Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-146

À nemzetgyűlés 146. ülése 1923. évi június hó 28-án, csütörtökön. 211 interpellációt, és sürgősnek tartotta az illető szakminister ur is, mert itt megjelent, hogy a nemzetgyűlést erre nézve tájékoztassa, akkor cso­dálkozom, hogy akadt nemzetgyűlési képviselő ur, még ha bármilyen események történtek is, aki azt kívánja tőlem, hogy az interpellációmat ne mondjam el. (Halljak! Halljuk!) Egyben igenis deferálok a mostani hangu­latnak és az ülésteremben uralkodó levegőnek : abban, hogy bizonyos mondanivalómat elhagyom, épen azt, amelyben meg akartam alapozni a béke és összhang létrejöttét a földreformnovellá kérdésében ; ezt igenis elhagyom, mert a mostani levegőt erre alkalmasnak nem tartom. Magára a kérdés lényegére nézve azonban, t. i. a kis­haszonbérletek, a legelőhaszonbérletek és a részes művelésre kiadott földek tekintetében, igenis, meg kell jegyeznem, hogy a kishaszonbérletekre vonatkozó tavalyi rendelet annak idején elkésett, nem tették kellő időben közhírré, nem ismerték meg kellő időben az érdekeltek, sőt még a köz­ségi elöljáróságok sem. A terminusokat nem lehetett betartani ; azokat sem a kishaszonbérlők, sem a haszonbérbeadók nem tudták betartani. A gazdasági felügyelők legnagyobb része inkább akadályozta, mintsem elősegítette volna a ren­delet végrehajtását. Nagy hiba volt, hogy nem volt elég bün­tető szankciója az elmúlt évi rendeletnek. Jel­lemző példa erre két eset, amelyeket az igen t. földmivelésügyi minister ur igen jól ismer : amikor Bihar vármegyében a haszonbérbe adó káptalan annyira önkényesen járt el, hogy el­lentétben a rendelettel, felszántatta és bevet­tette mindazon területeket, amelyek továbbra is kishaszonbérben maradtak s amelyeket április 1-én végre itéletileg visszajuttattak a jogos ha­szonbérlőknek. Ki kell jelentenem, hogy van olyan orszá­gos földbirtokrendezőbirósági Ítélet kishaszon­bérletre vonatkozólag, amely még ma, június 28-án sincs végrehajtva, holott annak már az előző év október elején tisztázottnak kellett volna lennie. Tehát aratás idején vannak Bihar vármegyében birtokok, amelyeknél a kishaszon­bérletek ügye erre a most folyó gazdasági esz­tendőre sincs végérvényesen befejezve. Ezeket a dolgokat akarom én megelőzni akkor, amikor a kérdést szóváteszem és függet­lenül mindattól, ami történt, felteszem a t. mi­nister úrhoz a kérdést, amely szerint (olvassa) : »Tekintettel az új gazdasági év közeledtére, tisztelettel kérdem a t. földmivelésügyi minister urat, hogy a kishaszonbérletek, a legelőhaszon­bérletek és a részes mivelésre kiadott földek tekintetében hajlandó-e a szükséges rendelkezé­seket még e hó folyamán megtenni és hajlandó-e bekövetkezendő intézkedéseiről a nemzetgyűlést már a mai napon tájékoztatni?« (Helyeslés bal­felöl) Halász Móric : Kisemberek dolgáról van szó ; konstatálom,hogy egy szocialista képviselő sincsitt ! NAPLÓ XIII Wolff Károly : Kisemberekről van szó, tehát nincsenek itt! Elnök : Csendet kérek ! A földmivelésügyi minister ur kivan nyi­latkozni. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! A kishaszonbér­letek meghosszabbításáról szóló szokásos rendel­kezés, amely egynéhány év óta kényszerű­ségből adatott ki, kimondta, hogy a kis 320 hol­don aluli haszonbérletek egy-egy évre meghosz­szabbifctatnak. Miután a föidbirtokreformtör­vény még az egész országban végrehajtva nincs, ismét felmerült annak a szüksége, hogy ezt a rendeletet újból kiadjuk. (Helyeslés balfelol.) Ahol a földreform törvényt végrehajtották, ott ezek a rendelkezések megszűnnek, mert ezek a rendelkezések csak azokra a helyekre vo­natkoznak, ahol nincs szerződésileg biztosítva a kishaszonbérlet, hanem csak egy-két évre oda lett adva a föld és ott csak ezek a lejáratkor van­nak meghosszabbítva egy-két évre addig, amig a földbirtokreform abban a községben végre­hajtatik. Miután ez Magyarország legnagyobb részében még nem hajtatott végre, ezt a rende­letet az idén is kiadjuk. A rendelet elkészült és jelenleg az igazságügyministeriumban van át­nézés alatt, amint hogy szokásos, hogy minden törvény és rendelet az igazságügyministeriumba kerül. Kernelem, hogy a legrövidebb időn belül vissza fogom kapni az igazságügyminister úrtól és akkor ki fogjuk adni. Egy kis nehézség van az előbbeni állapo­tokhoz képest, mert különösen az Alföld vidé­kéről több helyről jöttek hozzám kisemberek, ezek között jegyzők, kisgazdák, tanítók, akik azt panaszolták, hogy kevés földjüket, amelyet kiadtak bérbe, most a maguk erejével is megmunkálnák, de a rendelet szerint nem lehet azt elvenni az előbbi bérlőktől, s ez rájuk nézve káros. Én tehát ma azon iparkodom, hogy ezeket a hiá­nyokat is orvosoljuk a lehetőség határai között, (Helyeslés.) s ebben az értelemben akarom a rendeletet kiadni. De megnyugtathatom az igen t. képviselő urat arra nézve, hogy ez a rende­let már el is készült s az — mint jeleztem — már az igazságügyminister urnái van. Azt hi­szem, hogy azt kellő időben ki tudjuk adni, s hogy ezeknek a kis haszonbérleteknek egyévi meghosszabbítása ismét megtörténik ott, ahol a földreformot végre nem hajtották. A ministe­rium tehát a szükséges intézkedést megtette, s ez a rendelet a legközelebbi időben megjelenik. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Élénk helyeslés.) Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Szilágyi Lajos: T. Nemzetgyűlés! Amikor a minister ur válaszát köszönettel tudomá­sul veszem, itt a nemzetgyűlés szine előtt azt a tiszteletteljes kérést intézem hozzá, hogy bár kétségtelen, hogy a mai nyilatkozata hizonyos 00

Next

/
Oldalképek
Tartalom