Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-146

A nemzetgyűlés 146. ülése 1923, évi június hó 28-án, csütörtökön. 185 országban, — és ezen a téren a t. kormányelnök ur a legmesszebbmenő módon számithat mindig az én szerény támogatásomra és azt hiszem, minden jó hazafinak a támogatására is. Nem mondom, hogy ez a balhit az egész tisztviselői, vagy hivatalnoki karra ráfekszik, de ez a balhit az. mintha az államügyeknek elintézésében való késedelmesség esetén az államhatalmon kivül állók egyéb erők részéről támogatásban és megvédelmezésben részesülnének. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Szilágyi Lajos: Mellékkormány! Pikler Emil : Nem Bethlen az ur az országban! Héjjas Iván sokkal nagyobb hatalom! ÖStÖr József : Ezt semmi mással nem tudom magamnak megmagyarázni, és nem akarok e tekintetben pikáns adatokkal szolgálni, mert hiszen ez többé-kevésbé mások részéről is köztapasztalás és az, amit elmondtam, csak egy nagyon kirívó eset, de bátorkodtam ebben az értelemben megvilágítani, hogy mi lehet az, ami a törvényeinknek és rendeleteinknek erélyes és gyors végrehajtását akadályozza. Pikler Emil : Talán kicsiny a tisztviselői létszám ? Nincsenek, akik eleget dolgozhatnának? Östör József; Miután igy általános kérdésekkel foglalkoztam, amelyek belepik az egész országot és az országnak egész igazgatását, és amelyek a kormányzat minden ágára vonatkozó kifogásokat ölelik fel, méltóztassanak megengedni, hogy rátérhessek itt a kormányzat különböző ágaira, azokra az ágakra, amelyekkel foglalkozni kívánok. Legelsősorban a belügyi tárcával óhajtok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! bal felöl) Pikler Emil : Szép kis tárca ! Pláne, a tárca viselője ! (Zaj jobbfelöl) Fekete Lajos : Micsoda beszéd ez? Moderálja magát ! Farkas István: Ez a kormányzat teszi tönkre az országot ! Östör József: A belügyi tárcának mélyen tiszteit viselője által összehívott közigazgatási ankéton voltam bátor az igen t. minister urnák figyelmét ráirányítani gyámhatóságunk reformjára és a gyámhatósági reform kapcsán, akkor, körülbelül három hónappal ezelőtt, voltam bátor arra rámutatni, hogy a kiskorúaknak és gyámoltaknak árvaszékileg kezelt pénzei micsoda elhanyagolásban részesültek és hogy milyen kár származott ebből kifolyólag reájuk. Legyen szabad ezzel a kérdéssel bőven foglalkoznom abban a hiszemben, hogy végre a tizenkettedik, vagy már a tizenharmadik órában valami talán fog történni. Ezt meg kell teljesen világítani, hogy ezt a kérdést teljes értékében meg tudjuk érteni. Ma az 1887 : XX. tcikk, vagyis a gyámi törvény értelmében kétféle pénztári kezelés van. A kiskorúak és gondnokoltak vagyonát kétféleképen lehet kezelni : az egyik az u. n összesített, másik az u. n. egyéni kezelés. A törvény tisztára az egyes törvényhatóságokra bízza, hogy milyen kezelést óhajtanak alkalmazni : egyénenkéntit, vagy pedig összesítettet. Az összesített kezelés annyit jelent, hogy a gyámhatóság alá tartozó összes kiskorúaknak és gondnokoltaknak minden vagyona együtt van és együtt kezeltetik, az egyénenkénti pedig az, hogyha pl. kiskorú Kiss Pál ötezer koronát vitt az árvaszékhez, akkor ez a kiskorú Kiss Pál betétkönyvére helyeztetett el a Kereskedelmi Banknál vagy más pénzintézetnél és igy tovább. Fölösleges mondanom, hogy technikai okoknál fogva az országnak majdnem összes árvapénztárai az összesített árvapénztári kezelésre tértek át. Gaal Gaston : A vidéki takarékpénztárak is szeretik ezt. Östör József : Különösen mostan. A gyámi törvénynek van egy intézkedése, amely azt mondja, hogy összesített árvapénztári kezelés mellett a kiskorúak részére semmiféle értékpapírt vásárolni nem lehet. Kivétel az, amit örökölnek vagy pedig ajándékba kapnak. Mindent, ami van is, el kell adni. Szerezni nem lehet, mindent készpénzzé kell tenni, hogy az összesített árvapénztárak anyaga szaporittassék. Ennek egyéb célja is volt akkoriban : nevezetesen olcsó hitel nyújtása a hetvenes években. Ne méltóztassanak elfelejteni azt, hogy az 1879-es és 1880-as esztendőkről beszélünk és akkor történt ez, amikor más világ volt, és amikor — tudjuk nagyon jól — különösen a kisgazdák és az agrár érdekeltség nagyon rá volt szorulva olcsóbb kölcsönökre. Egyéni pénzkezelés mellett — ami azonban nincs az országban, talán csak egy-két helyen, kisebb rendezett tanácsú városok árvaszékeinél vagy apróbb helyeken — most már meg van engedve értékpapírok vásárlása, de csak az úgynevezett pupilláris értékpapíroké, amelyek közé a záloglevelek és állampapírok tartoznak. A helyzet tehát az volt — és ez. a szomorú, hogy a kiskorúak készpénze az árvaszéknél kezeltetett és a kiskorúak, akik nagykorúakká lettek vagy nagykorúakká lesznek, csak készpénzt kaptak' vagy kapnak ki, mert nem lehetett azt befektetni értékpapírokba, Felesleges arról beszélnem, hogy be lehetett volna fektetni mondjuk ingatlanokba, az ingatlanba való befektetés azonban célját téveszti, mert ingatlanokat megszerezni roppant nehéz, emellett pedig olyan apró tételekről van sző, hogy ezekért nem lehet mindjárt egypár hold földet vagy házat szerezni, úgyhogy ez az átváltoztatási lehetőség, ez a kedvezmény, ez az előny a legtöbb esetben egyenlő a semmivel. Sőt voltak esetek abban az időben, amikor az ingatlanokat eladták. A helyzet tehát az, hogy a kiskorúaknak az egész országban az árvapénztárba behelyezett készpénze a szó szoros értelmében majdnem tökéletesen megsemmisült. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbálóldalon.) Az egyik árvaszéki elnök könnyezve me-