetni, nem is rovom fel. A hitemért, a vallásomért készségesen fizetek sokkal többet is, ha szükséges. A katholikus gyermekek tanításáért, általában vallásom elveinek fentartásáért szívesen áldozok. (Zaj a szélsőbaloldalon.) De nem mindenki van abban a szerencsés helyzetben, hogy ezt az áldozatot meg is hozhassa. Mert ha nekem csak az a kis zalai ingatlanom volna, hát én sem birnám el ezt a terhet, s hogy meg tudom fizetni, annak köszönhetem, hogy Somogyban egy sokkal nagyobb ingatlanom van, amelynek jövedelméből ez futja. De az a sok szegény ember, aki ilyen adóztatásnak van alávetve, belepusztul
