Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-145

A nemzetgyűlés 145. ülése 1923. évi június hó 27-én, szerdán. 131 háborús segély, a drágasági segély és a rendkívüli segély — és kap 43.200 korona rendkívüli segélypótlékot, vagyis összesen 93.025 koronát. Ebből levonásba jön 5500 korona adó, 500 korona betegsegélyezési járulék, összesen 6000 korona, kézhez kap tehát majd július 1-én egy ministeri osztálytanácsos 87.025 koronát. (Zaj. Felkiáltások balfelöl : Hallatlan ! Hihetetlen !) Ha ebből levonjuk a múlt hónapban kiadott 69.725 koronát, akkor látjuk, hogy például egy ministeri osztálytanácsos az országszerte kikürtölt 90%-os fizetésemelés fejében július hónapra mindössze 17.300 korona többfizetést kap. (Nagy zaj balfelöl.) Ezen vehet négy kiló zsirt, ha most mindjárt megveszi és ez megfelel a békebeli 6 korona 40 fillérnek. Engedelmet kérek, én ezt nem tartom erkölcsös dolognak, (Igaz ! JJgy van ! balfelöl.) megengedhetetlen, hogy a tisztviselők szemét igy kitöröljék. (Igaz ! JJgy van ! balfelöl.) Ugyanekkor azonban legyen szabad felemlítenem azt is, hogy a múlt rendkívüli segély kiutalása óta június 26-áig hogyan emelkedtek az árak, tehát azt veszem alapul, hogy június 26-a óta nem emelkedtek. (Felkiáltások : Hogyne emelkedtek volna!) Junius 1-én, amikor a legutóbbi rendkívüli segélyt itt Budapesten megkapták, a korona 0 105 volt, ma 0'065. A búza középértéke akkor 27.400 korona volt, ma 45.500 korona A nullásliszt kilogrammja 445 korona, ma 683 korona. A kettes liszt kilogrammja 439 korona volt, ma 677 korona. A hatos liszt, a kenyérliszt kilogrammja, amelyből a legtöbb kell, 431 korona volt, ma 669 korona. A zsír ára akkor 2100 korona volt, ma 4000 korona. A szalonna 1800 korona volt, ma 3800 korona. A to]ás 64 korona, ma 120 korona Ennek az ara felment sub titulo tarifaemelés, mintha például egy ,tojásra ennyi esnék! De erre nincs gondja az Árvizsgáló Bizottságnak, hogy ezeket a visszaéléseket gyökeresen orvosolja (Igaz! Ugy van! Zaj!) A tej 224 koronáról tegnapelőtt csekély 54 koronával felszökött 278 koronára, a marhahús 2400 koronáról 3300 koronára, a borjúhús 2200-ról 3100-ra, a sertéshús 2600-ról 3.600-ra, a cukor 1640-ről 2220-ra. Egy métermázsa fa ára pedig 5500 korona. (Zaj.) És még csak három adatot sorolok fel, t. Ház, nem azért, mintha a közalkalmazottak megengedhetnék maguknak azt, hogy ilyen luxuscikkekkel táplálkozzanak, hanem csak a drágaság fokának illusztrálására. Megemlítem, hogy a cseresznye, amit csak le kell szedni a fáról (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Az csak nem luxuscikk?), ami semmi termelési költséget nem igényel, kilogrammonként 6—700 koronába kerül. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Ezerbe!) B. Podmaniczky Endre: Nyolcszázkoronás napszám mellett szedik! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: J)e nem egy kilót szednek le egy nap !) Homonnay Tivadar: En nagyon jól tudom, hogy a cseresznye szedése bizonyos munkabér mellett történik, de engedelmet kérek, mégsem lehet a ribizli kilója 500 korona. (Félkiáltások a szélsöbaloldalon : Annak is 800 az ára !) vagy a paradicsom ára 4000 korona, amit tisztviselők természetesen nem ehetnek, mert az raritás! (Zaj.) T. Nemzetgyűlés! Az ilyen szédületes árdrágítást a kormányzatnak meg kellene akadályozni. Ne legyen a kormány folyton csak saját ügyes-bajos dolgaival elfoglalva, a félelem következtében ne foglalkozzék mindig mással, hanem nézzen egyszer már nyugodtan szemébe az árak lehetetlen tobzódásának is és törje le azokat ugy, ahogy igazán le kell törni és ne féljen senkitől és semmitől. Pikler Emil : A Máv. igazgatóságát kell először elcsapni. Homonnay Tivadar : Ezeket előrebocsátva, rátérek most a közalkalmazottak helyzetének ismertetésére. Bevezetőül röviden csak annyit kivánok mondani, hogy a közalkalmazottak már 1867 óta várják gazdasági helyzetük javítását és 1873 óta, vagyis több mint ötven esztendő óta várják, hogy a kormány be fogja terjeszteni a közalkalmazottak pragmatikáját. A pragmatikájuk ma megvan a vasutasoknak és végre valahára a bíráknak és ügyészeknek, de a többi közalkalmazottak pragmatikájának beterjesztését a mindenkori kormányok évek és évtizedek óta elodázzák és késleltetik. 1867 előtt nobile officium volt a tisztviselőség kilencven százalékban. Ma már nem az. Ma az a szomorú helyzet, hogy a tisztviselők, akik évtizedek óta, úgyszólván pontosan ötven esztendő óta kérik, hogy gazdasági helyzetükön gyökeresen segítsenek, már nem azt kérik, hogy fizetésüket emeljék föl, hanem kérik a mindenkori kormánytól — esusznak-másznak hozzá, — hogy biztosítsa a kormány, amelynek kötelessége alkalmazottait ellátni, a mindennapi kenyerüket. Kérik, hogy biztositsa a kormány azt, hogy a tisztviselők tisztességesen, nyugodtan, becsületesen dolgozhassanak a hivatalban és a családjukat fenn tudják tartani. Nem kivánok a tisztviselőnyomorral foglalkozni. Nem hangzatos frázisokat kivánok a nemzetgyűlés elé hozni ebben a kérdésben, egyrészt azért, mert ezzel azt hiszem, az ügyet előre nem viszem, másrészt pedig azért, mert át vagyok hatva attól a biztos érzéstől, hogy a nemzetgyűlés minden egyes tagja ós a közvélemény helyesen gondolkodó nagy százaléka ismeri és tudja azt, hogy a közalkalmazottak, a fixfizetésü alkalmazottak mit szenvednek és mennyit nélkülöznek. De nem hozakodom ezekkel a kérdésekkel elő azért sem, mert többünknek módjában állott már régen és több alkalommal, évekkel ezelőtt a nemzetgyűlés figyelmét több órán keresztül igénybe venni és a közelmúltban is képviselőtársaimmal módunkban állott a nemzet-