Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.
Ülésnapok - 1922-147
232 A nemzetgyűlés léi. ülése 1923. évi július hó 2-án, hétfőn. is merőben ellentétesnek jelenti ki. Felhívja a kormányt, hogy a köztisztviselők mellékfoglalkozásainak kérdését — minden ministerium egész ügykörében — sürgősen felülvizsgálat alá vegye ; az összes jelenleg fennálló mellékfoglalkozásokról név és állás szerint feltüntetett részletes kimutatásokat állíttasson össze és terjeszszen a nemzetgyűlés elé. Egyben felhívja az összkormányt, hogy javaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé az e téren fennálló jogos aggodalmat keltő visszás állapotoknak gyökeres, végleges és sürgős megszüntetése érdekében.« (Helyeslés balfélol.) Tisztelettel kérem az elnök urat, szíveskedjék öt perc szünetet adni. Elnök: Az ülést tíz percre felfüggesztem! (Szünet után.) Elttök : Az ülést újból megnyitom. A szó folytatólagosan Gaal txaston képviselő urat illeti ! Gaal Gaston: T. Nemzetgyűlés! (Malijuk/ Halljuk!) Az előbb benyújtott határozati javaslatomhoz még hozzá kell fűznöm azt a megvilágítást, hogy micsoda vért szülhet Magyarország köztisztviselői karában, amikor azt látják, hogy a tisztviselők legnagyobb része kénytelen a helyzet hozta mostoha sorssal küzködni, kénytelen akárhányszor családjával együtt éhezni, ezzel szemben pedig a 200.000-ből 1000 protekciós tisztviselő minden néven nevezendő ilyen mellékállásokkal 100.000-es sőt milliós mellékjövedelmeket szerez. (TJgy van! a hal- és a szélsobaloldalon.) Ez a tisztviselői karban olyan jogos vagy legalább is érthető irigységet fejleszt ki, hogy az azt előidéző helyzetet e karban semmi körülmények között megtűrni nem lehet és nem szabad. Engem nem vezet semmi néven nevezendő animozitás; engem abban, hogy ezt a kérdést ujolag ide hoztam, tisztán a közélet megtisztításának nagy érdekei vezetnek. Kijelentem azt is, mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy nem nyugszom addig, amig ez a kérdés köztörvényeinknek megfelelően és az erkölcsi meg nem irt törvények szabályai szerint egyszer dűlőre nem hozatik. Ami ebben az országban szenny és piszok, ami ebben az országban, ha nem is az, de gyanúra adhat okot : e káros ós kártékony elemek eliminálása ennek az országnak gyógyulási processzusához feltétlenül szükséges ; mert ebből az országból addig nem lesz semmi, amig ugy meg nem bizhatunk intézkedő köreinknek minden ténykedésében, mint a nap tisztaságában. (Élénk helyeslés a hal- és a szélsobaloldalon.), ezekhez a gyanú árnyékának sem szabad hozzáférnie, amint ezt nagyon jól állapítja meg az a törvény is, amelyet előbb a t. Nemzetgyűlésnek felolvastam. Ezek után áttérek fejtegetéseim harmadik csoportjára, a pénzügyi és gazdasági egyensúly helyreállítására vonatkozó megjegyzéseimre. Ha vizsgálom a kormány ténykedését ebből a szempontból és azt kérdezem, hogy sikerült-e tehát azoknak a nagy áldozatoknak árán, amelyeket az adófizetőkre a kormány, illetőleg az ország ügye rákényszeritett, a gazdasági egyensúly helyreállítása, sajnálattal vagyok kénytelen objektíve megállapítani azt, hogy ez, sajnos, abszolúte nem sikerült, mert gazdaságilag talán sokkal roszabb helyzetben vagyunk, mint amilyenben voltunk még e nemzetgyűlés összeültekor. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ha azt keresem, mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy miért nem sikerült, ebben részben már megfeleltem felszólalásom előbbi részeiben. Nem sikerült azért, mert minden intézkedés, ami történt, tulajdonképen csak toldozás-foldozás volt, csupa szimptomatikus kezelési rendszer, ahelyett hogy a bajnak gyökeréhez nyúltak volna, ahelyett hogy radikális intézkedésekkel behozták volna azt, amire minden józanul gondolkozó gazdasági objektumnak, legyen az egyén, vagy legyen az nemzet, feltétlenül rá kell térnie, ha gazdasági krízisbe kerül : nem takarékoskodtunk, azonkívül nem fejlesztettük ki a termelésünket abban az arányban, amilyenben ezt tenni kellett volna, és végül nyakunkra hagytuk nőni a drágaságot az egész vonalon, sőt mesterséges módon államilag mozdítottuk azt elő, (TJgy van ! a hal- és a szélsobaloldalon.) holott gazdasági bajainknak és gazdasági egyensúlyunk hiányának legfőbb oka épen az, hogy nem tudunk pénzügyi intézkedéseinkkel a folyton és folyton lavinaszerűen növekedő drágasággal együtt lépést tartani. (TJgy van! a hal- és a szélsöbaloldalon.) A pénzügyi politikával nem kívánok részletesebben foglalkozni, mert nem érzem magam e téren szakembernek, ahhoz én nem értek jobban, mint amennyire minden művelt embernek a mai világban értenie kell és azt tartom helyesnek, ha ezzel más képviselő urak foglalkoznak, akik ebben inkább szakemberek. Még néhány rövid kritikai megjegyzést azonban ezen a téren sem tartok elengedhetőnek. Azt a pénzügyi politikát illetőleg, amelynek részben szemlélői, részben szenvedő alanyai vagyunk, mindazok, akik termelő munkát végzünk, kénytelen vagyok konstatálni, — és azt hiszem, nehéz lesz engem ebben megcáfolni — hogy egész pénzügyi politikánk a következő jelzővel jellemezhető : a spekulációnak mindent, a termelésnek semmit vagy legalább is nagyon keveset. (TJgy van ! a középen.) Egy másik beteges jelenség, amelyre mint előrelátó gazdának rá kell mutatnom, az a rettenetes, túlzásba vitt molochszerü tőkekoncentráció, amely ebben az országban folyik. Egészséges gazdasági jelenség-e az, hogy az a nyomorult paraszt vagy középbirtokos, vagy akár Esterházy herceg is, ha pénzre van viszonyaihoz mérten szüksége, ingatlant kénytelen áruba bocsátani, hogy pénzt szerezhessen? Mert hitelhez rendes hitelforrások utján még uzsorakamat
