Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-146

J80 A nemzetgyűlés 146. ülése 1923. a felhatalmazási törvényjavaslat törvényerőre ne emelkedjék. Azzal kezdem, hogy a felhatalmazási törvényjavaslatot elfogadom. Elfogadom pedig azért, mert közjogi meggyőződésem az. hogy a felhatalmazási törvényjavaslatot, ha szélső ellenzéki álláspontot foglalnék is el — amit különben nem foglalok el a kormánnyal szemben — még ebben az esetben is megszavazandónak tartanám, mivel államszükségleti okok ezt kétségtelenül maguk után vonják. Ebből folyik, hogy nem óhajtok politikai beszédet mondani, még pedig azért, mert ugy tartom, hogy egyrészt a nagy politikát végezzék el elsősorban tulajdonképen azok, akik arra hivatottak, másrészt pedig nagy politikai megnyilatkozásoknak felfogásom szerint az ország mai helyzetében különösen nagy értelmük nincs. Hiszen látjuk, hogy a legnagyobb politikai kérdésekkel — ilyen például az integritás kérdése, vagy államfő kérdése — alig tudunk foglalkozni, hogy jobbról vagy balról azonnal akadályokba ne ütköznénk. Ennek folytán méltóztassék megengedni, hogy beszédemben kizárólag gyakorlati kérdésekkel foglalkozzam. Nem szabad ezt lekicsinyelni. Kormányzati kérdésekben, — nem az én szerény véleményem ez, amely ezt megállapítja, nem is a legelső vagyok, aki ezt kimondja, de e tekintetben méltóztassék megengedni, hogy az én politikai ideálomra hivatkozzam, azt hiszem egy olyan politikai ideálra, akit mindegyik oldalról sokat hallottunk mostanában emlegetni, egy politikai ideálomra, akit fájdalom — mint Magyarországon természetesen nagyon gyakran szokott megtörténni — csak akkor méltányolnak, amikor már nincs, aki az 1825-iki országgyűlésen, amely ugyebár kétségtelenül a reform-országgyűlések közé tartozik, az egész országot bizonyos forrongó hangulatban, vagyis annak az előestéjén találta, a következőket mondotta (olvassa) : »Nem látok egy gyakorlati embert köztünk, szépen szónoklót akárhányat, költőt a mesék országából. Az egész kerület filozófiája ez volt : sok teória, kevés praxis, fényleni vágyás Nem erény. Minden ember rendet akar csinálni, azért nincs rend«. Széchenyi István gróf mondotta ezt 1825-ben. Egy másik politikusra is hivatkozom és ez Tisza István, akit szintén most támasztanak fel egyhangúan és most támasztják fel ugyebár a nemzet közelismerésében. Tisza is a nagy, rohamos átalakulásokkal egyenlő értékűnek tartotta a kormányzás részleteinek célszerű elintézését, amint ő mondta, az »apró-cseprő mizériákon« való segítést. Hogy visszatérjek Széchenyire : egy szederfa ültetését, egy társaskocsi célszerű berendezését, egy gőzhajó fedélzetének tisztántartását és hasonlókat egy kocsira való programmnál többre tartott. Ezekkel óhajtom, t. Nemzetgyűlés, bizonyítani azt, hogy a kormányzás kérdését és a korév?* június hó 28-án, csütörtökön, mányzás kérdéseihez tartozó praktikus kérdések megvitatását nem szabad lekicsinyelni; a kormányzás legalább is egyenrangú tényezője a törvényhozásnak. Azzal akarok tehát foglalkozni, ami mindennapi kenyere az országnak. (HalljuTc ! Halljuk!) A kormányzás révén ugyebár összeköttetésbe jutunk napról-napra a legkisebb, és legérdekesebb mindennapi kérdésekkel. De a kormányzásnak kritikájából csak a gorombább kérdéseket akarom kiragadni. A gazdaságit azonban teljesen kikapcsolom felszólalásomból, noha annyira fontos és bár elsőrangú fontosságú, nem azért, mintha nem ismerném el, de ezekkel a kérdésekkel csoportunknak egy másik tagja fog részletesen foglalkozni. En ezért az idevonatkozó pénzügyi polikát nem kívánom kritika tárgyává tenni, sem belekapcsolni a nemzetgazdasági kérdéseket. Méltóztassanak megengedni, hogy legelsősorban rátérjek egy olyan hibára, amely az én szerény felfogásom szerint átvonul törvényhozásunknak — és ezalatt ugy a törvényhozást, mint a rendeletalkotást értem — teljes egészén és amely jórészt hozzájárul ahhoz, hogy egyébként a jogbizonytalanság az országban csak növeltessék. Itt néhány szóban elsősorban a törvény ós a rendeletalkotásnak a mikéntjével kívánok foglalkozni. Törvényeink, amelyeket a nemzetgyűlésen hozunk — nemcsak ezt a nemzetgyűlést értem természetesen, hanem a megelőzőt is, sőt állitom, hogy e tekintetben romlás állott be már a háború alatt — nem rövidek és nem világosak ; bőbeszédűek és ennek folytán a világosság rovására mennek. Nagy tévedés azt hinni, hogy azért, mert a törvények jórészét a nép részére megérthető stílusban akartuk meghozni, ezzel jól is alkottuk. Nemcsak a laikus közönség, a nép nem tudja törvényeinket ennek folytán megérteni, mert sok bennük a hiábavaló felesleges beszéd és az ellenmondás, hanem azok is, akik a törvényt alkalmazzák, a birák és jogászok, akiknek ez a kenyerük, azok is nehézségekkel küzdenek. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) E tekintetben ki kell ebből a szempontból emelnem és kritika tárgyává tennem az u. n. adótörvényeinket, amelyek szinte párjukat ritkítják : Az 1921 : XLI. te. a második vagyon váltságról, ennek 4. és 78. §-ai, az általános kereseti adóról szóló 1922: XXIII. te és ennek 17. §-a, az 1922 : XXVII te. az ingatlan vagyonváltság kedvezményes lerovásáról ; méltóztassanak ezeket megtekinteni ; ezekben valóságos mammutparagrafusokkal van dolgunk. Ha felmutatnám a Budapesti Közlönynek most idézett részeit, akkor méltóztatnának látni, hogy máskor egy egész törvény összevissza annyi volt, mint most egyetlen szakasz és ezekkel kell megküzdeniök nemcsak a hivatásos jogászoknak, hanem azoknak is, akik legelsősorban alkalmazI zák, a községi jegyzőtől kezdve végig az egész